department27

Az utolsó poszt jogán

vafe — Fri, 22 Oct 2021 16:53:27 GMT

„Ship is leaving right on time, empty harbour, wave goodbye”

Drága olvasó!

Az utóbbi három-négy évben megritkultak a posztok számai, az idő múlásával valahogy az írás sem megy már úgy, mint azelőtt. Így tíz év után úgy döntöttem, hogy nem lesz több poszt a department 27 blogon.

Köszönöm, hogy olvasol és hogy olvastál!

Alphaville forever!

vafe

The Big Song

vafe — Sat, 26 Dec 2020 09:07:46 GMT

(My journey to) The Big Song – részlet Colin Pearson könyvéből

Az alábbi szösszenet eredetileg a Forever Young 2019-es remastered album szövegkönyvében olvasható. Az írás Colin Pearson tollából származik, aki az album egyik producere volt. Érdekesnek találtam a visszaemlékezéseit, így azokat most itt adnám közre, az idei év utolsó bejegyzéseként.

A magam dacára, és mert túlságosan elfoglalt voltam, hogy észrevegyem azon a délutánon, amikor egy bizonyos Hartwing Schierbaum (később Marian Gold-ként megismert) először jött hozzám, hogy találkozzunk, egy rövid útjelző volt, hogy a jó irányba haladjunk tovább. (..) Számomra ez egy nagyszerű következmény pillanata volt, mint egy felvillanás vagy egy sugalmazás. Valamelyike azoknak a varázslatos pillanatoknak. Az álmodozásom félbeszakadt, amikor kopogtak az ajtón. Hartwing elnézést kért a késésért, és a rövid üdvözlés után kinyitottam a kazettatartó fedélét és becsúsztattam a kazettát, majd elindítottam a lejátszást. Röviddel azután, hogy elindítottam, azt gondoltam, hogy ez az együttes nagyon jó, aztán két dal után úgy gondoltam, hogy szokatlanul jó. Úgy éreztem, a hangszerelés zsúfolt, de a dallamok erősek voltak, az énekes eredeti és pontos, olyan amilyet már régóta kerestem. A következő nap Hamburgba repültem a WEA-hoz, hogy találkozzam egy másik ismerősömmel a régi hamburgi időkből, Peter Köpke-vel (annak érdekében, hogy bemutassam az Alphaville-t a lemeztársaságnak). (..) Megállás nélkül hallgatta a dalokat, aztán a rettegett reklám mappához fordult, amit én tettem bele a csomagba, felvette az együttes fekete-fehér fotóját és sokáig csendben nézegette.
„Hova valósiak? Angolok?”
„Óóóóó, nem.”
„Németek?”
„Nos, tulajdonképpen ők egy német együttes, de ők maguk írják a dalszövegeket…”
„Hova valósiak?” kérdezte ismét, közvetlenül rám nézve.
„Münster.”
„Münster!” nevetett hihetetlenül, „senki nem jön Münster-ből, ők igen?

SEEDS: Elhatároztam, hogy felveszünk három dalt az együttessel, az első a Big In Japan, egy ritka és különös dal, amelynek címe Seeds, és egy tempós dal, a Forever Young, és az első dolog, amit megtettünk, kirúgtuk a basszusgitárost.

FOREVER YOUNG: Néhány nappal később a „Forever Young” felvétele közben jött egy hirtelen elakadás. Mariannak nehézségei támadtak a dalszöveggel. (..) Ő egy igazán tehetséges szövegíró volt, és néha felügyeltem, hogyan is kell írnia egy idegen nyelven. Bementem a stúdióba és hallgattam a problémát. A sor amin dolgozott, a „We let them come true”-ra kellett hogy rímeljen.
„Javasolhatok valamit?” Kérdeztem őt.
„OK”, megrántotta a vállát, de láttam, hogy vonakodik beleegyezni. Aztán leírtam a javaslatomat: „So many dreams swinging out of the blue.” Mintha onnan jöttek volna, gondoltam, és semmi sem állt közelebb az örökké fiatal elképzeléshez, mint az álmok. Marian nem volt túlságosan boldog a sortól, de tetszett neki annyira, hogy elénekelje. Mindketten kimentünk a felvételi szobából, Marian a fürdőbe ment én meg a kontroll szobába (..) amikor egy színes pillangó szállt le a Neumann U87-es mikrofonra. Ott maradt egy ideig mielőtt le szállt volna a dalszöveget tartó állványra. Amint ott ült, finoman csapkodó szárnyai megakadtak az írott oldalakra irányított mennyezeti reflektorok erős fénytengelyeiben. A varázslat röpke, láthatatlan pillanata, mint egy villanás vagy egy suttogás.
A „Forever Young” jelentős problémával kezdődött számunkra. Nem voltunk odáig a ritmusától, és sokáig úgy is tűnt, hogy nem találjuk meg hozzá a megfelelőt. Magammal vittem a dalt a lakásomba menet és azzal töltöttem a fél éjszakát, hogy kitaláljak valami, a dalhoz illő ritmust. Másnap reggel, a sok elveszített alvás dacára elért eredményeim nem voltak sokkal jobbak. Andy besétált a kontroll szobába és meghallgatta a különböző erőfeszítéseimet. Aztán félre hívott és azt mondta: „Próbáld meg balladaként.”
„Mi?” „Forever Young … próbáld meg balladaként. Lassítsd le azonnal.” Eltartott egy darabig, hogy gondolkodtam rajta, de valóban, az ölet briliáns volt. És az sem volt egy utolsó dolog, hogy Mariannak is tetszett, aki szerette ezt a kísérletezést. A végső D-trombita szóló az együttes melódia ötletének ötvözete volt Wolfgang PPG szintijének hangjával. Véleményem szerint ez a rész emelte fel a dalt egy magasabb szintre és tette azt himnusszá.

BIG IN JAPAN: A német rádiók, mindenhol az országban műsorukra tűzték a dalt, és meg voltak győződve róla, hogy az együttes angol, és elkezdték olyan őrületes tempóban játszani, mintha azt hitték volna, ez lesz az utolsó új romantikus produkció az Egyesült Királyságból.
Éppen éneksávokat vettünk fel valamelyik dalhoz az első albumukhoz, Marian az üveg mögött állt. Arra már nem emlékszem melyik dal volt az, csak arra, hogy nehézségeink voltak a megvalósításával, és nem alakult valami jól. Emlékszem Andy bejött a kontroll szobába mindezek közepette és folyamatosan csapkodott felém valamivel a keverőpult mögül. Meglehetősen dühös voltam már a zavarkolódása miatt, de ő csak folytatta. Próbáltam elmagyarázni Mariannak, miért is nem működik egy ének sor, és mi a helyzet megoldással, amikor láttam, hogy Andy egy kartonpapírt lobogtat a levegőben. Írt rá valamit. Ez állt rajta: „ELSŐK VAGYUNK! A Big In Japan átvette a vezetést a német listán!”

