department 27

Öreg vagyok
(A Welt am Sonntag telefoninterjúja Marian Golddal – 2015. november 23.)

Bár az elmúlt tíz napban nem volt olyan, hogy ne gondoltam volna többször is Rainer Bloss-ra, de az ő emlékét megidéző posztom várat még magára. Addig is, amíg összeszedem magam és a gondolataim, jöjjön a blog karácsonyi ajándéka, az elmúlt év egyetlen valamire való interjúja Mariannal, illetve annak fordítása Voyager jovoltából. Köszi szépen Voyager!!! ;-)    

Több, mint 30 éve jelentette meg a münsteri Alphaville a Forever Young című világslágerét. Beszélgetés következik Marian Golddal az új albumról és a koncertekről, amik időközben már a zsigereikben vannak.

Hirtelen történt egy óriás robbanás. Marian Gold nézte a francia-német meccset a tévében, amikor megjelentek a gyorsjelentések a képernyőn. "Egy bizarr este" - emlékezik Gold, és elmeséli, milyen gondolatok futottak át rajta."Istenem, tavaly a 30 éves jubileumunkat Párizsban ünnepeltük. Ez akár egy Alphaville koncerten is történhetett volna."

A Münsterben alapított szinti pop együttes  éppen most jelentett be egy új albumot (munkacíme: "Strange Attractor") és egy új turnét. Gold 61 éves, Herfordban született és szereti a színpadot. De a kort is érzi, meséli a telefoninterjúban. Mindenesetre "Örökké fiatalnak"  - mint az 1984-es slágerük címében - nem érzi magát.

Welt am Sonntag: Az első slágerük a Big In Japan, hatalmas siker volt. Gyakran játszottak ott?

MG: Egyszer sem. Még sose voltam Japánban.

Hogy lehetséges ez?

Ott nem volt nagy érdeklődés az együttes iránt. Talán arroganciaként értelmezték, hogy egy ilyen számot csináltunk. Pedig a dalnak semmi köze Japánhoz, hiszen egy berlini szerelmespár történetét meséli el, akik megpróbáltak lejönni a heroinról.

Japánon kívül az Alphaville-t mindenekelőtt Münsterrel hozták összefüggésbe, ugyanakkor ön Herfordból származik, és legtöbbet Berlinben élt.

Ariane Mummernek - aki a kezdetekkor a dobosunk volt – a nagymamája élt Münsterben, akinek több bérháza volt. Ugyan akkoriban Berlinben sok üres albérlet volt, de nehéz volt próbatermet találni. Münsterben viszont volt számunkra egy pince. Úgyhogy összepakoltuk a ruháinkat és odaköltöztünk. Többé kevésbé ez volt az Alphaville születési órája, amit először  Nelson Community-nak, majd Forever Young-nak hívtak. Amikor aztán sikeresek lettünk, a münsteri Alphaville-ként jelentettek be minket. Ez aztán ránk ragadt. Pedig az első album szövegei meglehetősen honvágyterhesek, kifejeznek egy bizonyos vágyakozást Berlin után. De jó időszak volt. Münster nélkül valószínűleg nem lenne Alphaville.

Münster csak egy rövid epizód volt.

1982-ben mentünk oda, 1985-ben bárhova mehettünk volna ahova csak akartunk, de aztán újra Berlinbe költöztünk.

Milyen a kapcsolata a szülővárosával Herforddal?

Tulajdonképpen meglehetősen otthontalan vagyok. Berlinnel is problémám van. A zöld övezetben lakom a tavak közt. Szép, izgalmas, érdekes, de el tudnám képzelni, hogy máshol lakom.

Milyen csillag alatt született az új album, ami a jövő évben kell, megjelenjen?

A 2010-es utolsó megjelenésünk óta megállás nélkül az új albumon dolgoztam. Nehéz szülés. A dalok ott voltak, de mint együttes nem tudtuk melyik irányba kell, menjünk. Tanácstalanság uralkodott, mert senkinek sem volt kedve az előző album koncepcióját megismételni. Bizonyos értelemben ez volt a piros vezérfonal majdnem minden Alphaville lemeznél. A hosszú produkciós idő után egyszerűen mindig valami újhoz van kedvünk.

A trailer egy sokoldalú szinti-pop albumra utal.

Az utolsó album nagyon popos volt, de ez inkább indie irányba megy. Az a problémánk, hogy műfajokon átnyúlóan komponálunk. Követünk egy ötletet, anélkül hogy törődnénk vele, hogy passzol-e egy elektronikus rock együttes koncepciójába.

Nem túl nagy kihívások ezek a kísérletek a rajongóknak, akik egy bizonyos hangzás vagy stílus miatt szerettek bele az együttesbe?

Túlzás lenne azt állítani, hogy jól jön ki. Mindig egy bizonyos sokk uralkodik, ha egy új Alphaville album megjelenik. De ez a bennünk lakozó kíváncsiság az oka, amiért az együttes még mindig létezik. Úgy gondolom, a rajongóink ugyanúgy vannak vele, mint én David Bowie-val. Számomra minden album, amit csinált, szintén egy kihívás, mert egy fordulat volt egy teljesen új irányba.

