« 1 2 3 4 »

Mindannyian útszéli Rómeók vagyunk

Öt évvel ezelőtt összefoglaltam már mindent, amit erről a lemezről gondoltam, de az idő könyörtelen. Van, amire tisztán emlékszem, és vannak dolgok, amikre már kevésbé.... tehát....
 
Nem emlékszem egészen pontosan már az első benyomásaimra a Romeos  kislemezt illetően, hisz akár hogy is nézzük, bizony 25 év telt már el a megjelenése óta. Leesett az állam, az biztos. El sem tudtam képzelni, hogy milyen zenei irányba folytatja majd az Alphaville, de valahogy úgy voltam vele, hogy igazából ... Tovább »

Megtekintések száma: 370 | Hozzáadta:: vafe | Dátum: 2014-03-10

„Nem gondolom magamról, hogy popsztár lennék”

Ricky Echolette, a hippi

„Élvezetet találok abban a játékban, amely körülvesz és az ötleteimben. Ugyanakkor nem szeretem a közhelyeket. Arra törekszem, hogy ezt visszatükrözzem.” Ricky Echolette mondta ezt, aki a legújabb tagja az együttesnek, miután meghívást kapott egy megüresedett helyre. Frank Mertens elhagyta őket, aki emlékei szerint egy nagyon csendes ember volt. Egy nehezék, amely nyilvánvalóan nem segítette eléggé a termékenységet.

Megtekintések száma: 1144 | Hozzáadta:: vafe | Dátum: 2014-03-04

„Egyes ötleteim igazán felbosszantják az átlagos zenészeket, ezek taszítóak lehetnek számukra”

Bernhard Lloyd, a kívülálló

A következő nap Bernhard leírja azokat a bizonytalan pontokat, amelyek állandóan létrejönnek az együttesével kapcsolatban, és amely többet jelent egy irányzatnál, amely elrejt és keres, és amely lefektet érthető üzeneteket ebbe a plakátszerű divatba, és teszi ezt nagyon tisztán és gyorsan.

Az Alphavill ... Tovább »

Megtekintések száma: 423 | Hozzáadta:: vafe | Dátum: 2014-03-01

Különösen mostanság, egyre kevésbé érzem magam zenészként”

Marian Gold – A zászlóvivő

Marian nem akart az lenni, ami ő és kollégái valójában: zenészek. „A kezdetekben csak egy valaki voltam, akinek egy határozott terve volt, és ami miatt zenész lettem. Számomra rendkívül fontos volt a Nelson terven dolgozni és annak részévé válni.”  A Nelson volt az az alkotó csapat pénz n&e ... Tovább »

Megtekintések száma: 597 | Hozzáadta:: vafe | Dátum: 2014-02-14

Minden reményemet neked küldöm ebben a maroknyi sötétségben

Ma van a lourdes-i Szűz Mária jelenések emléknapja és akárhányszor is olvasok róla, mindig ez a dal a jut az eszembe. Igen, A Handful of Darkness. Jóllehet az utolsó pillanatban lehagyták a CROG-ról (valóban nem illett volna rá) de egyre biztosabb, hogy ez a fohász, várományosa lesz az új albumnak.  Legalábbis remélem. A Prágában, 2009-ben előadott verzióból nekem nem minden jön át, de remélem az albumra kerülve teljesen rendbe rakják majd. Egy videó itt látható a koncertbő ... Tovább »
Megtekintések száma: 531 | Hozzáadta:: vafe | Dátum: 2014-02-11

Ahogy versenyzel a zenével az idők végezetéig

A sok-sok mementó jellegű poszt után, itt az ideje valami újabbal jönnöm, igaz ez sem lesz naprakész, mert hát kedvenc zenekarunk körül elég nagy a csend. Gondolom az új albumon dolgoznak. Szóval a minap találtam meg Voyager még egy tavalyi fordítását. A cikket még a Universal honlapján találtam, amelyben a CROG albumról olvashatunk, és amely tulajdonképpen az albumot felvezető, illetve bemutató írás. Azért is van erősen promó szaga az ... Tovább »
Megtekintések száma: 505 | Hozzáadta:: vafe | Dátum: 2014-02-09

A legjobb barátod vagyok, az álom

Ennek a hónapnak a másik nagy ünnepeltje a Big In Japan mellett, a 15 éve megjelent Dreamscapes antológia. Ez a 8 lemezes válogatás már akkoriban igazi kuriózumnak számított. Az első kiadás hamar elfogyott, így még egy második lehetőség volt akkoriban a ... Tovább »

