Főoldal » 2014 » Augusztus » 26 » 20 évvel ezelőtt jelent meg a Prostitute
3:00 PM
20 évvel ezelőtt jelent meg a Prostitute

Alphaville – a vörös lapok

A Prostitute 1994. augusztus 26.-i megjelenése kapcsán a Moonoffice egy új és részletes ismertetőt küldött akkoriban az együttes iránt érdeklődőknek. Az alábbiakban ezeknek a vörös lapoknak a szövegét olvashatjátok, mellyel egyben megemlékezünk a lemez megjelenésének 20. évfordulójáról. Az írás először a Secret Spells fanzine1996-os számában jelent meg magyarul, a fordítás pedig a Heltai fivérek érdeme:

Az ellazult befogadás

Új album az Alphaville-től? Ez váratlan eseménynek tűnhet, hiszen a trió a The Breathtaking Blue 1989-es megjelenése óta gyakorlatilag eltűnt. De legalább jól használták ki ezt az időt. Az Alphaville tagjai kiválasztották magukat – úgy zenészként, mint emberként. Bernhard Lloyd így összegzi ezt: „Sokkal nyugodtabb hangulatban készítettük ezt a lemezt, mint a legutóbbit.” Marian Gold úgy tekint a múltra, hogy a TBB készítése során a „túlzó gyűlölet” jegyében dolgoztak, és ez sok döntésükre kihatott. A So Long Celeste című szólólemezének megjelenése döntő befolyással volt rá, mint alkotóra. Ezért az új album felvételekor egyfajta türelmes légkör uralkodott a stúdióban. Csupán egy kérdés maradt: a mai techno-mánia, a rövid éltű dance-floor irányzatok és a hetvenes évek rock klasszikusainak visszatérése mellett van-e az Alphaville-nek létjogosultsága, és mit kell közvetíteniük.

A szöveg ereje

Az Alphaville mindig is őszinte volt a szerzeményei stílusát tekintve. A Prostitute során kifejlesztettek egy új stúdiótechnológiát, de a cél persze a zene és a szöveg meggyőző erejének egyesítése maradt. De egy popzenekar, mint az Alphaville nem szolgálhat válasszal napjaink sürgető politikai és társadalmi problémáira. Ők ezért csak az üzenet elemzését nyújthatják, amit egy pop együttes még megtehet: „Saját élményeinken keresztül fejezhetjük csak ki magunkat, nem globális szinten. Nem lehetünk egy, az egész világon elterjedt dolog ellen egy globális válasszal.” Az Alphaville ezért a szövegek szintjén mozog, megadva ezzel az egyéni értelmezés lehetőségét. „Persze minden a saját magunk kis mikrokozmoszán alapul, és ez tesz sebezhetővé. Mi felépítettük a magunk elefántcsonttornyát. De ne felejtsd el, hogy a tetejéből nagyon messzire látunk.” Ezért hát az Alphaville mottója: Ki az adatfüggő társadalom bevásárlóközpontjából, ki az egyéni kreativitás mezejére!

A történelmi összeütközés

A Prostitute megjelentetésével az Alphaville búcsút ígért a múlttól. „Ez az album egy lépés a valóságba” – jelentette ki Marian Gold. Amikor a német, vidéki trió megalkotta a neoromantikus pop-klasszikust, a Big In Japan-t 1984-ben, fantasztikus álomvilágban éltek. A második kislemez, a Sounds Like A Melody (1984) és a Forever Young (1984), majd az azonos című debütáló album olyan gondolati tőről fakadt, amely inkább volt különc, mint realista.   Ezt követte a második album, az Afternoons In Utopia (1986), mellyel az Alphaville a művészi látókörét a vele kapcsolatos dolgokra terjesztette ki. A harmadik album a The Breathtaking Blue (1989) újszerű CD grafikát tartalmazott (amely dekóderrel tekinthető meg).  A Songlines projekt, amelyet ugyanekkor indítottak be, kitört a taposómalomszerű videók sorából és az Alphaville-t a kisfilmek világába vitte.

