Főoldal » 2015 » Május » 21 » Marian Gold levele – Alphaville levelző lista, 2015. május
1:12 PM
Marian Gold levele – Alphaville levelző lista, 2015. május

Ezekben a szuperszonikus csodaországokban

Régen volt már a hivatalos levelező listán ilyen hosszú és érdekes bejegyzés Marian Gold-tól. Ezúttal az együttes dalainak stílusát részletezte, visszaemlékezve régi koncertekre, és az Alphaville-hez köthető anyagokra: 

Kedves listatagok, Outsider, üdv mindeninek,

Nagyon köszönöm, a bejegyzéseitek eszembe juttattak egy csomó jó és mókás emléket! Íme, néhány megjegyzés a részemről.

Fallen Angel; próbálkoztunk ezzel a dallal a legelső turnénkon 1995-ben, és az első kettő fellépés ezt tartalmazta is Breslau-ban és Lipcsében. Aztán már nem játszottuk. Közel úgy hangzott, mint az eredeti változat, amely számomra nagyszerűen működött a lemezen, de a színpadon nem.

Az énekléssel is voltak problémáim, elég nagy kihívás volt, különösen Lipcsében, ahol a koncert egy rémálommá vált a végére. Az And One nevezetű zenekar következett utánunk. Egy csomó rajongójuk állt a színpad jobb oldalán, a hely megtelt kellemetlen, skinhead kinézetű alakokkal. Amikor befejeztük a koncertet, a rajongóink átadták az első sorokat a náciknak, akik azonnal megrohamozták a színpadot, és elkezdték ordítani „And One, And One!” . A probléma az volt, hogy a turnéigazgatónk Andy, aki egy szót sem beszélt németül, ezt „add on, add on”-nak értette, és visszahívott bennünket a színpadra, csak engem és Martint, mert az a ragyogó ötletem támadt, hogy az „If audience was listening”-nek egy finom zongorás változatát adjuk elő ráadásként. A náci fickók teljesen megőrültek, amikor megláttak bennünket visszajönni a színpadra és elkezdtük játszani az édes altatónkat, egy határtalan gyűlölet ellenében, sikoltozó arcokkal, repülő palackok záporoztak felénk és sör fröcsögött ránk mindenfelől. Amennyire csak tudtuk, lerövidítettük a dalt, a zenekar többi tagja a segítségünkre sietett, és belecsaptunk a „Big In Japan” metál verziójába… végül is volt némi taps a végére és sikerült valahogy kimenekülnünk a tömegből.

Talán ennek az élménynek az emléke gátolt meg abban, hogy játsszam a Fallen Angel-t vagy bármelyik más problémás dalt. Néhány évvel később aztán egy orosz éjszakai bárban eljátszottuk az „Audience”-et. Egy másik ragyogó ötletemként…

No, akkor beszéljünk a Lies-ról; annál is inkább, mert itt valaki, mint az egyik leggyengébb dalunkként emlegette. DE! Én nagyon szeretem. Hadd magyarázzam meg. Néhány hónappal azelőtt írtam, mielőtt lemezszerződést kaptunk és sok tekintetben a dalszöveg egy önmegvalósító jövendöléssé vált. Sikerült megragadnom benne azt, hogy mi fog történni később, amikor híres popsztárok lettünk, a dalommal ezt megfordítottam egy nagy tréfává. Általánosságban egy megalomániás tréfa. Úgy értem, a Lies keletkezésekor a legcsekélyebb jele sem mutatkozott annak, hogy befolyásos művészei leszünk a zenei világnak. Mind szövegében, mind zenéjében ez egy játékos dal. Ez az egyik legjobb indulatú dalunk. Ezt hallgatva olyan érzésem van, mint amikor a fiatal énem visszatér a múltba, és azt mondja Hello, és melegen átölel. Amint látjátok, nagyon személyes okai vannak annak, amiért ennyire szeretem ezt a számot. Meg persze vannak mások is. Ha figyelmesen hallgatod a dalainkat, találhatsz egy csomó különböző kategóriájú dalt.  Ez majdnem olyan, mintha nem is egy együttes lettünk volna, de ezt a sok különböző dalt mégis egy tető alá tudtuk hozni és Alphaville-nek hívni. A múltban ezt megpróbáltam szemléltetni a Dreamscapes-szel. A Dreamscapes bemutatott egy nagyszerű választékot az Alphaville minden lehetséges zenei univerzumából. A bookletben olvasható történetek szintén leírnak különböző lehetőségeket az én szeretett együttesem történetéből. Az Icecream Girl-ben a leendő énekes eladja a szintetizátorát heroinért. Ez meggátolja őt, hogy megírja az együttes bemutatkozó dalát, amely elindítja az Alphaville-t, még mielőtt az létrejönne. A Guest in Honour-ban egy Marian nevű lány a kitalált főszereplője egy Alphaville című zenés darabnak, amely egy bizonyos Harvey képzeletéből származik, aki azután meghalt egy balesetben, Los Angeles-ben. Bevallom, nagyon mókás volt kitalálni ezeket a történeteket. Egyszer egy rajongónk azt írta, hogy az Alphaville stílusa nem hasonlít egy stílusra sem. Ezzel nem értek egyet. Ha széthasítod az Alphaville testét, az beleillik, mondjuk három vagy négy kategóriába, három vagy négy együttesbe, mindegyikük a saját stílusával, egyedi stílusuk kiemelhető a zenében.

