Főoldal » 2016 » Június » 27 » 30 éve jelent meg a Universal Daddy kislemez
6:59 PM
30 éve jelent meg a Universal Daddy kislemez

Mindenkinek van egy mindent tudó apucija

Itt van tehát az újabb szülinapos!
Az Utopia album második kislemeze a Universal Daddy lett, amely napra pontosan három  hónappal követte a Dance With Me-t,
1986. június 27-én jelent meg. Naprakész voltam a single megjelenését illetően, mert akkoriban már lelkes Poptarisznya hallgató voltam, és a Bétót Lacika rögtön szárnyai alá vette ezt a kislemezt is, sokszor és sokat játszotta. Talán még szerette is ezt a dalt, ami mondjuk a korábbiakról részéről nem volt maradék nélkül elmondható. Én is hamar megkedveltem a UD-t, annak ellenére, hogy ez lett az együttes első igazi stílusváltó kislemeze. Erről bővebben itt írtam már évekkel ezelőtt.

Ami a személyes élményeimet illeti, azon a nyáron volt szerencsém egy aktuális Bravo újságot is megszerezni, melyben az Umzug bei Alphaville írás volt, egy teljes oldalas képpel. A lány, akié az újság volt, két utcával lakott lejjebb tőlünk és elég sokat jártam a nyakára, amire nekem adta. Jó kis kép volt, már csak azért is, mert ennek a korszaknak az egyetlen majdnem posztere volt a Bravo-ban, ami megjelent. (Illetve a Dance With Me-hez is csak egy majdnem poszter jelent meg korábban.)
A dal tehát tetszett, sokat hallgattam, mire az albumot megszereztem, meg is szerettem. A videója viszont csalódás volt, már akkor is, aztán a későbbiekben is, nálam az ízléstelenség határait súrolta. Mai szemmel nézve tipikus 80-as évekbeli klip, és bizony nem sok pénzt fordítottak az elkészítésére. Szerencsére a következő kislemezre ismét megkomolyodnak majd a srácok, eltűnnek az ízléstelen göncök meg a szájfények (lásd a fenti fotó) és végre előkerülnek majd a fekete cuccok, az öltönyök meg a hajzselé. ;-)

Végezetül jöjjenek a so80s lemez idevágó Gold kommentjei:

Universal Daddy

A zene, hát nem is tudom, talán még elmegy. A dalszöveg viszont az egyik legkínosabb, amit valaha írtam; nyugodtan varrd a nyakamba. Ami jó benne: gyűlölni ezt a dalt az egyik kedvenc szokásom lett. Hálás kell, hogy legyek ezért. (1999. július)

Next Generation

1986. április 29-én Bernhard és én találkoztunk Rick-kel a berlini Tegel reptéren. Egy összezavart Rick fecsegett valamit egy felrobbant atomerőműről valahol Ukrajnában. Az izzó reaktor megolvasztotta a földkérget, és ez az egész bolygó pusztulásához fog vezetni. OK, egy a sok őrült Echolette történet közül, gondoltuk. Aztán néhány nap elteltével, a mindenféle hülye találgatásokat illetően a katasztrófa körül, mindannyian tudtuk, hogy a baleset kétségtelenül bekövetkezett. Azért, hogy a szükségből erény kovácsoljunk, innentől kezdve szokásunkká vált, hogy véleményezzük az aktuális eseményeket, akár a kislemezeink b oldalain keresztül. Ezért választottuk ki a csernobili baleset témáját a Universal Daddy című kislemezünk b oldalára. Ez a jobbik dala a kislemeznek, ha engem kérdezel. (1995. június)

 

Megtekintések száma: 251 | Hozzáadta:: vafe