SOUNDS LIKE A MELODY: A WEA egyszerűen extázisba esett amikor meghallotta a Sounds Like A Melody-t, amelyben teljesen biztosak voltunk, mint második kislemez. Wolfgang Loos és én feljátszottunk néhány ötletet a végén hallható gyors részhez. Tettem néhány javaslatot, riffeket a hegedűn, amit aztán Wolfgang alkalmazott a szintetizátorra és hazugság lenne azt mondani, hogy ez nem volt probléma. Az egész szakasz elég kockázatos volt, belemenni kétszer ugyanabba nem lehetséges, a diszkó korszakában, garancia, hogy a hazárdőröket a táncparketten tartsad, nincsen garancia, hogy „állíts be a műholdat”. Emlékszem az őrületes dalszövegre, és ahogy a zenekar egyre lazább lett a felvételi szakaszban, és Wolfgang fantasztikus hangszerelése a Berlini Opera zenekarának közreműködésével. Furcsa módon a magasan képzett zenészek következetesen játszottak a ritmus mögött több, mint 16-szor. Wolfgang sikertelenül próbálta rávezetni őket, hogy számítsanak a taktus első ütemére, de ők udvariasan ragaszkodtak a klasszikus értelemben vett időhöz. A lényeg, hogy a fülükben biztosak voltak, és az ütem nyomása nem olyan, mint általában. Azután, hogy elmentek, az egészet egyből digitalizáltuk.

A tény az, hogy a Forever Young album óriási eredmény volt. Nem csak azért, mert arany és platinalemez lett számos országban, hanem, mert kereskedelmileg is óriási sikert aratott, és legalább egy nagyon ismert dalt tartalmazott, amely nemzeti örökzölddé nőtte ki magát, és amelyet később számos nemzetközileg elismert előadó feldolgozott. De ez egy nyugatnémet kisvárosból érkező együttes agyszüleménye volt, egy olyan országból, amelyet a 80-as évek zenepiaci vezetői, nevezetesen az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok gyakran elutasítottak, nevetségesen jelentéktelennek tartottak. Ők azonban idegen nyelven írva és énekelve megrohamozták az ifjúság és az előítéletek bástyáit, hogy egy elragadó és időtlen varázslatot hozzanak létre.

10 éve jelent meg az I Die 4 U 2Day

vafe — Thu, 22 Oct 2020 17:20:32 GMT

Az újabb Corona daloktól a 10 éves I Die 4 U 2Day-ig

Mai bejegyzésem amolyan digitális zenegép jellegű lesz, hiszen az elmúlt három hónap dalain és megjelenésein kívül megemlékezem egy tíz évvel ezelőtt megjelent kislemezről is. Sajnos időm nem volt írni, meg hát elaprózni sem szerettem volna a történéseket, tehát…

Képzeletbeli wurlitzerünket egy szülinapossal, a mai napon éppen 10 évvel ezelőtt megjelent kislemezzel, az I Die For You Today-jel indítanám. Mindig is szerettem ezt a dal, szívesen emlékezem a megjelenésére, hiszen sikere olyan érzéseket és emlékeket idézett, amelyeket a gyerekkorom (a 80-as évek) óta nem éltem át az együttes sikereit illetően. Nem is nagyon szeretném boncolgatni a dolgot, mert már akkor leírtam mindent a projektet illetően. Örülök, hogy azért volt az Alphaville-nek a 2000-es években is egy mainstream slágere…

Ezek után nézzük az elmúlt három hónap történéseit:

2020. július 13-án következett az együttes újabb „Corona-dala”, ezúttal a Forever Young Metropolitan – akusztikus verziója, amelyet a DS-ről már jól ismertünk, így aztán nem okozott akkora meglepetést. Ám a nagyszerű videót nézve: szerintem ez volt a projekt első olyan része, amelyet kifejezetten a videóra hegyeztek ki. A meglepetés pedig a film egyik operatőre volt, aki nem más, mint Max Holler, aki már ezek szerint 1996-ban is ott forgolódott az Alphaville köreiben!

Augusztus 29-én végre a boltokba került (a Lemezboltok Napja alkalmából) a március óta már annyira várt új SLAM remix, a Kelly and Grant, méghozzá sárga vinylen. Az én példányom is megérkezett (odáig is voltam, meg vissza) és hát valljuk be, a remix is baromi jól sikerült! Bátran kijelenthetem, hogy az egyik legjobb remixről beszélhetünk, amelyet valaha AV dalhoz készítettek, így aztán simán átvette a vezetést nálam a 2007-es To Germany With Love Sebastian Komor vagy a 2006-as A Victory a Of Love Lanizer and Lemethy remixektől. Pedig aztán azokat is jól összerakták!

Kettő nap múlva, augusztus 31-én jött a következő Corona dal, az In The Gods, alias Gallery. Talán sokan tudjátok, hogy a zenekar évekig ezzel a nótával indította koncertjeit (talán 2004 és 2009 között) de mégsem készült el soha hivatalos verziója, sem demója ennek a számnak. Most végre igen, egy remekbe szabott videóval!

2020. szeptember 8-án került fel az együttes hivatalos youtube csatornájára a Sounds Like A Melody remastered videója! Woow!

Szeptember 28-án jött a Corona sorozat talán eddigi legmélyebb és legszomorúbb darabja, a MakeBelieve. A dal eredetileg még a SA érában született, ám mostanra végleges formát ölthetett Telonio segítségével, aki már az Attractor néhány dalában is dolgozott Mariannal. Ezt az darabot napokig nem tudtam hová tenni, meghallgatni sem akartam újra sokáig, mert annyira letaglózott a szomorúsága – na meg én sem voltam akkor épp olyan jó passzban. Mindezeken felülkerekedve, igen, kijelenthetem, hogy az újkori AV egyik gyöngyszeméről beszélünk!

Október 9-én jelent meg az együttes első albumának, a Forever Young-nak remastered kiadása narancssárga vinylen, amelyet rögtön meg kellett, hogy vegyek, mert úgy gondoltam, hogy nem hiányozhat a gyűjteményemből az egyik kedvenc lemezem a kedvenc színemben pompázó korongja. A nagylemez a National Albums Day alkalmából jelenhetett meg limitált kiadásban.

Ugyan ezen a napon látott napvilágot az egykori Wolfsheim alapító, Markus Reinhardt új projektjének, a Renard-nak első albuma, amelyre Marian Gold kettő dalt írt közösen Markussza. A Hotel lett az album új kislemeze, a másik dal pedig a Dawn Happy. Az album, a Waking up in a different world, a német alternatív lista 8. helyén nyitott. Nem mintha érdekelnének a slágerlisták (már rég nem) csak érdekességképpen.