Megtekintések száma: 483 | Hozzáadta:: vafe | Dátum: 2014-01-15

A Big In Japan Story

Maga a kifejezés, a Big In Japan sokáig megosztotta és bizonytalanságban tartotta az Alphaville rajongóit. Találgatások övezték, sőt a zenei kritikusok sem sokra mentek vele, mondván a dal szövege eléggé ködös és értelmetlen. Idővel aztán mindenki megbarátkozott vele, annak ellenére, hogy sokáig senki sem tudta, mit is akar jelenteni a dal címe.

Marian Gold életútjában először 1978-ban találkozunk a kifejezéssel, miszerint Hartwing ebben az esztendőben vásárolt egy lemezt egy Big In Japan nevezetű zenekartól, amelynek az ... Tovább »

Megtekintések száma: 960 | Hozzáadta:: vafe | Dátum: 2014-01-05

Minden, amit akarok.... még néhány...
Idé
n hasonlóképpen jártam, mint tavaly. Bár nagyon kevés kerek évfordulóra tudtunk emlékezni ebben az évben, az egyik leginkább szembeötlő mégis kimaradt: húsz és fél év elteltével emlékezem meg így tehát az Alphaville első "igazi" koncertjéről, amely 1993. június 26-án hangzott egy finnországi fesztiválon, Virrat-ban. A koncertről igazából semmi infó nem derült ki azóta sem, csak a korabeli Moonpaper fanzine két oldalas beszámolójára hagyatkozhatom. (Mondjuk, de jó lenne tudni egy pontos setliste ... Tovább »
Megtekintések száma: 566 | Hozzáadta:: vafe | Dátum: 2013-12-26

Minden, amit akarok.... még néhány lemez

Valamikor 10 évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy összegyűjtöm még azokat az Alphaville lemezeket, amelyek hiányoznak a gyűjteményemből. Nos, ez meglehetősen gyorsan ment. Nagyon sok mindent vettem meg az ebay-en, és sikerült itthon is hozzájutnom néhány bakelithez egészen elfogadható áron. Persze nem minden kiadást szereztem be, csak arra törekedtem, hogy mindegyik kis-és maxi lemezből legyen legalább egy-egy példány. (Hozzáteszem, leginkább a bakelitek érdekeltek, hiszen a nagylemezek kivételével semmi sem ... Tovább »
Megtekintések száma: 490 | Hozzáadta:: vafe | Dátum: 2013-12-18

Egy évforduló küszöbén

Közeledik a 2014-es esztendő. Ez az együttes indulásának 30. évfordulója lesz és bizakodóan tekintek elébe. Bizakodóan, annak ellenére, hogy kimaradt a két legutóbbi kerek évforduló „igazi” megünneplése. Persze volt egy-egy koncert Berlinben, majd Prágában, nincs is ezzel baj, csak hát mi van azokkal, akik nem tudtak ott lenni? És mi lesz azokkal, akik jövőre Párizsban sem tudnak ott lenni? Azért jó lett volna legalább egy-egy limitált filmet megjelentetni ezekről az eseményekről, pénzt szánni rá és megörvendeztetni azt az egy-két ezer rajongót, akik megvették volna a kiad ... Tovább »

Megtekintések száma: 888 | Hozzáadta:: vafe | Dátum: 2013-11-30

A boldogság kérdései – 1. rész

Az együttes blogján hömpölygő interjúfolyamból válogattam, amely már a 22. bejegyzésnél tart. Idén nyáron hirdette meg az alphavillenow.com az Alphaville rajongói számára egy online interjú elkészítésének lehetőségét. A legjobb kérdéseket feltevők eredetileg a Questions Of Happiness című demót kapták volna meg ajándékba, ám Marian az utolsó pillanatban meggondolta magát és a London Sky lett a nyeremény. A legérdekesebb kérdésekből válogattam, íme, a fordítás:

- Amióta először láttam a SLAM videóját, mindig is kíváncsi volt ... Tovább »
Megtekintések száma: 781 | Hozzáadta:: vafe | Dátum: 2013-10-31

