Főoldal » 2013 » Február » 14 » 10 éves a Crazyshow
12:16 PM
10 éves a Crazyshow
Mikor a csend megnőtt a falra vetett árnyékunkon
 
Az éppen 10 évvel ezelőtt megjelent Crazyshow album sohasem volt a szívem csücske. Abba most nem szeretnék igazából belemenni, hogy miért is nem, de néhány dologról azért úgy gondoltam, mégis csak illene megemlékezni. Kritikával semmiképp sem szeretném illetni ezt a lemezt, annál is inkább, mert ez már egy teljesen átalakult Alphaville munkája volt, mint amit a kezdetektől megszerettem. De idő kellett hozzá, hogy pozitívan éljem meg a változásokat, és hogy igazán beérjen nálam ez az anyag. A napokban többször belehallgattam a dalokba, de valahogy nem ütöttek akkorát, mint vártam volna. Mondhatni egy évtized alatt sem sokat változott a hozzáállásom a lemezhez, de talán ez nem ennek a projektnek a hibája…
 
Pedig igazán jól kezdődött a Crazyshow felvezetése. Az együttes 2000 őszétől, egy éven keresztül, havonta jelentette meg friss szerzeményeit saját honlapján, hogy aztán ezeket, a rajongók által fűzött kommentek segítségével tovább formálhassák. Formabontó, úttörő időszaka volt ez az Alphaville-nek, szívesen emlékezem rá. A kezdeményezés, vagy inkább az internetes album, a Dreamscapes 9 címet kapta, ami aztán a hivatalos megjelenéséig 12-ig bővült.
 
Kezdődött mindjárt azzal, hogy az első dalról kapásból lemaradtam, csak a másodiknál kapcsolódtam be. A Moongirl amúgy is nagy kedvencem lett, mivel Luca lányom épp akkortájt volt két hónapos. Meglehetősen rossz alvó volt, és éjszakánként erre a dalra ringattam. A Moonboy volt a másik, amely rögtön megfogott, s amelyet számtalanszor meghallgattunk a kislányommal álomba ringatózva. (Még jó, hogy később Csongor fiammal ilyen problémák nem voltak. Bár sokszor eszembe jutott a nővére és az altatók dalai, de bármikor is indítottam el a lemezt, csak táncoltunk és táncoltunk a tükör előtt, mert altatni őt nem kellett.…)
Az internetes projekt dalai közül még egy igazán emlékezetes demó maradt a kedvencem, ez pedig a Zoo volt. Az említett három dalból éreztem ki igazán azt a himnikus emelkedettséget, amit annyira szerettem az együttes korábbi dalaiban is. A DS9 többi része meg úgy nagyjából rendben is volt, néhány kivételével.

Amire megjelent a 4 lemezes box, az izgalmak már a tetőfokára hágtak. Elég sokat kellett várni, amire ideért a csomag Berlinből. A Heltai fivérek vállalták fel a magyarországi megrendelések továbbításának nagy részét, tudniillik ez is egy magánkiadás lett a legendás Dreamscapes 1-8 után, amelyet most az együttes terjesztett és postázott. Amikor Ákossal és Csabával beültünk Pesten valahol egy kávé mellé, hogy átadják a saját példányomat, és szembesültem azzal, hogy Lloyd valóban nem vett részt a lemez elkészítésében, valami végleg eltörött bennem. Bernhard Lloyd kihagyása és aztán távozása az Alphaville-ből mondhatni nálam megpecsételte a CS sorsát. Sokáig nem is tudtam mit kezdeni vele, meg nem is akartam. Ahogy aztán múltak az évek, többször átrágtam magam a lemezeken. Voltak dalok, amiket nagyon megszerettem, és vannak a mai napig olyanok, amelyeket át kell, hogy ugorjak. A The Opium Den sajnálatos módon, csak a harmadik lemezre került fel a 4 korong közül, amit például a mi napig nem értek, miért nem lett a show része (első két CD), hiszen magasan veri az összes előtte megszólaló nótát. A lemez mélypontjai közül van több is, de ezeket inkább hagyjuk. Valamennyire kárpótolt a gyönyörű booklet, amely kétségtelenül a legszebb az albumok sorában, de az egész projekt kivitelezése igazán egyedire és figyelemre-méltóra sikeredett.
 
Teljesen egyet kell, hogy egyet értsek Marian Golddal a lemez kapcsán mondott szavaival: valóban ennél a lemeznél alkothatott leginkább szabadon, mint művész. A másik pedig, hogy én is az internetes változatokat ünnepelem és hallgatom mai napig szívesebben, mert azok valóban exkluzívabbak…
Megtekintések száma: 572 | Hozzáadta:: vafe