department 27

És ott voltak a csillagok...

A mai napon már 15 éve, hogy megjelent az Alphaville ötödik albuma, a Salvation. Sokat gondolkodtam, miként is kellene megünnepli ezt a nagyszerű évfordulót. Aztán eszembe jutott, hogy van nekem valahol, valamelyik doboz mélyén egy beszámoló a lemez megjelenése kapcsán. Ezt még a Heltai fivérek adták anno, amikor a Salvation megjelent, és akárhányszor is próbáltam lefordítani, valahogy mindig beletört a bicskám. No, de most, 15 év után, úgy gondoltam, tényleg ideje lesz közre adni a  fordítását ennek az anyagnak, és ha hiszitek, ha nem, most valahogy minden olyan spontán és egyszerűen ment...   magam elé vettem a három kinyomtatott oldalt és néhány óra után kész voltam a fordítással. :-)
 

Salvation - a hivatalos album bemutató

A kérdések, amelyeket már sokszor feltettek, de nyilvánvalóan senki nem tudta még megválaszolni:  Androidokká válni elektromos bárányok álmában? Élni egy mesterséges értelem fantáziájában? Érezni az adatok áradatában? … vagy – még pontosabban fogalmazva – tud-e egy komputer ilyet felépíteni, meghitt hangulatot varázsolni, olyan hangokból, amely az elektromos, rideg és mesterséges dübörgés mögül jönnek?

Mindezek körüljárása, és a megélt pillantok után, melyet Marian Gold és Bernhard Lloyd átélt az elmúlt hónapokban és években, az Alphaville két feje megtalálta a választ, amely roppant egyszerűen hangzik: Igen.

És nem csak ennyi. Új albumukkal, a Salvation-nel megőrizték kezükben a legjobb bizonyítékot, ahhoz  a közeghez, amelynek háttérbe lépve az üzenet elég erőssé válik. A két berlini komponált és dolgozott naphosszakat a komputerekkel, és nekik sikerült az alkotás trükkjeivel egy mély és meghitt hangulatot létrehozniuk.   De a Salvation több, mint egy bizonyíték erre a követelésre. Ez a legszemélyesebb CD, a legérzékenyebb vallomás, amelyet az Alphaville kiadott a pop műfajában a mai napig.

„Számunkra az egyszerű és ragyogó érzések azok, amelyek ennek az albumnak a központi ötlete mögött állnak” - mondja Bernhard, a komputer szakértő és billentyűs. „Az egész album életünk egy roppant intenzív szakaszában jött létre. Úgy is mondhatnánk, a lemezen való munka egy rövid gyógymód volt.  Akák hogy is, én most meglehetősen jobban érzem magam, mint előtte.”

Tudatra ébredés. Megtalálni önmagad. Újra tudatosítani a saját eredetünket. Egy olyan cím, mint a Salvation, természetesen inkább vallási kapcsolatokat ébreszt mindenkiben. De ez most nem a vallási formáról szól, amellyel poros könyvek borítóin találkoztál. Ez az emberi tapasztalatokról szól, melyeken keresztül talán új kilátásokat találsz a világra.

„Amikor én voltam a nap és te voltál a hold. És ott voltak a csillagok, hogy segítség lelkünk útját”

 Az albumot nyitó dal, az „Inside Out”. Magával ragadó, terjedelmes harmóniák, Marian Gold félreismerhetetlen hangja meghív egy sétára, amelyben igazi történeteket látni, „amely vezeti a művészeket a keresésben”. Ironikus nyelven az énekes félreteszi azt, ahogy az Alphaville belekavarodott az „ébredés ötletekbe”.  Nem, az együttes még csinálja, amit megalapozott Németországban, mint védjegyet, ez pop zene, és szerencsére talál egy utat az üzlethez is – óriási érzésekkel.  

Bernd az „Inside Out”-ról:
"Marian beszélt nekem a szöveggel való problémáiról, arról, amit ehhez tervezett. Ez egy kódolt üzenet a szeretetről. Néhány visszatérő és égitesteket megjelenítő kapcsolatról. Természetesen csak próbálkozott, mert nem tudott mindent beletenni az üzeneteibe, és engem kérdezett, mit is tehetne. Azt mondtam: Csak énekelj!”