(update >>> A corona sorozat 14. része)

Wurlitzerünk utolsó dala az október 26-án megjelent újabb corona dal, a Summer Wind, amely az 1965-ben íródott Der Sommerwind angol átirata. Az évtizedek alatt sok feldolgozást és sikert megélt dalt az Alphaville 2017-ben dolgozta fel: a 70. születésnapját ünneplő Budde kiadójuk koncertjén, majd lemezén került bemutatásra. A gépeken Lloyd, a hangszereken Blacky játszik, Gold meg épp olyan szépen énekel, mintha a Summer Raint-t hallanánk. Egy kicsit talán ki is hegyezték mind a dal, mind pedig a videó hangulatát erre, nem kis örömömre, de azért a Wind sokkal könnyedebb dolgokról szól... Az is eszembe jutott, hogy tulajdonképpen egy újragondolt TBB lemezre is ráférne a hangulata miatt.
Ja, és észrevehetően hallható Lloyd mester munkálkodása a dalban. :-)

fotó: alphaville.de. 2006

A "Corona" dalok 1-10 rész

vafe — Sun, 12 Jul 2020 16:43:02 GMT

A „Corona” dalok

A márciusban ránk szabadított koronavírus járvány gyökerestől változtatta meg a világot, az emberek életének minden területét. A zene-és szórakoztatóipart is sikerült hazavágni, sorra mondták le a fesztiválokat, turnékat, törölték a koncerteket. Az Alphaville sem folytathatta idei turnéját. A kialakult helyzetben egy rajongó javaslatára az együttes elindította youtube csatornáján sajátos sorozatát, melynek lényege, hogy 9 héten át minden hétfőn 1-1 „új” dalt kaptunk Tobias Prohl videójával, amelyekre most kivételesen nem térnék ki.

Az első dal 2020. március 23-án érkezett, ez volt a Springtime Cherries. Egy Gold-Lister szerzemény, amelyet 2012 júniusában rögzítettek Berlinben. Nekem egy kicsit Cure-os a gitártéma, de nem zavaróan. Aranyos kis dalocska közepes szöveggel és azt hiszem, ennyi!

A második dal március 30-án következett, ez pedig a legutóbbi album egyik dala, az Enigma, pontosabban annak Demo XV változata. Bődületes verzió, óriási energiákkal tele, amelyeket aztán eltüntettek belőle mire a lemeze került. Szerintem azért, mert kevésbé illik a szöveghez. Viszont egy koncert változatként ez így telitalálat lenne!

Harmadikként jött a sorban április 6-án a Call Me Down (Demo 3, Windmill Version at Dave's). Minthogy a címben szerepel Dave neve, igen, ez egy gitárcentrikus változat a dal nem kis előnyére. Nekem is és sokunknak ez talán a sorozat eddigi legjobb darabja. Érdekes, mire a CROG-ra került, ebből is eltűntek ezek a remek gitártémák. A mix kicsivel több, mint 8 perc, amely potenciális live verzió is lehetne!

Április 13-án érkezett a Heartbreak City (Demo 8/Roughmix), amelyet 2012 novemberében rögzítettek. Tetszik a verzék alatti groove, meg hallani tök jó samlple-eket, amiket más mixekben már hallottam. Ettől függetlenül továbbra sem lesz a kedvencem ez a dal.

Martin londoni stúdiójában rögzítették 2005. augusztus 1-jén a Questions of Happiness (Mark V) demót, amely április 20-án került fel a youtube-ra. Egy táncszám 4 akkordos menettel, jó kis refrénnel. A dal második fele jobban sikerült, a negyedik perctől jönnek a jó ötletek, a gitártéma is nagyon klassz. Jó lett volna a CROG-ra, kár, hogy lehagyták! És igen, ez is több, mint 7 és fél perc!

Április 25-én következett a Flame Zart Remixe, amelyet 1999-ben készült Londonban. Nekem ez nem jött be, ezt a dalt nagyon szeretem, de nem illik hozzá ez a zenei világ. De azért örültem neki, a videó hihetetlenül látványos lett.

Az Over The Hills And Faraway volt a következő a sorban, amely május 4-én jelent meg. Eredetileg ez lett volna a CROG nyitódala, melyet 2009 februárjában vettek fel. Ami nem tetszik, hogy a verzék első két sorának dallama a State of dreams-é, és sajnos csak egy mono verziót hallhatunk. A refrén nagyon hangulatos, a videó parádés lett!

Egy poén is belefért a projektbe, mert a Universal Daddy dallamára írt Marian egy új szöveget, amely aztán Monday’s For Good (Demo) címmel vonult be az Alphaville történelembe május 11-én. A zene a Whisky a Go Go live verziójára épül. Igazi kuriózum, mert a régi és az új AV keze is benne van rendesen ebben a változatban…

Az I Die For You Today (Wave III) volt a sorozat kilencedik része, amely május 18-án került fel az együttes csatornájára. Bevallom, nekem ez a kedvencem, annak ellenére, hogy a gitártéma a Depeche Mode It’s No Good-jára emlékeztet. Nagyon klassz az intro, a mollos akkordmenet nagyon merész ötlet volt, de az egész teljesen rendben van.

(Ezzel a dallal jött a bejelentés, miszerint „elfogytak” a dalok, így már csak havonta következnek majd újabbak!)

Egy eddig ismeretlen dal, a 2012-es House of Lies következett tízedikként egy hónappal később, június 15-én. Első hallgatás után, nem voltam benne biztos, hogy újra szeretném hallani. Stílusában az Inxs-re emlékeztet. Sokszori meghallgatás után már nem is volt olyan rossz. A végének hangszerelése kifejezetten ötletes és dús lett. Olyan amúgy, mint egy filmzene egy burleszk filmhez. De lehet, hogy az egész csak egy hazugság. :-)

A héten elvileg jön a sorozat 11. része…

Forever Young Remastered 2019

vafe — Tue, 07 Jul 2020 18:38:17 GMT

Az album, amely sosem enged felnőni

Másfél év szünet után úgy gondoltam (na meg az uCoz motor is) hogy ideje lenne néha 1-1 bejegyzéssel folytatnom itt. Hiánypótlásként először egy tavalyi, de mindig aktuális szösszenet következik a Forever Young Remastered 2019 kapcsán, amelyet az elmúlt évben olvashattatok már az alphaville.hu-n is.

Amikor 2019. március 15-én megjelent az együttes első albumának, a Forever Young-nak remastered kiadása, megígéretem néhány régi cimborámnak, hogy írok majd róla, méltatom valamilyen formában ezt a remekművet. Mert hát akárhogy is nézzük, bizony az, így 35 év elmúltával is. A megjelenés óta eltelt már három hónap, de valahogy nem akartak jönni a gondolatok, nem álltak össze a mondatok, bármennyire is szerettem volna, nem jutottam egyről a kettőre. Valahogy nem megy már az írás.

