Giants - Az ostobaságaid hajóján
Egy kicsit elhavaztam mostanság – nem az időjárás végett - és meg is feledkeztem az ide kívánkozó frissítésről. Az elmúlt hetekben a Simple Minds új albumával voltam elfoglalva, amely úgy eltalált, mint utoljára a 91-es Real Life lemezük. Aztán elő is szedtem jó pár lemezüket, amelyeket már rég hallgattam. :-)
No, de ez egy Alphaville blog, ám az elmúlt hónapokban semmi különös nem történt kedvenc együttesünk háza táján. (Kivéve, hogy bejelentettek két amerikai bulit májusra, a híres Los Angeles-i Whiskey A Go Go klubba. :-/)
Aztán nemrég Zsolt barátom ajánlott egy remek írást a Strange Attractor-t illetően, egy nem rajongó emberke véleménye itt olvasható a lemezről. Én meg rábukkantam egy izgamas oldalra, ahol tanulmányozni lehet egy felmérést illetően az Alphaville lemezek dinamikáját is, melyik lemezük hol is helyezkedik el, az utóbbi évtizedek nagy hangerő háborújában.
Ennyi bevezető után, akkor útjára bocsátanám a blog újabb fejezetét, amelyben a legutóbbi album, a SA dalszövegeit veszem górcső alá. Van közöttük néhány, amely közel sem emelkedik a korábbiak költői magasságába, na de nem is akarok könnyelmű kijelentéseket tenni, nehogy valamelyik tényleg kifogjon rajtam.
Itt van mindjárt az albumot indító, a lemez programadó darabja, egyben az egyik alapköve, a Giants.
(Ha nagyon sarkosan akarok fogalmazni, akkor a lemez Szentháromságának első tétele következik -> Bőzcén Zsolt után szabadon)
Abban azért egyet értünk, hogy az álom, mint motívum, végig kísérte az együttes szövegvilágát, mára már szinte behálózta az Alphaville univerzumot. De nem az álom újbóli megjelenése az alapja ennek a szövegnek, hanem mintegy összekötő kapocsként jelenik meg ismét, indulunk el újra az álomgép okozta bonyodalmak sokaságából. Ezt fejezik ki az első versszak sorai.
S mintegy tovább lépve, a második szakasz jelenti be az új irányt, az újabb korszakot, egy újabb tervet. Nem hiába jutott többször is eszembe a Prostitute album remekbeszabott nyitánya, a The Paradigm Shift, amely szintén valamiféle új szemlélet felé vitte a zenekart. Szóval a második szakasz jelenti be – talán az utolsó – tervet, és az idő rövidsége (ami még hátra van, Gold 64 éves lesz!) egyben megállásra is készteti a hallgatót (a rajongót) hogy fogadjuk el ezt a helyzetet, a zenekart, azt az utat, amit választottak az elmúlt több mint 30 évben.
A harmadik versszak egyben ironikus is, hiszen Gold beismeri, hogy mára már komédiásokká váltak. Hol vannak már az álomvilágukból alig felébredni akaró, örök fiatalságot hirdető, delfinekkel beszélgető művészlelkek? De nem bánja, hogy minden úgy történt az (Alphaville) életében ahogy történt. Óriásokká nőttek, aztán kicsik maradtak. Remekül festi alá a muzsika a szöveget, meghökkentő, nagyon sötét, egyben merész és bátor indítás. Talán még soha nem is volt ennyire komor darab, albumot nyitó daluk.
Szeretem az alternatív Alphaville-t is!
ÓRIÁSOK
Utálok aludni, de szeretek álmodni
Ez olyan helyekre vezet, amit még sohasem láttam
Az elmém lángokban, könyörgöm, hogy maradjanak
Ha már éreztél ilyen tüzet, tudod, miről beszélek
Tehát itt van a tervem, egy ilyen rövid útra
Az ostobaságaid hajóján, amilyen gyorsan csak lehet,
kimerülve a hajtástól, összeolvadunk (összeolvadunk)
Nem érdekel, hová megyünk, mielőtt elmegyünk
És komédiások vagyunk, sokkal nagyobbak az életnél
Tele vágyakozással, ne hagyd, hogy meghaljon
És óriások lehetünk, bár annyira kicsik vagyunk
Mert senki sem tökéletes, senki sem tökéletes
|