A közvetlen hozzáférhetőség a zenéhez az, amit a Salvation bemutat. Miután minden albumnál egy új utat kerestek, az együttes most visszatért régi munkamódszeréhez. Nem voltak hosszas megfontolások felállítva a Salvation munkálatainak megkezdésekor,  de a vágyakozás a közvetlen kísérletezésre igen, ahogy Marian felvázolta:
„1995 végén kibéreltünk egy házat Dél-Franciaországban, és oda mentünk Ricky Echolettel együtt, aki akkor még a zenekar billentyűse volt – mindenféle ötletek nélkül, és fogalmunk sem volt, mi is fog ott történni valójában. Összerakosgattuk a gépeinket és csak annyit tudtunk, hogy addig nem hagyhatjuk el ezt a helyet, amíg nem írunk egy rakás dalt.”

„Számunkra ez drámai gyorsasággal zajlott – folytatja Bernd.  „Ha az összes korábbi produkciót figyelmen kívül hagyom, a különbség az az új CD-t illetően a korábbiaknál, hogy visszatértünk a spontán, improvizatív és ösztönszerű dolgokhoz, amellyel eredetileg az Alphaville kitűnt.”

„Egyszer voltam oly biztos, egyszer voltam oly vak”

„Ezek mind a naplómból vannak. Minden oldal első sora”, magyarázza Marian a  „Monkey In The Moon” szürrealista forgatókönyvét:
Emlék foszlányok, kifejezések pontos láncolatban. Az álmodás és az ébredés között, ahol talán láthatsz egy angyalt egy kocsiban ülve, vagy egy ördögöt a kereszten. Fáradt szemekkel és bizonytalan kezekkel írsz le dolgokat, amelyek nem érthetőek egyelőre.  

 A zene ugyan úgy leír egyfajta átalakulást. A „Monkey in the moon” egy csendes intróval viszi tovább az „Inside out” zenei szálát. A kezdő ütemeknek erős energiájuk van, amely a háttérre fordítja a figyelmet és elmélkedésre késztet. Egy tökéletes kontrasztot adva a fagyos, fejhangon énekelt soroknak. A „Nightguard” szétvágja a poláris ellentéteket, tovább mélyítve azt. A „four to the flour” lábdobok, csakúgy, mint a szaggatott billentyűs témák teszik pattogóssá és gyorssá, az ellenkező pólus ismét Marian, igazán érzelmes énekével.

’”Annyira félek, hogy egy könyvből olvasol nekem, de mikor az árnyak nagyra nőnek már nem leszel velem”

 A „Nightguard” Marian egyik korábbi kutyájáról szól. Ki fogja ezt elhinni? Mióta képesek a kutyák olvasni? A sarkalatos ötlet a producer, Andy Richards-tól származik, aki Trevor Horns csapatának billentyűse és hangszerelője.   A Salvation felvételének második szakaszában, Londonban ő vette magára a harmadik ember szerepét, azok után, hogy Ricky a dalok megírása után úgy döntött, Dél-Franciaországban marad a családjával. Andy több volt, mint producer. Külön tudta választani lelkesedését és odaadását megtartva a szükséges távolságot a dalok bírálásánál, amire mi nem lettünk volna képesek. A közös munka vele mindig borzasztóan inspiráló volt – mondja Marian, aki még mindig a hatása alatt van.

 Az egész előkészítő munka alatt Dél-Franciaországban bebizonyosodott, hogy szerencsések voltunk a felvételi szakaszokkal, hiszen a demo változatok elkészültek. Ezek a nyersanyagok igazán sugároztak valami különlegeset, amelyek másokat is megérintettek. „Lejátszották nekem a demót, és néhány hét múlva a kész produkciót. Megkértem őket: Keverjétek össze nekem a demót!” Az ember aki ezt mondta Steve Fitzmaurice, a Salvation hangmérnöke. A Control című dalról mondott egy érdekeset: Marian hangja olyan a dal elején, mint valami Elvis Presley klónnak, aki elveszett a digitális hálók világában. Billentyűs zuhatag tárja fel az utat, keresztül az elektronikus felületekhez, hogy ismét erőt adjon a lábdoboknak: „megkaptál megint mindent - nincs több kontroll”

Bernhard: „Ez nem a kontrollról szól, hanem a kontroll elvesztéséről.”