Az őrültek zenéje szól

Az idei esztendő nem bővelkedik évfordulókban. Ráadásul az ezekről való megemlékezéseim is egyre nehezebben jönnek össze. Valahogy nem megy mostanság az írás. De most, hogy az Alphaville The Singles Collection című válogatás lemeze 25 éves lett, erőt vettem magamon, hátha sikerül valami értelmeset kipréselnem magamból…< ... Tovább »

Megtekintések száma: 495 | Hozzáadta:: vafe | Dátum: 2013-10-23

A repülőtér bejáratánál
magad is láthatod azt a jégkrémárust, aki a szabadságért árul
 
Talán többen emlékeztek rá, hogy ennek a blognak az elindító bejegyzése a Red Rose fóti videó forgatása kapcsán indult el, pontosabban szólva, az akkor készült interjú előkerülése voltán. 1987 elején már javában tombolt az együttes iránti rajongásom, olyannyira, hogy az már a tanulás elhanyagolásához vezetett. Drága jó anyám próbá ... Tovább »
Megtekintések száma: 406 | Hozzáadta:: vafe | Dátum: 2013-09-20

Utóhang egy könyvsorozathoz

A 30. évfordulóhoz közeledvén egyre többet jutnak eszembe régen megkopott emlékeim, gyerekkorom azon boldog percei, amelynek aláfestő muzsikáját az Alphaville első dalai adták. Mondom ezt azért is, mert Luca lányom, aki lassan 13 éves lesz - és én pont ennyi idős koromban lettem az együttes rajongója – felfedezte magának a zenét. Végre!
 
Elég nehezen ment ez neki, mert hiába kértem, hogy keresgéljen és találjon már val ... Tovább »
Megtekintések száma: 331 | Hozzáadta:: vafe | Dátum: 2013-09-10

Amiért megérte elmenni a világ végére

A minap kaptam meg Voyager eme remek beszámolóját az augusztusi csehországi koncertélményeiről. Remekül szórakoztam az írásán, olyannyira, hogy ezt most muszáj mindenkivel megosztanom! Íme:

Szerdán délelőtt indultam, Martinát Pozsonyban vettem fel, a szállást 8-ra értük el. Az első koncert Turnov nevű kisvárostól 6 km-re volt. Fura, hogy normális címet nem adnak meg, gondolom azt hiszik, mindenki tudja hol van, és mindenki tud csehül.
Itt is csak GPS kordináták voltak megadva, ezért már reggel elindultunk megkeresni a "tetthelyet”. A navi oda is vitt valahova a világ vég&eacu ... Tovább »
Megtekintések száma: 340 | Hozzáadta:: vafe | Dátum: 2013-08-27

Marian bemutatja az Alphaville-jét

Folytatva múltbéli kirándulásomat Alphaville-ben, a napokban ismét kezembe került (persze csak virtuálisan) Heni elhíresült füzete és gondoltam itt lenne az ideje egy újabb régi cikk előhalászására. 1984 legelején vagyunk, még akkortájt, amikor a német tini magazin, a Bravo, nem ír össze-vissza mindenféle sületlenséget az együttesről. Az alábbi írás tartalma is teljesen helyénvaló és felvállalható ennyi idő után. Ez volt az az időszak, amikor a Big In Japan lassan elindult felfelé a német listán, de senki nem sejtette még, micsoda sikerszéria veszi kezdetét…


Egy rommező Berlin közepén. Rozsdás sínpár, elgörbült acélos ... Tovább »
Megtekintések száma: 375 | Hozzáadta:: vafe | Dátum: 2013-08-08

Nincsenek diszharmóniák
 
Az együttes blogján jelent meg nemrég egy rövid beszélgetés Gold-dal 2012-ből, amelynek témája többek között az aktuális album késése. A fordítást itt olvashatjátok:

Matthias: Idén augusztusban (2012) kellett volna az új lemeznek megjelennie, de épp most olvasom az interneten, hogy nemrég Göteborgban voltál új dalokat felénekelni. Hogyan lehetséges ez, amikor már tulajdonképpen mindennek kész kéne lennie? Azt mondod magadnak, hogy a késés miatt mindent újra csinálsz, vagy tová ... Tovább »
Megtekintések száma: 774 | Hozzáadta:: vafe | Dátum: 2013-07-11