A paradigmaváltás

Napjaink egyik legsajátságosabb életfelfogása, hogy mindenkinek mindenről van véleménye, holott soha nem tudja teljességében átérezni azt, mivel nem hat rá közvetlenül. A Prostitute ennek a következményeit vizsgálja. Az album egy olyan világlépet hiányol, mely nem bízik meg az elektronikus média úgynevezett igazi híreiben, és nem is kizárólag Európára irányul. Marian Gold, aki az elmúlt években alaposan beutazta Afrikát, a következőket tapasztalta: „Afrika minden egyes falujában található egy színes televízió és az emberek nézik a mi világunkból érkező képeket, s mindannyian azt mondják, hogy ez csodálatos. Úgy gondolom,  hogy rendkívül kényelmes, amikor a nyugat-európaiak ezek megítélését rájuk bízzák, de a Harmadik Világ dühös ezért. Alapjában védve átkozzák a „nemes vadakat”, hogy még mindig a saját eredetük és gyökereik állatkertjében vegetálnak. Az Alphaville számára a paradigmaváltás következménye ez az egysíkú gondolkodás: Vélemények és viselkedések nem többek egy irány eredményénél, egy saját élmény, és nem kell mást tenni az élet közvetlen területével. „Teljesen elvesztettük a kapcsolatunkat a múltunkkal, mi magunk vagyunk a bolondok” (Fools). A Beethoven ugyanakkor egy másik véleményt közvetít, amely most követel helyet magának Németországban. „Sok német büszke Beethovenra. Amikor valahol a holokausztról beszélnek, rögtön elterelik a figyelmet Göthére, Beethovenra, vagy aki tud másra – mondván a németek egyáltalán nem rosszak. De Beethovent semmi másra nem használják, mint hogy eltereljék a figyelmet a valódi problémákról.”

A jelenlegi helyzet

A Prostitute a burleszk elemektől egészen a komolyabb percek felé vezeti az Alphaville útjait. A zenekar az albumot szorosan egymáshoz kapcsolódó számoknak tartja: The Paradigm Shift, Fools, Ivory Tower, Ain’t it Strange és a Parade. Akárhogy is, ez nem egy szorosra szőtt koncept album, vannak kevésbé fontos felvételek is. A The Impossible Dream egy ilyen, erről Marian véleménye: „Szövegileg nem tartalmaz semmiféle egyéni nézőpontot. Egyszerűen egy szerelmes dal, melyet nap mint nap milliók írnak…”
Az Alphaville szereti egy kicsit a szövegekre fektetni a hangsúlyt, ezáltal zeneileg egy kicsit elkalandozni. Ez az egyik oka annak, hogy a felvételek 1992 márciusától egészen 1994 tavaszáig húzódtak. „A szöveg komolysága arra kényszerített bennünket, hogy a zenét is komolyabbá tegyük – mondja Marian Gold – egyszerűen semmit sem tudunk könnyen venni. A Faith reggae ritmusát megvádolhatják, miszerint egy kicsit elcsépelt. Ez igaz, a zene egy kissé triviális, de nézd csak meg benne a szövegösszefüggést.” A Faith bizonyítja, hogy az Alphaville-ben megvan a zenei irónia iránti hajlam és képesség.

Ha a zene lesz a szerelem étke…

„Az a kérdés, hogy mikor ismeri el végre valaki, a modern és nem modern kifejezéseket, mint minősítést. Mi nem állítjuk, hogy modernek, vagy éppen nem modernek vagyunk. Amióta csak zenélünk, egy kicsit mindig a dilettantizmus felé tartunk. Nem térünk vissza soha. Amit az új albumon hallasz, az mindaz, ami ránk vonatkozik. Talán még egy kicsit több is annál – állítja Marian Gold – egyszerűen ennyik vagyunk.” Mindazonáltal az Alphaville nem zárja el magát a kortársaktól. Marian Gold-ot olyan művészek inspirálják, mint Heather Nova, Die Einstürzenden Neubauten, vagy PM Down. 

Saját Lunapark stúdiójában, Berlinben az Alphaville egy igazán egységes csapatként dolgozott együtt. Nem voltak drága producerek vagy vendég zenészek lefoglalva a Prostitute felvételeihez. Az együttes az egész albumot maga keverte két dal kivételével (a Beethoven és a Fools keverését Julian Mendelsohn végezte Londonban) és a zenekar három barátja működött közre a gitár részek felvételeinél. Az Alphaville bemutatja a szokásos finomságát a hangtechnikában. Képesek elhelyezni a rájuk jellemző zenekari billentyűs hangszereléseket és az extravagáns dallamokat egy jól megközelíthető könnyűzenei összefüggésbe. A legjobb példa a hipnotikus Euphoria finoman megmunkált és törékeny hangszerelése. Az Alphaville a Prostitute albummal létrehozott egy, a saját magára fókuszáló zenei világot, maga mögött hagyva a szokásos kitaposott utat a popzenében - felfedezve a jó utat az értékes felé.

Megtekintések száma: 416 | Hozzáadta:: vafe