No, de az adott szó kötelez, meg hát tartozom az Alphaville-nek, a barátaimnak és magamnak is annyival, hogy néhány gondolat erejéig tényleg szót ejtsünk arról a projektről, amit szerintem már lazán 10-15 éve is meg lehetett volna ejteni! Legalább ennyi éve már ugyanis, hogy a kiadók sorra jelentetik meg előadóik lemezeit, nehogy korunk hangerő háborújában valamelyikük is csatát veszítsen. Ennek az ütközetnek egyik nagy vesztese szerintem az Alphaville, mert számomra érthetetlen módon, Gold eddig teljesen elzárkózott a régi anyagok újrakiadásán. A végső lökést a Blank and Jones páros adta a lemez újrakiadásához, akik végül aztán a jó mederbe terelték az ügyet: Már 2014-ben a so80s sorozatukban szárnyaik alá vették az Alphaville-t, és megjelenhettek az első 3 album kislemezeinek b oladalai és maxi verziói remastered kiadásban egy dupla cd formájában. Ők voltak azok, akik aztán teljes vállszélességgel harcoltak a folytatásért, és egy 2018-as év végi Gold bejelentés már sejtetni is vélte, hogy valószínűleg a FY remastered lesz az idei év másik nagy dobása a Whisky A Go Go box mellett.

Így is történt: januárban megvolt a bejelentés. Részemről is megtörtént az előrendelés egy német online áruházban, amit aztán gyorsan le is mondtam, mert megtudtam, hogy az egyik kedvenc hazai online lemezboltom forgalmazni fogja itthon az újrakiadásokat. Ráadásul sokkal olcsóbban! A másik, amit meg kell, hogy említsek, hogy a hivatalos megjelenés előtt 1 nappal, azaz 2019. március 14-én már megkaptam a csomagot! Szóval le a kalappal Melody Center, köszi szépen még egyszer!

Első körben a Box Set-et és a 2 cd-s verziót vettem meg, aztán pár hét elteltével a sima LP-t is megrendeltem, mondván, azt úgy sem fogom már kibontani, így marad egy bontatlan példányom is. Ami rögtön feltűnt a borítót illetően, hogy az új kiadás külső borítójának fényképe matt lett, míg az eredeti borító fényes. A dobozos kiadás gyönyörű és nagyos igényes, a booklet elkápráztató – napokig nézegettem és olvasgattam. Egy kicsit furcsálottam, hogy az 1982-es Forum-beli koncertjük archív fotói adják az egész könyv alapját, ami egyébként baromi jó ötlet, csak nekem az volt a bajom vele, hogy mintha azt akarná sugallani, hogy az Alphaville mindig is koncertezett… Na de mindegy, nagyon jó ezeket az eddig nem látott képeket nézegetni, és milyen nagy szerencse, hogy 37 év után ezek még előkerültek… A 2 cd-s verzió digipack-os csomagolása csalódás volt: nagyon kell rá majd vigyázni, mert elég vékonyka papírtokba csomagolták. Egy kemény fedeles sokkal jobb lett volna, és szerintem nem sokkal lett volna drágább.

És akkor a külcsín után nézzük a lényeget, a zenét. A bakelit gyönyörűen szól, dobtam is egy (meg sok) hátast amikor hallgattam. Meg hát folyton a könnyeimmel küszködtem, mert mindig eszembe jutottak azok a pillanatok, amikor először hallottam a nagylemezt 12 évesen egy Videoton Hi-Fi tornyon. Igen, lassan 47 évesen ugyanazok az érzések, ugyanazok a libabőrök és könnyek.

Egyetlen egy kivetnivalót találtam a projektet illetően: a Sounds Like A Melody kislemez változatát nem sikerült egy az egyben a lemezre varázsolni. Akárhogy is hallgatom, bizony hiányzik egy szinti sáv az első verze alatt, meg hiányoznak a felső tamok a második verze előtti átvezető részben. Érdekes, hogy ezt eddig valahogy senki nem magyarázta meg, mi is történt ezzel a dallal…

A cd-ket átkonvertáltam flac fájlokba, így azokat nem hallgatom, viszont a DVD-t, amin a dokumentumfilm és a videók láthatók, sokszor megnéztem már. Baromi jók a kommentek, a sztorik a lemez készítését illetően, nagyon szimpatikusak a producerek – Colin Pearson kiváltképpen, de sokszori nekifutás után például több helyen még mindig nem értem Wolfgang Loos-t, ami persze nem az ő hibája. :-) A minap is megnéztem a filmet, és nagyon élvezem, s fogom még ezt tenni szerintem jó néhány hónapig. Egyelőre megunhatatlan.

Az újra kiadott album jól szerepelt a német listán, 35 év után ismét Top 10-be került, sőt a bakelit album listát még vezette is! Ezek után már csak arra leszek kíváncsi, hogy fog-e folytatódni a sorozat? Vajon megjelennek-e majd a későbbi albumok remastered verziói is: az idén 30 éves The Breathtaking Blue, a 25 éves Prostitute, vagy a már azóta szintén klasszikussá vált Afternoons In Utopia? A Salvation-ről sem kellene megfeledkezni.
Bizakodjunk…

a Strange Attractor szövegek 5-13 > befejező rész

vajdaf72 — Sat, 03 Nov 2018 16:22:07 GMT

Az angyalok szívekkel és glóriákkal játszanak

Sokat váratott magára ez a bejegyzés. Mindazok ellenére, hogy a hiányzó dalszöveg fordítások nagy része már régóta porosodott egy world fájlban, egyszerűen nem értem oda, hogy kirakjam őket. S mivel már csak 2 szöveg fordítása volt hátra, úgy döntöttem, hogy ezeket is elkészítem és egyben adom át őket az Enigma-tól a Beyond The Laughing Sky-ig bezárólag. A szövegek elemzésével viszont már tényleg nem volt időm foglalkozni, azokat majd idővel még beillesztem az adott dalokhoz kapcsolódóan, persze ha lesz majd rá időm és kedvem, mert sajnos mostanság ezekben sem bővelkedem… Amire viszont a szövegek olvasgatása és magyarosítása közben rájöttem, hogy ez egy igazán sötét és szomorú lemez, a magány, a szorongás, az elmúlás és a valakire (vagy valamire) való emlékezés szinte minden dalban ott van. Fájdalmas és sokszor szívbe markoló képet fest egy öregedő „popsztár” lelkiállapotáról.

Talány (Enigma)

Furcsán, idegesnek és fáradtnak érzem magam
De igazán szomorúnak mégsem
Csak arra ébredek, hogy magányos vagyok
Vannak emberek, akik elmennek
Vannak emberek, akik maradnak
De nem ez a lényeg
Nem, nem ez a lényeg!

Ez az amit annyira kerestem
próbálva áttörni azon a fekete lyuku ajtón
próbálva feléd nyúlni, de elsodródom

Elsodródom, elsodródom
Az álmatlan éjszakáim révén elsodródom
Bár az ajkaid mozognak
mégsem hallom amit mondasz
Elsodródom

Alig emlékszem már, amikor utoljára láttalak
A helyre, ahol egykor még játszottunk
Most nincs ott semmi, csak talányok
Kilyukasztották a mellkasom
és a benne rejlő csillagokat számolták
Aztán láttalak ott
kifeszítve az örökkévalóságba

Ez az amiért menni fogok
próbálva áttörni azon a fekete lyuku ajtón
Próbálva eljutni hozzád, miközben elveszítem a szorításodat

Elsodródom
Elsodródom
Oly sok csillagos éjszakán elmentem már, kedvesem
És bár a formád ragyog
Mint millió forró nyári napok
Semmi sem hozhat vissza
Semmi sem hozhat vissza
igaz szerelmem

Elsodródom...