Mindenek előtt, itt van a pop kategória. Ebben vannak az olyan dalok, mint a Universal Daddy, A Miracle Healing, Red Rose, Ways, The Mysteries Of Love, Song For No One, I Die For You Today, Beethoven, Iron John, The One Thing, About A Heart, Inside Out, The Impossible Dream, Jerusalem, Summer In Berlin, Soul Messiah, Monkey In The Moon, Guardian Angel, Moonboy, Flame, Wishful Thinking, Call Me (When I Make It), What Is Love, Today, Danger In Your Paradise, Feathers and Tar, Phantoms és a többi. Hivjuk ezt az együttest Popville-nek (Popváros), habár ez egy nevetséges név, amelyet nem érdemelnek meg.

A Lies, amár  korábban említett dalunk, számomra nem tartozik ebbe a kategóriába, habár elég popos kicsengése volt (legalábbis a megjelenésekor). Ez inkább már a Burlesqueville (Bohózatváros) kategóriába tarozik. Itt olyan dalokat találsz, mint a C Me Thru, For The Sake Of Love, The Things I Didn't Do, The II Girlz, Headlines, Sister Sun, Blauer Engel, Ariana, Call Me Down, Fools, Anyway, Middle Of The Riddle, Sensations, Bitch, The Jet Set, Big Yello Sun és az Afternoons In Utopia. Szeretném hozzátenni, hogy a Burlesqueville név nem feltétlen jelent szemetet. Ezek szükségszerűen foglalkoznak különböző témákkal, de több nyelven, szemtelen stílusban. Úgy is mondhatnánk, hogy a Burlesqueville könnyen hozzájárul a Popville-hez.

Az Operaville (Operaváros) a következő. Itt egy olyan együttes vagyunk, aki rendelkezik egy hatalmas szimfonikus zenekar hangzásának előnyével. Olyan korai darabok stílusában találhatók ezek, mint a Montego Bay, To Germany With Love, A Victory Of Love vagy a Traumtaenzer. Ezt a törekvést viszik tovább határozottan az olyan dalok, mint a Lassie Come Home, Fantastic Dream, Euphoria, New Horizons, Pandora's Lullaby, Return To Paradise Part II, Heaven On Earth, Elegy, For A Million, Mysterion, Nostradamus, My Brothers In China, Imperial Youth, Tomorrow és az On The Beach. Az Operaville viszonylag egy kis teljesítményű csoport. De véresen komoly dolgokról szólnak. Nincsen többértelmű, szemtelen stílus itt. Helyette híresek a túlzott produkciós költségekről és határidőkről, és veszekedő rajongókról az összetört ígértek miatt.   

Akkor most forduljunk a Theatreville (Színházváros) felé. Ők itt nem csak dalokat írnak, hanem azt tartalommal is átszövik. Dalaik kifejezik történeteik egy pillanatát, alakítva egyénit, szerepet, főhőst, játszó színészt, vagy egy musicalt.  Az együttesnek nincs sajátos stílusa, a lényeg, hogy zenéjük illeszkedjen az adott történethez. Tipikus példái a repertoárjuknak:  In The Mood, Carol Masters, Caroline, 20th Century, Fallen Angel, Ivory Tower, Oh Patti, Faith, Summer Rain, Ain't It Strange, Still Falls The Rain, All In The Golden Afternoon, Some People, Apollo, Dangerous Places, Spirit Of The Age, Dream Machine, Into The Dark, Vingt Milles Lieues Sous Les Mers, Crazyshow, The Opium Den, Like Thunder, Ascension Day, If The Audience was Listening, Script Of A Dead Poet, Welcome To The Sun, Cosmopolitician, Sweet Needles Of Success (12 Years), Here By Your Side és a In Bubblegum. Nyilvánvaló, hogy Theatreville egy nagyon termékeny egység. Véleményem szerint ők alkotják a legeredetibb dolgokat, és éppenséggel fontos alkotó forrásnak tartom a másik három bátyja számára. Ez alkotta meg a természetüket, mint zeneszerzők és alkotók együttesét. Lehet, hogy jobb lenne Dreamville-nek (Álomvárosnak) nevezni őket.

Nem öleltem fel minden egyes Alphaville dalt a vizsgálatomban. Akadnak majd néhányak, akiknek problémája lesz a besorolásaimmal. Összességében azonban azt hiszem, hogy létrehoztak legalább három különböző bandát. De lehet, hogy többet. Gondoljunk csak olyan dalokra, mint a Thunder & Lightning, Burning Wheels, Days Full Of Wonder vagy a "Lunapark" verziós What Is Love, Today, And I Wonder és a Because of You, hogy csak néhányat említsek. Az alkotójuk valószínőűleg a Rockville (Rockváros). Ha valamelyik stílusú együttest szeretnéd, csak választanod kell egyet közülük, a többit pedig felejtsd el. Ha az egészet akarod, a játékos, a határtalan képet, ez az Alphaville. Talán nem csak egy zenekar, talán sokkal több: egy színház színpada, egy UFO, egy laboratórium, egy multiverzum, az anyag, amely az álmokat létrehozza.

Kellemes időtöltést mindeniknek!

Marian Gold  

Megtekintések száma: 449 | Hozzáadta:: vafe