A deja vu-től a retróig

Igazán nem lehet oka panaszra a hazai Alphaville-es tábornak, hiszen nem fordult elő még soha az, hogy egymás után három évben is Magyarországon játszanak. Igaz, ezt megelőzőleg 6 évig nem voltak nálunk. Két évvel ezelőtt Alsóörsön, tavaly Tokajban, idén pedig Szegeden adtak koncertet június 13-án. Egyetlen egy szépséghibája volt ezeknek a fellépéseknek, mégpedig az, hogy a setlist majdhogynem teljesen ugyanaz volt. Azért háromszor egymás után eljönni ugyanazzal a műsorral, számomra nagy csalódás volt. Ki is hagytam ez utóbbi kettőt. Bár a szegedin sokat vacilláltam, de miután megtudtam, hogy né ... Tovább »
Megtekintések száma: 405 | Hozzáadta:: vafe | Dátum: 2013-07-02

Egy felejthetetlen videó nyomában
 
A napokban fedeztem fel egy nemrég megjelent DVD válogatáson az Alphaville 1984-es, Formel Eins-beli tv fellépését, amelyben a Sounds Like A Melody című dalukkal szerepeltek. Ez a videó – amely azóta Garage Work címen is elhíresült – sehol nem lelehető fel az interneten jó minőségben és teljes egészében. Legalábbis én eddig még nem találtam meg. Így aztán nagyot dobbant a szívem, amikor is véletlenül rábukkantam erre az idén márciusban megjelent ju ... Tovább »
Megtekintések száma: 485 | Hozzáadta:: vafe | Dátum: 2013-06-27

A kémények felhőket rajzolnak repülés közben

Az elmúlt napokban az Alphaville legutóbb megismert demója, a London Sky foglalkoztatott leginkább. Ezt a dalt lehetett megnyerni a hivatalos blogjuk második játékán. Bár magyar nyertes most nem volt – akármennyire is igyekeztem jó kérdéseket elküldeni – szerencsére van olyan összetartó és egymást szerető a világ Alphavilles tábora, hogy bármennyire is titkos és exkluzív ajándékok ezek, csak az nem szerzi meg, aki nem akarja. (A London Sky –ért Polonkai Ferit, a Kalte Asche-ért pedig Heltai Ákost illeti a köszönet és a dicséret!) Szóval demó verzió ide, demó verzió oda, engem ez most v ... Tovább »
Megtekintések száma: 320 | Hozzáadta:: vafe | Dátum: 2013-06-17

Még mindig harcolok a kérdések tengerében

Az együttes sorlemezei közül a Salvation maradt utoljára a borítók szimbolikáját körüljáró sorozatomban. Ez a nagylemez nem sikerült olyan erősre, mint elődje a Prostitute, jelképrendszere is egyszerűbb, világosabb és áttekinthetőbb annál. A két album közötti átkötő motívumként a kutya jelenik meg, igaz, nem azonos fajtáról van szó. Színvilágában is egy visszafogottabb, barátságosabb bookletet kaptunk, a maga bézs, kék és  barna árnyalataival.
No de ne szaladjunk annyira előre, csak szépen sorban.


A lemez a Salvation, azaz a Megváltás címet kapta és persze ezt a szót hallva, mindenki rögtön a vallási vona ... Tovább »
Megtekintések száma: 408 | Hozzáadta:: vafe | Dátum: 2013-05-28

Hamburgi pillanatképek
 
2013. május 10-én Hamburgban lépett fel az együttes a város kikötőjének születésnapja alkalmából. Készült néhány interjú Mariannal ez alkalomból, Voyager mazsolázott az elhangzottak között, íme a rövid összefoglalója:
 
A setlist sajnos a régi, és vagy a hangosítás volt rossz, vagy Marian Gold nem volt csúcsformában - szerény véleményem szerint. Az interjúba ... Tovább »
Megtekintések száma: 441 | Hozzáadta:: vafe | Dátum: 2013-05-23

Minden válasz elenyészik a könyörületességben
 
A soron következő nyereményjáték az együttes blogján már elindult és ezúttal ismét egy demót lehet megnyerni. A szóban forgó nóta a Questions of Happiness, amely még valamikor 10 évvel ezelőtt íródott, jóllehet, azóta sem került kiadásra. A szöveg társszerzője a régmúltból jól ismert Janey Diamond és hogy őszinte legyek elsőre elég zavarosnak tűnt az egész. Mondjuk, Diamond verseit ismerve ezen talán nem kell csodálkoznunk. Na, szóval itt a fordítás és az igazat megvallva el sem tudom képzelni, milyen zenét is írt hozzá Martin 2005-ben. Remélhetőleg e ... Tovább »
Megtekintések száma: 692 | Hozzáadta:: vafe | Dátum: 2013-05-09