***

Mafia Sziget (Mafia Island)

Igen, elhajóztunk a vihar felett, a habos fáradt zöld tengeren
Chephren bárkáján a Mafia szigethez
Összetörtük a korallt és whiskyt ittunk
Az izzó hőségben
És a napvitorlák úgy ropogtak a szélben
Mint a megvadult géppuskák

És a lányok a bárból
A parton fürödtek
És melankolikus hangjukon énekeltek
Lágy szavak, amelyeket elkaptunk
A hullámok hangja között
És melankolikus hangon énekeltek

Jól itt ragadtunk
A rádió már jó pár napja összetört
Az éter úgy dagadt, ahogy a föld kiszáradt
és semmi sem mozdult a vibráló lelkesedésben

És a lányok a bárból
A parton fürödtek
És melankolikus hangjukon énekeltek
Lágy szavak, amelyeket elkaptunk
A hullámok hangja között
Mélabúsan

És a lányok a bárból ...

***

Egy maroknyi sötétség (A Handful of Darkness)

Pillants arra a gyermekre
egy háborúban élve
lehetne akár a tiéd vagy az enyém,
de már nincs sok idő
az ítélet napjáig
ma éjjel meg fog ölni
de lehet, hogy csak álmaidban
jön el ismét és újra
hogy meséljen neked kedves dolgokat a paradicsomról
ahol minden tiszta és mindenki szép
ahol minden a szeretet és minden a fény
ahol apa és anya vár a jó éjt csókjaival

Ó hatalmas Jézus, hol van az ég?
hol van a messze távol, ahol repülhettem?
hova lett az erőm és a dühöm,
ki felel majd ezért?
vagy csak cél nélkül veszünk el életünkben?
Ő Szűz Anyám, hova jutottunk?
oly messze tőled és a naptól
pedig minden szeretetem neked küldöm
ebben a maroknyi sötétségben

Mindaz, amit elkövettél,
mindaz, amit láttál,
mindaz, amit a könyvekben olvastál
összezavarták a fejed
és bármikor is hagysz el,
vagy ha maradsz is akár
mindig visszafordulsz majd
arra a napra gondolva

Nem sok mindent tehetünk
nincs is amit kimondhatnánk
hisz minden arról szól,
amit nap mint nap megteszünk
Mindaz, amit megtettünk,
mindaz, amit láttunk,
mindaz, amit a könyvekben olvastunk
ott várakoznak a fejünkben

Ó hatalmas Jézus, hol van az ég?
hol van a messze távol, ahol repülhettem?
hova lett az erőm és a dühöm,
ki felel majd ezért?
vagy csak cél nélkül veszünk el életünkben?
Ő Szűz Anyám, hova jutottunk?
oly messze tőled és a naptól
pedig minden reményemet neked küldöm
ebben a maroknyi sötétségben

***

Szexiföld (Sexyland)

Menjünk vissza a múltba, a háború utáni fantom birodalmamba

Megfagyva és otthontalanul a hideg téli éjszakában

Elhagyottan egy metró állomáson, nincs hova menned

Álmokkal és illúziókkal telve, az éjszaka végét várva

Aztán mindenhol az arcodat láttam

Egy szex bolt hirdetést, egy különös csábítót

Egy pillanat, amit sosem fogok elfelejteni

Honnan tudhattam volna, hogy ez volt a repülésem a Vénuszhoz
Amikor megvettem a metrójegyeimet
Aztán az éjszaka búcsút int az életnek

A nemzetközi narkó királyoknak és királynéknak
Az elpárolgó képzetekben

Úgy nézett ki, mint Babilon királynéja
Egy lány az alvilágból, puha bőr a fekete selyemben
Hideg, neonfényben fürödve
Egy ikon a katedrális falán, egy prosti rapszódia
Egy sorscsapás dátuma az ördög és a nagy kék mélység mögött
Tiltott gyümölcs, amikor a világok összeütköznek

Ebben a városban éjszakánként

A legfantasztikusabb utazásom során

Honnan tudhattam volna, hogy ez volt a repülésem a Vénuszhoz,
Amikor megvettem a metrójegyeimet
Aztán az éjszaka búcsút int az életnek

A nemzetközi narkó királyoknak és királynéknak
Az elpárolgó képzetekben

Ez egy csillogó titok, egy varázsszó
A sápadt lányok ismerik ezeket, de sosem fogják elmondani
Azt kívántam mozisztárok legyünk, te és én

Belépve a szombat esti örökkévalóságba

Honnan tudhattam volna, hogy ez volt a repülésem a Vénuszhoz…

***

Kerítő (Rendezvoyeur)

Itt olyan köveket dobok, amelyek nem esnek le
Bújócskázni udvari bolondokkal és bohócokkal
Mint egy szélvihar a dal szárnyain
Olyan zavartnak érzem magam, nem mehetek tovább

Alig várom, hogy érezzem, hogy eljön
Még mindig hallom, amit mondasz
A szerelem csak játék amit játszunk
Ó, halálos egyetlenem, vedd el ezt a fájdalmat
Gyere és emelj fel engem, angyal
Vezess oda, a legvégére

Kerítő, mit fogsz csinálni?
Úgy érzem, be vagyok zárva a véleményedbe
Kerítő, mit fogsz csinálni?
Úgy érzem, be vagyok zárva a véleményedbe

Egy nap rózsákat dobáltál rám
És aztán rögtön el is égettem azokat
Talán sokáig vártál
A kísértetek belül mélyen alszanak
Tízezer mélyen töltik fel a fejem
Vagy tervezik a végső dalomat

Az arca eltakarva az erős révület által
Húsában és vérében melegíted a lándzsádat
Kerítő, mit fogsz csinálni?
Úgy érzem, be vagyok zárva a véleményedbe

Kerítő, mit fogsz csinálni?
Úgy érzem, be vagyok zárva a véleményedbe
Kerítő, mit fogsz csinálni?
Úgy érzem, be vagyok zárva a véleményedbe

***

Senkiházi (Nevermore)

Tudom, hogy nem létezel,
de tegnap este észrevettem az arcod, ugye?
Te vagy az?

Tudom, hogy nem létezel,
Minden tanácsodat csak magamnak kovácsoltam
De te vagy az?
Te vagy az?

Hiába harcoltam az útkereszteződésekben a hazugságaiddal
Hiába kerestem a kifogásokat,
tudom, tudom, hogy nem létezel
tudom, tudom, hogy nem létezel

Senkiházi úr, hamarosan sétálni fogunk
lent az álmaim sikátoraiban
igen, senkiházi vagy
dörzsöld csak kezeid vidáman, terveket szőve a senkháziaknak
hiába forogsz állandóan a fejem körül
gúnyosan a fülembe suttogva
Tudom, tudom, tudom, nem létezel, kedvesem ...