 A „Wishful Thinking” az album első kislemeze – egy igazi pop nóta. Fel lett szerelve minden olyan minőségi elemmel, amelyek egy tipikus Alphaville kislemezhez szükségesek: friss ritmusok, szintetizátor zuhatag, felborzoló melódia és furcsa dalszöveg. Marian erről: „ Talán néhányan azt hiszik majd, hogy az cinikus. De nekünk ez egy szerelmes dal, semmi több. „ Mindenki eldöntheti, hogy sorokat, mint például ez, hogyan lehet megérteni:
„Azt hittem, meghalok, mikor rájöttem, hogy csak egy esély van a túlélésre:

Néha azt kívánom, hogy dögölj meg”

 A „Flame” határozottan egy szerelmes dal, ugyanakkor a Salvation nélkülözhetetlen részeinek egyike. Egy tiszta, romantikus ballada, amely a „Forever Young” hagyományait folytatja. Marian: „Az egész szöveggel készen voltam a refrén elejének kivételével. A fiúk a másik szobában vártak hogy végre menjek és felénekeljem. Sokat törtem a fejem a refrénen, de semmi sem jutott eszembe. A szoba szélén állt egy gáztűzhely kicsi ablakkal az elején, és ez mögött lobogott egy apró kék lángocska…”

 Egy durva kontrasztot állít a Flame-hez a „Dangerous Places”, amely egy súlyos, félelmekkel teli dal. Felügyelet paranoia, amelyet egy áthatolhatatlan hatalmi rendszer hozott létre. A dalnak olyan feszítő hangulata van, mintha egy George Orwell által írt változatot hallanánk a Faust/Mephisto témában:
„üzletelek veled, tudod, hogy a barátod vagyok, veled maradok a végsőkig, tudom, hogy bátor vagy, sok időm van, a tied leszek, mielőtt az enyém lennél”

 Marian a „Soul Messiah”-ról:

„Mindig újra és újra feltűnnek emberek, akik biztosak abban, hogy tudják, mi hogyan keletkezett. Lehet, hogy igazuk van, de abban biztos vagyok, hogy nem szeretnék utánuk rohanni. Isten létezik valahol odaát és Jézus ott van mélyen a lelkekben. Ez a dal volt a franciaországi munkák első eredménye. Megfigyelhető benne a frissesség és az az energia,  amely azóta benne van az együttesben. A dalszöveg, mint bármelyi más, kölcsönösen emelkedik, versenyszerűen rohan végig az egész dalon, amit egy kérdés szakít meg: „Ez az én lelkem?”

 A „Soul Messiah” valószínűleg az egyik legfontosabb előzmény volt a „New Horizons” című dalhoz, amelyben Marian kétféle jelentéssel játszik:

 „Egykor futottunk és tudtuk honnan jövünk, Mi voltunk a zene, hallottuk a hívást Óriások voltunk a zuhanás után Egykor gyerekek voltunk Egykor oly kicsik voltunk”

 Ez egy vonatkoztatás a múltra? Teljesen világos, hogy ennek a balladának a szövege réhelyzhető arra, hogy mi történt az együttessel az 1984-es berobbanás után. A múlt jól megtanulható, különösen, ha sok lehetőséget ad mint a korai Alphaville évek. Bern: „Azt hiszem felülkerekedni a múlton, nekünk sok hosszú évbe telt. Mit eredményezett, mi volt az, amit mi fokozatosan be tudtunk mutatni különleges zenénkkel a német zenei szférában, vagy az önmegvalósításunk fejlődése, mind részei a múltunknak és jelenünknek.”

 A „Pandora’s Lullaby” a Salvation záró dala. Ez a dal int búcsút a hallgatónak egy sötét, nagyzenekari hangulattal és Marian tiszta, megérintő hangján meséli el az ébredést és álmodást, kezdetet és véget, szavakkal, melyekben androidok bárányként álmodnak és öngyilkos méhek tartják elfoglaltságban a hold sötét oldalát.

 „és amikor a metró fékez, hogy megmentsen néhány öngyilkos méhet, egy pillanatra eláll a lélegzetem, talán én voltam”

 A dal része azon daraboknak, amelyet nem tudsz leírni olyan nyíltan – mondja még Marian – néha a fél életed nem elég, néha elég egy fél éjszaka…”

fordítás: vafe, 2012