department 27

A Jet Set sztori

Még egy mementó jellegű poszt következik, mert, hogy egy olyan kislemezről esik szó az alábbiakban, amely igen csak összekuszálta tinédzser éveim elejét és az Alphaville iránti szeretetemet, és amelyről ugyan sok mindent leírtam már, de néhány fontos emlék azért kimaradt. Meg amúgy sincs sajnos friss anyag az együttest illetően, amelyről írni lehetne - illetve egy van, de annak fordítása még várat magára. 

1985 tavaszán érte el igazán Magyarországot az Alphaville láz, legalábbis emlékeim szerint. Nem volt olyan könnyűzenei műsor a Magyar Rádióban, amelyben ne hangzott volna fel valamelyik daluk az első nagylemezükről, de a Forever Young című számuk, minden túlzás nélkül mondhatom, még a csapból is folyt.  A hazai közönség nagy része nem volt naprakész az együttest illetően, én sem tudtam még akkor, hogy tagcsere történt és hogy kijött egy új kislemez is az Alphaville-től. Valamikor április-május magasságában az ausztriai Ö3 rádiót hallgatva találkoztam először a Jet Set című dalukkal, miután a szomszédunkban lakó lány felhívta a figyelmem rá. Ekkor nekem nem volt még meg az első nagylemezük, és hát így igazi újdonságként hatott a dal. Kicsit furcsállottam, valahogy nem érintett meg rögtön, idő kellett hozzá, hogy megszeressem. Ráadásul a hazai rádióban ez a dalt soha nem hallottam, hogy játszották volna. A kislemez b oldalát, a Golden Feeling-et, viszont játszotta a B. Tóth Laci a Poptarisznyában, és ő mindig is az Alphaville új kislemezeként vezette fel. Ez volt az első eset, amikor a b oldalt előbb hallottam és jobban is szeretem. Aztán csak akkor esett le a tantusz, amikor a Világ Ifjúsága májusi, vagy júniusi számában megjelent a Tagcsere az Alphaville-nél című írás. Gyanús is volt, hogy az iskolánkból Pestre kiránduló felsőbb évesek új felállású AV kitűzőkkel tértek haza. Én meg nem tudtam, hogy ki is az a hosszú hajú fickó Mertens helyett. Csak csodálkoztam. Aztán megjelent az újságcikk, és ledöbbentem. A dolgok végre a helyükre kerültek. Frank ment, Echolette jött, a Jet Set pedig az együttes negyedik kislemeze lett. A dal nem az albumról lett kimásolva, hanem újra felvették az egészet, így elmondható, hogy az Alphaville első négy kislemezes dala közül három teljesen különbözik az albumon hallhatótól. Egyébként az az esztendő nekem folyamatosan a régi és új felállásról szólt. Sokat vitáztunk osztálytársakkal, barátokkal, melyik jobb, kinek melyik a kedvence. Aztán mentek a kitűző cserélgetések, az új felállású képek és poszterek vadászata. Meglehetősen szegényes volt a felhozatal, a fent említett magazin anyagai voltak meg mindenkinek. Aztán bejött a képbe egy pesti srác, aki akkoriban költözött oda hozzánk, s neki voltak kártya nagyságú képei még az együttesről, olyanok, amelyeket addig még sohasem láttam. Többek között arra a képre gondolok, amely a Bravo, Jet Set songbookjához jelent meg. Attól a képtől padlót fogtam, és nagyon sokáig a kedvencem lett. Nagyon tetszettek a srácok ruhái, igazán egyedinek és vagánynak gondoltam. Még jó, hogy nekem is vett és hozott egyet, sok más ilyen kártya nagyságú képpel együtt. Talán emlékeztek rá – a hozzám hasonló korúak biztos – azokról a képekről van szó, amelyek például pénztárcákat is díszítettek akkoriban. ’85 nyarán a balatonberényi táborban vettem is magamnak egy ilyet, jól lehet én még egy régi felállású képeset választottam. Ez a fotó is megvan a többivel együtt a gyűjteményemben valahol…