Főoldal » 2014 » Április » 1 » 25 éve jelent meg a The Breathtaking Blue
9:30 PM
25 éve jelent meg a The Breathtaking Blue

A hallgatás zenéje, avagy valami elkezdődött

Két hónappal ezelőtt az ebay-en bukkantam rá egy eddig általam soha nem látott fotóra és cikkre, amely a most éppen 25 éves The Breathtaking Blue album kapcsán ragyogó anyagot adott az emlékezésre. Annál is inkább, mert ez a lemez maradt mind a mai napig a legkedvesebb számomra az  Alphaville albumai közül:  

 

Az 1983-ban, Berlinben alakult Alphaville, gyorsan elnyerte a közönség elismerését. Legelső kislemezük, a „Big In Japan” hatalmas nemzetközi sláger lett, röviddel azután, hogy 1984-ben megjelent.  A németországi első helyezés után a dal gyorsan az európai 10-es listákra került – beleértve az Egyesült Királyságot is, amely kifejezetten nehéz terep az európai művészek számára. Amerikában a kislemez megszerezte a legmenőbb klubok támogatását és a tánclista élén végzett.

Az Alphaville első albuma, a Forever Young 1984 végén jelent meg. Ez tartalmazta a „Big In Japan”-t, valamint a „Sounds Like A Melody”-t és a címadó dalt, kettő további olyan nótát, amelyek nagy sikerek lettek Európában. Habár ezek sohasem kerültek fel az amerikai pop listákra, a „Forever Young” az egyik legjátszottabb és legkeresettebb dal lett az az ország alternatív rádió állomásain, ahol is az együttes kivívta a post modern rajongók elismerését. 

Az együttes harmadik albuma a The Breathtaking Blue (amely az 1986-os Afternoons In Utopia-t követi.) Producerei a szintetizátor úttörő, egyben a Tangerine Dream alapító Klaus Schulze és az Alphaville voltak, és amelyet az együttes saját Lunapark stúdiójában vettek fel Berlinben. Mint mindig, az Alphaville hozta a meglepetésszerűt. Követve első két albumuk rendkívüli melódiáit és ragyogó hangulatát (igazi mutatvány ez, tekintettel arra, hogy a zenekar három tagja nem a klasszikus értelemben vett zenészként jellemzi magát.)

A TBB útkeresése ismét megerősíti a zenekart pozíciójában, mint az egyik legtehetségesebb zenekar a nemzetközi popéletben, és amely egyben egy vadonatúj hangzásbeli azonosságot kovácsol számukra.

Természetesen a TBB nem lehetne egy Alphaville lemez, ha ez nem tartalmazna egy maroknyi pop/dance slágert, amelyek majd visszarepítik az együttest a világ listáinak élére. Az első kislemez, a „Romeos”, vagy itt van egy olyan dal is, mint a „The Mysteries Of Love”.  De az Alphaville szintén elkalandozik olyan, korábban fel nem derített területek felé, mint a dzsessz-szerű „She Fades Away” és a „Heaven or Hell”; az „Ariana” csúcsra járatott rockija; a neo-orientalista és instrumentális „Patricia’s Park”.

Mostanra, az együttes megfékezhetetlen szellemű kalandozása és felfedezése nem csak a zenéjükre érvényes. Az Alphaville megbízta a világ 10 legjobb avantgárd rendezőjét egy 10 részes mozi létrehozására. A címe Songlines lett, és amelyet mozikban való bemutatásra szánnak, a film, amely a zenekar szerint „nem egy videó”. Ez inkább „egy együttműködésről szól a zene és a kép között, ötlet és kifejezés között, lényegében egy kísérlet, amely az alkotásra figyel, az eredetekre és az eredményekre. És mi meghívunk téged, hogy részese lehess ennek.”

Akár a stúdióban, akár a moziban az Alphaville tisztán feltett szándéka egy igazán új terület felfedezése és hogy ez által hallgatóit reagálásra késztesse. Nekik sikerült ezt rövid időn belül megtenniük, ugyanakkor nagy és odaadó követőkre találniuk a világ minden tájáról. A The Breathtaking Blue minden jele arra utal, hogy valami elkezdődött.

Press Kit, 1989/4, USA

Megtekintések száma: 555 | Hozzáadta:: vafe