Főoldal » 2014 » Július » 8 » 20 éve jelent meg a Fools
10:23 PM
20 éve jelent meg a Fools

Ricky Echolette: El video Mexicano, avagy a mexikói videó

Igazán emlékezetes maradt számomra 1994 nyara, amikor is végre sok-sok év után új Alphaville kislemez, majd album jelent meg. A Fools igazán nagyot ütött, a dal már elsőre nagyon bejött, aztán jött a videó,  amely talán az addigi egyik legjobbjuk volt. Az együttes akkori egyik billentyűse, Echolette írt egy remek beszámolót a klip forgatásáról, amely a korabeli Moonpaper egyik számában jelent meg: 
 

Elhatároztuk, hogy a videót a Fools-hoz Mexikóban forgatjuk, kakasviadalok, sivatagi kaktuszok, poros országutak, és természetesen az ott élő emberek között. Április vége körül szállt fel velünk a repülőgép. Mexico City lélegzetelállító látványt nyújtott a levegőben, ahogy a házak feltűntek a horizonton: ez a világ legnagyobb városa. A repülőtéren megismerkedtünk Jamie-vel. Ő volt az, aki már napokkal az érkezésünk előtt előkészületeket tett, mint gyártásvezető, összehozta a csapatot, felszerelést bérelt, stb.…

A hegyek között vitt az utunk egészen a Mexico City-től 400 km-re lévő San Miguel de Allende-ig, amely egy régi, kicsi spanyol-mexikói városka, igencsak megóvott történelmi emlékekkel. Az egész valahogy úgy festett, mintha minden olyan kőből épült volna, amit a szél fényesített ki az évszázadok folyamán. A templom a városka közepén állt, és úgy nézett ki, mintha egy cowboy építette volna.

San Miguel nagyszerű bázisnak bizonyult. Onnan mentünk fel mindennap a felvidékre és egyéb poros helyekre. Nehéz elhinni, de ez a poros táj hihetetlenül termékeny. A kősivatag alatt lesben áll a víz – hatlábnyi mélységben. Ha valaki elültetett itt valamit és megöntözte a földet, hamarosan virágzó kert jelent meg.

A forgatás első napján rettenetes hőség volt és leégett az orrunk, de este mégis teljesen felhős volt az ég. Később már egy hatalmas napernyő alatt forgattunk, és egészen olyan érzésünk volt, mintha egy régi Tex-Mex westernfilmben játszanánk, tehenekkel, kecskékkel, valamint körülöttünk rohangáló gyerekekkel.

A csapat nagyon jól összerázódott, pedig nem kevesebb, mint 25 tagból állt, plusz a teherautók, színpadi kellékek és a kiegészítők. Ráadásul nagyszerű szereplőgárdánk volt, ami nem volt más, mint a helyi lakosság. Amikor szükségünk volt rájuk, azonnal jöttek.

Scott Kennedy, a rendező, és Alec, az operatőre New York-ból jöttek. A csapat többi tagja Mexico City-beli és San Miguel-i volt. Különösen nagy szerencsénk volt, hogy találkoztunk Chabir-ral, a művészeti vezetővel, aki egész éjszaka varázslatos és őrölt tárgyakat keresgélt nekünk – mint díszleteket a forgatáshoz. Scottnak és Alecnek jól ment a közös munka, mindig egyeztették ötleteiket, mielőtt leforgattak volna egy jelenetet.

A dolog technikai oldaláról egy kis ízelítő: 35 mm-es Arriflex filmet használtunk, színeset és fekete-fehéret egyaránt. Teljesen megbíztunk Scottban, abban, ahogy ő értelmezi a dalt, s ahogy nagy hatású, impresszionista képekben jellemzi azt. A forgatás alatt is meg voltunk győződve, hogy egy csodálatos videót készítünk.

Végezetül két emlékezetes dolgot mesélnék még el: az egyik, hogy a forgatás hetében két napig úgy ömlött az eső, mintha dézsából öntenék – a sivatagban! Ennek persze az lett az eredménye, hogy az egész stáb bokáig érő sárban dolgozott, de folytattuk a munkát.

A másik dolog az utolsó napon történt, amikor már visszamentünk a Mexico City-beli hotelszobáinkba. Reggel hétkor arra ébredtem, hogy valaki dörömböl az ajtómon. Egy törölközőt tekertem a derekamra és kinyitottam az ajtót, mire valaki egy fegyvert fogott a fejemhez. A rendőrség volt – ki más? A szokásos bőrön átvizsgálás során igen gyanakvóan néztek egy darab fokhagymát, s mivel gyanúsnak találták, lefoglalták. Aztán persze kiderült, hogy azzal gyanúsítanak bennünket, hogy nem fizettük ki a mexikói stábnak az ígért összeget. „Aha – gondoltuk – tárgyalás mexikói stílusban.” Hidegvér! Előbb gondolkodj, aztán cselekedj! Így aztán veszélybe került az utolsó mexikói napunk is, mert, ahogy szokás, összeszedték az útleveleinket, majd bevittek bennünket a rendőrségre, akik persze nem értették az ügyet. Úgy délre tisztázódott, hogy egy óriási blöff volt az egész. Carramba!

Most pedig álljon itt, mintegy lábjegyzetként egy zenei ajánlat egyenesen a harmincas évek napfényes Mexikójából: Antonio Machin – El Manisero …     

Megtekintések száma: 280 | Hozzáadta:: vafe