Mielőtt a legutolsó remény elhamvad

Kifejezetten rosszul vagyok a német nyelvű daloktól és ezek alól sajnos az Alphaville ilyesfajta megnyilvánulásai sem kivételek. Még szerencse, hogy az elmúlt 30 évben nem sokszor borzolták az idegeimet az anyanyelvükön való vartyogással.
Legutóbbi ilyen szösszenetük a
Kalte Asche, a hivatalos blogjukon futó pályázat során került képbe.
Voyager barátunk gondolt egyet és lefordította a szövegét, hátha ezáltal egy kicsivel jobban megkedvelhetőbbé válik a nóta.
:-)
 
Megtekintések száma: 470 | Hozzáadta:: vafe | Dátum: 2013-04-25

A tükör egy briliáns hely

Azt hiszem, nem volt olyan Alphaville rajongó az elmúlt egy hónapban, aki ne próbálta volna megmérettetni magát az alphavillenow.com felhívására. Én is így tettem. Igaz nem nyertem, de azért szívesen megmutatom azt az írást, amivel pályáztam...




Moongirl

It was in autumn in 2000…

When my (moon)girl was born, the Alphaville just released  the second websong on their website „Moongirl”. 
Truly memorable song was it for me and what a timing: I ... Tovább »
Megtekintések száma: 442 | Hozzáadta:: vafe | Dátum: 2013-03-31

Mindig egy lépéssel mögötted vagyok

1993 kora tavaszán a Depeche Mode éppen aktuális kislemeze, az I Feel You, majd az azt követő új albumuk foglalkoztatott leginkább, az éppen csak vánszorgó és a végletekig unalomba forduló katonáskodásom második féléve alatt. A szerencsének köszönhetően minden héten otthon voltam egy-egy napot és az MTV-t bámulva próbáltam zenék hiánya okozta szomjúságom enyhíteni, híreket vinni a laktanyába a fiúknak az éppen aktuális dalokról és klippekről.

A fent említett dalról és videójáról kellett mesélnem egy ős DM fannak, aki Pesten lakott és esélye sem volt mé ... Tovább »
Megtekintések száma: 377 | Hozzáadta:: vafe | Dátum: 2013-03-19

Mikor a csend megnőtt a falra vetett árnyékunkon
 
Az éppen 10 évvel ezelőtt megjelent Crazyshow album sohasem volt a szívem csücske. Abba most nem szeretnék igazából belemenni, hogy miért is nem, de néhány dologról azért úgy gondoltam, mégis csak illene megemlékezni. Kritikával semmiképp sem szeretném illetni ezt a lemezt, annál is inkább, mert ez már egy teljesen átalakult Alphaville munkája volt, mint amit a kezdetektől megszerettem. De idő kellett hozzá, hogy pozitívan éljem meg a változásokat, és hogy igazán beérjen nálam ez az anyag. A napokban többször belehallgattam a dalokba, de ... Tovább »
Megtekintések száma: 692 | Hozzáadta:: vafe | Dátum: 2013-02-14

Mikor elhalkul a dal
 
Ahogy már egy korábbi posztomban leírtam, az Alphaville zenéi és szövegei engem is arra ösztönöztek már a 80-as évek végén, hogy elkezdtem fabrikálni első saját dalaimat.
A 90-es évek közepére túl voltam két rövid életű zenei projekten. A Rain or Shine-nal egy akusztikus anyagot vettünk fel 1995-ben, majd egy évvel később készítettem egy valamivel érettebb zenei anyagot az Afterland nevezetű zenekarommal. Tíz év szünet után, 2006-ban találkoztam egy nagyon tehetséges zeneszerzővel, Serfőző G ... Tovább »
Megtekintések száma: 338 | Hozzáadta:: vafe | Dátum: 2013-02-07

Azok a régi, berlini idők…

Az Alphaville levelező listájára megérkezett nemrég az idei első érdekes bejegyzés Marian Gold-tól. A dolog aktualitását David Bowie nemrég megjelent új dala adta, amely a 70-es évek Berlinjét idézi, és amely egyúttal emlékek felelevenítését indította el az Alphaville rajongói között is.
Marian gyorsan reagált is a levélre, amelyet itt adok közre:
 
  ... Tovább »
Megtekintések száma: 1093 | Hozzáadta:: vafe | Dátum: 2013-01-16