Még mindig a valószínűtlenség rejtekében rejtőzöm,
előkészülve a beavatkozásra,
Ez én vagyok, igen, én vagyok

És amikor fáradt vagy, én ébren vagyok
hallasz nevetni engem, mielőtt becsukod a szemed
Igen, ez én vagyok, én vagyok

Sosem alszom és sosem hagylak békén,
nevezhetjük adománynak vagy végzetnek
az ajtóid biztonságosan zárva, de a kulcsok nálam vannak
Légiós barátaim odakint várnak a bevetésre

Senkiházi vagyok,
hamarosan sétálni fogunk
lent az álmaid sikátoraiban
Senkiházi vagyok,
kezeim dörzsölöm, vidáman terveket szőve mindenkinek
örökkön örökké
hiába forogsz állandóan önkívületben
a legnagyobb gyönyörűség ez, hogy a füledbe suttoghatom
Tudom, tudom, tudom, nem létezem, kedvesem ...

***

Láz! (Fever!)

Dühöngő lovak a sötétben
Amikor ő mászkál, én ébren vagyok
És a démonjai lustálkodnak
És fájdalom nélkül olvad meg a világ

Senorita egy vidám házban
Fogalma sincs, hova is forduljon
Ha valaha fel is ismered őt
Törd össze a tükröt, hogy elkerüljed

Ő egy lidércnyomás, ő a láz
Szinte tökéletes, nem hagyhattam el
A gyilkos a tükörben, a válasz az ábrándozóknak

Ő egy lidércnyomás, ő a láz
Szinte tökéletes, nem hagyhattam el
A gyilkos a tükörben ...

Mmm, eltűnődőm az együtt töltött időnkön
oh, magunk mögött hagyni mindig oly szomorú volt

Holdak lopakodnak a sikátorokon át
Az angyalok szívekkel és glóriákkal játszanak
És a hófúvás egyre csak örvénylik
cukormázat rajzolva az ablakaira

Izzadó testek és remegő falak
a folytotgató láncok gyorsak és ijesztők
A vadállatok óriás korlátokat zúznak szét
egy utolsó lehelet a villámlás végéig

Ő egy lidércnyomás, ő a láz…

Mmm, eltűnődőm az együtt töltött időnkön
oh, magunk mögött hagyni mindig oly szomorú volt

Hangtalan kísértetek, arcok az arcokon
és a kíváncsi tekintetek a mélységet kutatják

eltűnődőm az együtt töltött időnkön, amit
magunk mögött hagyni mindig oly szomorú volt

***

Szívszakadt város (Heartbreak City)

Kapd el a következő vonatot önsajnálatodból menekülve
elvisz egyenesen az összetört szívű városba
Nem kell jegyet venned az első osztályra
mert ez ingyen van azoknak, akik rászorulnak
aztán tégy egy sétát a magányos utcán
ne állj meg és ne csoszogj a lábaiddal
soha ne nézz vissza, honnan is jöttél
semmi sincs ott csak egy kavargó örvény

Menj csak oda…
Szívszakadt város – nem mehetsz oda – a szerelemes bolondok – a túl sok és a nem elég

Szívszakadt város – különös az éjszaka – ahol fekete csillagok ragyognak idegen holdakkal az égen

A néma bánat elhomályosítja napjainkat, remélem a holnap jobb a pokolnál
A bolondokat az izzó égre szegezték, égő angyalok ragyogják be az éjszakát
egy utolsó esély még van a sok elszalasztott mellett, ó azok mind elmentek melletted
kapaszkodj erősen, a vonat száguld
egy másik nap, egy másik viszlát, mondj búcsút…

Szívszakadt város – nem mehetsz oda – a szerelemes bolondok – a túl sok és a nem elég

Szívszakadt város – különös az éjszaka – ahol fekete csillagok ragyognak idegen holdakkal az égen

Szívszakadt város – a lopakodó szomorúság – egy sápadt csajszi – a pokol tíz udvara és egy halott ember ostobasága

Szívszakadt város – nem lehet meggyógyítani – a szerelemes bolondok – a túl sok és a nem elég

Szívszakadt város – különös az éjszaka – ahol fekete csillagok ragyognak idegen holdakkal az égen

Szívszakadt város – a sárga király – a szakadó eső – nem fogják csillapítani a fájdalmad

***

Túl a nevető egeken (Beyond the Laughing Sky)

Néha érezlek a véremben
tökéletes teremtmény vagy
Szeretném megszámolni a csillagokat a fejedben
A tested az univerzum hasonlatossága

Te, te vezetsz a pontig
oda, ahonnan már nincs visszatérés
oda, ahol az álmok valóra válnak
És nem érdekel, lesznek-e végzetes következmények
engem vagy téged illetően

Szeretném látni a titkokat
A szemed zöld tengerében
amiket soha nem fogok megérteni
De megvilágosítják az életemet
Csodálatos dolgokat hozol ki belőlem
olyan magasra tudsz repíteni
Azt mondják, bármit elérhetsz amit szeretnél
Túl a nevető egeken

Tudom, hogy mindig van egy holnap
De valakinek meg kell fizetnie a számlát
Valakinek meg kell fizetnie a számlát
Holnap...

Te, te vezetsz a pontig
oda, ahonnan már nincs visszatérés
oda, ahol az álmok valóra válnak
És nem érdekel, lesznek-e végzetes következmények
engem vagy téged illetően

Látom, a mennyország kapujának közelében állsz
Magányosan a legmagasabb lépcsőn
hogy aztán elvezessen az őrült utakon
a napsugarak mentén amit igazán megérdemelsz
készen állva, hogy magasabbra repülj
kitárva a lelked a játékhoz
és hogy napfényt szőjjön a hajadba

Csak tedd, amit akarsz, Nekem sohasem elég
Nem tudok e nélkül élni, tedd meg még egyszer
Tedd meg még egyszer, tedd meg még egyszer
Túl a nevető egeken

Csak tedd, amit akarsz
Nekem sohasem elég
Nem tudok e nélkül élni
Túl a nevető egeken
Csak tedd, amit akarsz
Túl a nevető egeken
Túl a nevető egeken

a Strange Attractor dalszövegek 3/4 - House of Ghost/Around the Universe

vafe — Thu, 05 Apr 2018 18:38:38 GMT

House of Ghost / Around the Universe -
A csillagok lábujjhegyen keresik ősi helyeiket

Két olyan dal következik, amelyek magánéleti vonatkozásúak. A House of Ghost az egykori családi háznak és az édesanyának állít emléket, míg az Around the Universe egy búcsúzás az édesapától. A két nóta valamennyire összetartozik, ezért is vannak egymás után a lemezen. Erre igazából az alsóőrsi konci után jöttem rá, mert ott is egymás után játszották: Gold tovább gondolva a HOG-ot, hozzáénekelte a „Mama, don’t go, daddy come home” sort. Az ATU-ről pedig régóta tudjuk, hogy az édesapja emlékére írta 2004 környékén. Különösképpen nem is szeretném tovább boncolgatni és értelmezi a szövegeket, íme az én próbálkozásaim a fordításokat illetően:

Szellemház

Egy házban rekedve
mely egykor hozzád tartozott
Egy házban rekedve, elveszve nélkülem
Egy házban rekedve
azt sem tudom, hova is mehetnék
Egy házban rekedve, ahol por lepi el a polcokat

A sápadt hold megfagyva
ragyog még a hegyháton
A csillagok lábujjhegyen keresik ősi helyeiket
A falakon lévő könyvek baljós álmokat álmodnak
és árnyékok seregei hagyják el az oldalait

Egy házban rekedve
mely egykor hozzád tartozott
Egy házban rekedve, elveszve nélkülem
Egy házban rekedve
azt sem tudom, hova is mehetnék
Egy házban rekedve, ahol por lepi el a polcokat

A nevek és a számok
céltalanul gyűlnek az agyamban
Sablonok porladnak szét
az éj fekete felszínén
És mióta a hold felemelkedett
Ő elnyelte az összes emléket
Telhetetlen sóvárgást hordozva magában
Amely sosem fog megszűnni

Óóóó, Egy házban rekedve
Mindig

Most indulok, nincs mit tenni
Az ajtó becsukódik mögöttem
Ő ismét teliholdként ragyog
Az éj önmagából kifordulva egy új napként születik újjá
A kulcs a lábtörlő alatt a következőknek
kik azért jönnek, hogy maradjanak

Ő egy házban reked...

És azon tűnődőm
Eljönni onnan, mindig olyan szomorú volt
Mindig

A világmindenség körül

Ott áll egy férfi, a kalapjával integet
Egy induló repülőgépnél
Egy régi kifakult fényképen
És azon tűnődőm, ki volt ő
És ki volt azon a gépen
És hová is ment az a járat
És honvágy fogott el
Bár ott voltál velem

Mondj egy fohászt, egy fohászt értem
Visszatérek-e valaha ismét?

Amikor a kör bezárul
Amikor a gépek visszatérnek
És én ott leszek ,hogy hazavigyelek
És meg fogok fordulni, és semmi sem fog maradni
csak emlékek és kifakult fényképek
Látod, a saját utamat járom
Egyeseknek menniük kell, mások maradnak

Mondj egy fohászt, egy fohászt értem
Visszatérek-e valaha ismét?

Megbirkózom-e valaha a szeretettel?
Megtanulom-e valaha?
Csak azt érzem, hogy mennem kell
Oda, ahol senki sem ismer, ahol senki sem ismer

a Strange Attractor dalszövegek 2 - Marionettes with halos

vafe — Thu, 15 Mar 2018 19:24:38 GMT

Marionettes With Halos – El kell adnod a lelked

Az album második dala mondandójában tulajdonképpen egy újabb hadüzenet a zeneiparnak. Élesen bírálja az utóbbi másfél évtizedben felfuttatott x-faktor és a hozzá hasonló tehetségkutató tv-műsorokat, görbe tükröt állítva az abban szereplők elé.

Nehéz az eredeti szöveget visszaadni, mert van néhány kifejezés benne, amit azért meg kell magyarázni. Itt van mindjárt az első szakaszban az entrópia, amely a hőtan és az informatika fontos fogalma, és amely egy rendszer rendezettségi fokát jellemzi, egyben az energia átalakulási képességét jellemző fizikai mennyiség. A másik számomra eddig ismeretlen szó a quaaludes volt, amit én a szövegben nyugtatónak fordítottam. Ez egy depresszáns gyógyszer, tulajdonképpen kábítószer, amelyet már rég betiltottak, ám napjainknak ismét keresett parti drogja lett.

A második szakaszban Dick Rowe neve hangzik el, aki a világ első zenei producere volt, aki elutasította a Beatles-t, aztán felkarolta a Rolling Stones-t, de rengeteg sikeres előadó és dal fűződik a nevéhez. Ezek után azért már könnyebb összerakni a képet, értelmezni a szöveget, miről is van szó.

Joggal merül fel bennem a kérdés: miért is nem reklámozta a lemeztársaság ezt az albumot? Miért is nem dolgozott a zenekar a lemezcég által kiválasztot producerrel? Talán mert nem akarták eladni a lelküket a CROG után újra?

Dicsfényben rángatózó bábok

Fenséges óriásként elveszve egy múlandó térben
És te ismered az erősödő entrópia szigeteinek teremtőit
és a megbabonázott cirkuszi majmokat
mint nyugtató oldódik a limonádéban
Az ipar nagykutyái előrántják szentbeszédieket
új hangzásért koldulnak

Dicsfényben rángatózó bábok kiárusítják igazukat
hát szakadj bele bébi, szakadj
Dicsfényben rángatózó bábok halhatatlanná válnak
a kudarcra ítélt revü szereplőiként

Tele vagytok hazugságokkal
az x-faktor sminkéje bújtatva
a tapsvihar elhalkul a stáblista végén
mint ahogy a szellemek hagyják el a színházat
Lehet hogy nagyon szexi vagy
de semmiképp sem vagy művész
karaoke-n dalolt álmok a rock and roll kiheréltjeinek
Dick Rowe-t a hősüknek kiáltva

Dicsfényben rángatózó bábok kiárusítják igazukat
hát szakadj bele bébi, szakadj
Dicsfényben rángatózó bábok halhatatlanná válnak
a kudarcra ítélt revü szereplőiként

El kell adnod a lelkedet

a Strange Attractor dalszövegek 1 - Giants

vafe — Sat, 03 Mar 2018 20:28:56 GMT

Giants - Az ostobaságaid hajóján

Egy kicsit elhavaztam mostanság – nem az időjárás végett - és meg is feledkeztem az ide kívánkozó frissítésről. Az elmúlt hetekben a Simple Minds új albumával voltam elfoglalva, amely úgy eltalált, mint utoljára a 91-es Real Life lemezük. Aztán elő is szedtem jó pár lemezüket, amelyeket már rég hallgattam. :-)
No, de ez egy Alphaville blog, ám az elmúlt hónapokban semmi különös nem történt kedvenc együttesünk háza táján. (Kivéve, hogy bejelentettek két amerikai bulit májusra, a híres Los Angeles-i Whiskey A Go Go klubba. :-/)
Aztán nemrég Zsolt barátom ajánlott egy remek írást a Strange Attractor-t illetően, egy nem rajongó emberke véleménye itt olvasható a lemezről. Én meg rábukkantam egy izgamas oldalra, ahol tanulmányozni lehet egy felmérést illetően az Alphaville lemezek dinamikáját is, melyik lemezük hol is helyezkedik el, az utóbbi évtizedek nagy hangerő háborújában.