Melyik David Bowie volt az, amelyikbe Marian Gold beleszeretett?

A korai Bowei szakaszba estem bele, mert egyszerűen hihetetlenül szép volt. (nevet) Én voltam az első Bielefeldben aki teljes egyenruhában, sminkkel és vastag talpú csizmában ment az utcára.

Mi volt a zenei híd Bowie-tól az ön szintetizátor zenéjéig?

Gyakorlati oka volt: nem tanultam hangszert, egyáltalán nem tudtam elképzelni, hogy képes lennék számokat írni. A zene egy álom volt, ezenkívül az én elképzelésem. 1976-ban jött a punk lázadás, ami egészen egyszerű eszközökkel dolgozott. Ezt követte a technikai forradalom, hirtelen lettek pléhládák, amik kapcsolókkal szekvenciákat és hangokat tudtak létrehozni. Nem kellett dobolni tanulni, vagy zongoristának lenni.

Ön 61 éves. Örökké fiatalnak érzi még magát?

Nem, természetesen nem. "Do you want to live forever?" - kérdezem időnként a publikumtól. Persze mindannyian lelkesen kiáltják, hogy igen, én meg kérdezem: - Igazán? A "Forever Young" egyébként egyáltalán nem arról szól, hogy örökké fiatalnak vagy hallhatatlannak maradni, hanem pont az ellenkezőjéről: És ez valójában nem lehetséges. Öreg vagyok. Más, ha az ember 61, 41, 31, vagy 21. Ezt nem lehet tagadni.

Kopásjelenségek 30 év AV után?

Igen. Már nem vagyok olyan sportos. A színpadon észreveszem, hogy lassan nagyon kimerít a szereplés. Megszállott előadó vagyok, sokat ugrándozok. Még tudok ugyan, de utána érzem. A koncertek időközben rámennek a csontjaimra. Régen a show után parti volt. Ha most úton vagyok, szerzetesként élek. Többnyire gyorsan a hotelszobámba megyek, lehetőleg nem adok interjút, nem beszélek - a hangom miatt. És mivel egy ilyen számot írtam, hát gyakrabban megszólítanak.

Néha megkérdezi magától hogy meddig áll még színpadra?

Néha persze. Eddig meg tudtam magamnak válaszolni, azzal hogy megkérdezem: Van kedved még ahhoz, hogy valami még az eszedbe jusson? Ez mindig kiüt. Ha valami az ember eszébe jut az olyan, mint egy csillogó játék. Amíg a játékösztön és a kíváncsiság létezik, nos, addig tovább fogom csinálni.

A dalírás turné nélkül lehetséges opció lenne? Vagy a kettő elválaszthatatlanul összefügg?

Az előadás egy nagyon fontos aspektus. Kétségtelenül ősélmény volt számomra megállapítani, hogy képes vagyok zenét írni, ami még tetszik is nekem. Ez földhöz vágott, és még mindig a legfontosabb. Akkor is, ha a gondolat szörnyű: el tudnám képzelni a zene készítést turné nélkül. De miért kéne ezt a kérdést most feltennem? Ha olyan rosszul vagyok, hogy betegen kell felvinni a színpadra, akkor arra se leszek képes, hogy zenét komponáljak.

A zene, amit az Alphaville a debütáló albumhoz kitalált, az volt messze a legsikeresebb. Mindent, ami ezután jött, ehhez hasonlítanak.

Ez az üzlet törvényszerűsége, hogy a legsikeresebb dolgok lesznek a meghatározók. Aki ezzel nem boldogul, annak valóban gondjai lesznek (nevet). Én hatalmas kiváltságnak tartom, hogy van 3-4 világsiker a tarsolyomban, amiket az emberek a koncerteken termesztésen várnak. De ha csak ezeket játszanánk, az előadásnak 20 perc múlva vége lenne. De másfél- két órát játszunk, és az emberek nem szaladnak el. A későbbi albumainkon hallható és látható, hogy leszarjuk, hogy mások mit várnak tőlünk.

Miért volt a debütáló album sikeresebb, mint minden, ami utána jött?

Az egy jelenség, amit én sem értek. Talán mert "Forever Young" volt a címe, és rajta volt ez a szám? Kattintás számlálóknál, mint a Spotify, egy csoportban vagyunk olyan művészekkel, mint Elvis Presley és Michael Jackson, ez felfoghatatlan. Úgyhogy egy pillanatig se panaszkodom, hogy megírtuk ezt a számot.

Talán az Alphaville egyszerűen eltalálta a korszellemet?

Igen, talán fején találta a szöget. Mindennel: a pulóvereinkkel (nevet) az eszközökkel, az egész megjelenésünkkel, az enyhén meleg hatással, a sminkkel. Nekünk ez lejárt lemez volt, de a társadalmat akkor érte el. És a zene, ami az új hullámból, és teljesen aktuális dolgokból állt; amik talán csak később kaptak fontos jelentést.  Több szerencsénk volt, mint eszünk.