Ennyi bevezető után, akkor útjára bocsátanám a blog újabb fejezetét, amelyben a legutóbbi album, a SA dalszövegeit veszem górcső alá. Van közöttük néhány, amely közel sem emelkedik a korábbiak költői magasságába, na de nem is akarok könnyelmű kijelentéseket tenni, nehogy valamelyik tényleg kifogjon rajtam.
Itt van mindjárt az albumot indító, a lemez programadó darabja, egyben az egyik alapköve, a Giants.
(Ha nagyon sarkosan akarok fogalmazni, akkor a lemez Szentháromságának első tétele következik -> Bőzcén Zsolt után szabadon)

Abban azért egyet értünk, hogy az álom, mint motívum, végig kísérte az együttes szövegvilágát, mára már szinte behálózta az Alphaville univerzumot. De nem az álom újbóli megjelenése az alapja ennek a szövegnek, hanem mintegy összekötő kapocsként jelenik meg ismét, indulunk el újra az álomgép okozta bonyodalmak sokaságából. Ezt fejezik ki az első versszak sorai.
S mintegy tovább lépve, a második szakasz jelenti be az új irányt, az újabb korszakot, egy újabb tervet. Nem hiába jutott többször is eszembe a Prostitute album remekbeszabott nyitánya, a The Paradigm Shift, amely szintén valamiféle új szemlélet felé vitte a zenekart. Szóval a második szakasz jelenti be – talán az utolsó – tervet, és az idő rövidsége (ami még hátra van, Gold 64 éves lesz!) egyben megállásra is készteti a hallgatót (a rajongót) hogy fogadjuk el ezt a helyzetet, a zenekart, azt az utat, amit választottak az elmúlt több mint 30 évben.
A harmadik versszak egyben ironikus is, hiszen Gold beismeri, hogy mára már komédiásokká váltak. Hol vannak már az álomvilágukból alig felébredni akaró, örök fiatalságot hirdető, delfinekkel beszélgető művészlelkek? De nem bánja, hogy minden úgy történt az (Alphaville) életében ahogy történt. Óriásokká nőttek, aztán kicsik maradtak. Remekül festi alá a muzsika a szöveget, meghökkentő, nagyon sötét, egyben merész és bátor indítás. Talán még soha nem is volt ennyire komor darab, albumot nyitó daluk.
Szeretem az alternatív Alphaville-t is!

ÓRIÁSOK

Utálok aludni, de szeretek álmodni
Ez olyan helyekre vezet, amit még sohasem láttam
Az elmém lángokban, könyörgöm, hogy maradjanak
Ha már éreztél ilyen tüzet, tudod, miről beszélek

Tehát itt van a tervem, egy ilyen rövid útra
Az ostobaságaid hajóján, amilyen gyorsan csak lehet,
kimerülve a hajtástól, összeolvadunk (összeolvadunk)
Nem érdekel, hová megyünk, mielőtt elmegyünk

És komédiások vagyunk, sokkal nagyobbak az életnél
Tele vágyakozással, ne hagyd, hogy meghaljon
És óriások lehetünk, bár annyira kicsik vagyunk
Mert senki sem tökéletes, senki sem tökéletes

A Forever Young történelem - 1

vafe — Wed, 27 Dec 2017 19:38:19 GMT

Egy kisfilm margójára

Az idei év utolsó posztja következik. Jó kis év volt a 2017-es! Sok-sok év után végre megjelent a Strange Attractor, és nem is akár milyen lett! No meg kétszer is megnézhettük itthon az Alphaville-t! A hab a tortán számomra pedig a Forever Young történetét körbejáró kisfilm volt. Gondolom, sokan lehettek úgy ezzel a filmmel, mint ahogy én is. A november végén, egy svéd televízió sorozatában bemutatott dokumentumfilm igazán eltalált, s bár túl sok újdonsággal nem szolgált, mégis nagyon közel került a szívemhez. A sorozatnak az a lényege, hogy olyan világslágereket jár körül, amelyek listavezetők voltak Svédországban. Az Alphaville dala 1984. december 21–én ért fel a csúcsra a svédeknél.

A filmet nézve: ez egy részletes kordokumentum a Nelson kommuna időszakáról, amelyből aztán az Alphaville is elindult, mi több, világsikerű lett. Megszólal benne Ariane Mummert, aki akkoriban Marian barátnője volt, aztán később az együttes menedzsmentjének egyik vezetője lett. Felidézi emlékeit Bernhard is, aki már rég nem tagja az együttesnek, és persze Marian is, aki egyetlen alapító tagként, ma is része korunk Alphaville-jének.

A minap beszélgettem egy régi barátommal a filmről, és mind a ketten oda lyukadtunk ki, hogy milyen jó lett volna, ha Frank Mertens is megszólalt volna ebben a filmben. 33 év után ez lett volna egy igazán nagy durranás! De gondolom, megvannak az okai, hogy mindez miért nem történhetett meg. Amúgy is, ha szeretett volna, az elmúlt három évtizedben számtalanszor megszólalhatott volna már, éppenséggel lett volna apropója. Nem tudhatjuk azt sem, milyen állapotban lehet már azóta, hogy a betegségéről tudomást szereztünk (ez talán 2005 körül lehetett) és bizony azóta eltelt már 12 év… Az ilyen mentális problémákat ismerve, csak rosszabb lehet az állapota, sajnos.

Érdekes egyébként, ahogy nyilatkoznak róla a többiek a filmben. Tudtommal Marian nem igazán kedvelte Mertenst, nem is volt jó a kapcsolatuk, amikor elhagyta az Alphaville-t, ennek ellenére azt mondta, hogy szerette – ami persze lehet igaz, idővel az emlékek megszépültek, meg azért ne felejtsük, hogy köszönhet neki 3 világslágert meg egy kiváló debütáló albumot!

Így a filmet nézve sokszor eszembe jutott, mi lett volna ennek a három srácnak a sorsa, hogy alakult volna a pályafutásuk, ha Mertens marad. Vajon Gold marasztalhatta? Vagy hagyta rögtön, hogy menjen? Frank hallani sem akart stílusváltásról a második albumot illetően. Ezért talán még kapóra is jött a távozása? Vajon hogy szólt volna az Afternoons In Utopia egy szinti lemezként? Érdekes feltevések ezek…

Mi lehetett volna belőlük, ha nem zárkóznak el rögtön az elején annyira a turnézástól? Kaphattak volna maguk mögé már akkor is egy zenekart, akik élőben játszottak volna velük, adhattak volna néhány koncertet. A lemeztársaság mennyire örült volna! Ma meg ott lehetnének a U2 vagy a Depeche Mode mellett, akik a mai napi 3-4 évente végig haknizzák a világot a korábbi sikereiknek köszönhetően. Valahol sajnálom, hogy az Alphaville sorsa nem így alakult, pedig megérdemelték volna. Az a széles zenei sprektum, az a magas szintű, költői mondanivalókkal bíró gondolatvilág, amely az együttest mindig is jellemezte, sokkal többre lett volna hivatott. Igenis, a világ zenei legnagyobbjai közé kellett volna emelkedniük, és nem csak 1984-ben. De ahogy mondani szokás, valamennyire mindenki a saját sorsának kovácsa. Játszadozhatunk sokáig a gondolattal, hogy mi lett volna, ha…

Örülök ennek a filmnek, örülök, hogy láthattam a házat, ahol éltek és ahonnan indultak.
Na igen, és a Nelson stúdió, a pinceajtó... egy másik felemelő pillanata a kisfilmnek!
Alphaville Forever!