Az Alphaville Miskolcon - 2014. szeptember 6.
Három évvel ezelőtt láttam utoljára az Alphaville-t Alsóörsön, s mivel a szegedi és tokaji koncert szándékosan kimaradt tavaly és tavalyelőtt az életemből, úgy gondoltam a miskolcira mégis csak el kellene mennem. Már csak azért is, mert ugye illendő megünnepelni valahogy az együttes indulásának 30. évfordulóját (ha már Párizsban úgysem lehetek ott) meg hát gondoltam, megnézem magamnak ezt a Carsten gyereket a billentyűk mögött.
A Népkerthez időben érkeztünk a feleségemmel, volt még parkolóhely közel, a jegyvásárlás is megvolt negyed óra után, aztán irány a nagyszínpad - csak hogy tudjuk mi, merre. Aztán sétáltunk egyet - akkor még nem volt nagy a tömeg - körülnéztünk és vettünk némi vásárfiát a gyerekeinknek. Úgy fél nyolc felé értünk vissza a nagyszínpadhoz, hogy időben elfoglalhassunk egy jó helyet a Hooligans koncerthez. A párom szereti őket, így aztán kapóra jött a dolog: két legyet egy csapásra! Így visszagondolva, még egyszer ezt így nem vállalnám be, mert a két koncert egymás után nekem nagyon hosszú volt. Amire az Alphaville következett, teljesen elfáradtam és tulajdonképpen ez rá is nyomta a bélyegét az egészhez való hozzáállásomra. Ráadásul elkövettem azt a hibát, hogy a negyedik sorig mentünk előre – hogy majd mindent jól szemügyre vehessek – és majdhogynem élvezhetetlen volt a buli, annyira torz volt a hang sokszor, legalábbis az elején. Mindezek mellé még egy nagydarab pali is elkezdett ugrálni a hátunk mögött a Dance With Me alatt és attól féltem mikor esik a nyakunkba. Még jó, hogy a szám után ezt abbahagyta. A másik meg, hogy olyan irdatlan piaszag áradt róla – meg a környéken többekről - hogy azt nem lehetett nem érezni. Úgy hogy megfogadtam, soha többet nem megyek az első sorokba. A közönség sem volt elég lelkes, bár mondjuk ez valahol érthető is volt, hisz a magamfajta negyvenesek – többnyire ez a korosztály volt – már nem az az ugrálós és kiabálós fajta. (Bár úgy emlékszem ez Alsóörsön egész jól működött.) Na, mindegy, a közönség reakcióit nem igazán éreztem, ahhoz túl elől álltam, bár az is igaz, hogy az igazi koncertre emlékeztető hangulat csak az ismertebb daloknál indult be.
Sajnos a setlist ugyanaz már 4 éve, így ismét megnézhettem a balatoni bulit, hozzáteszem, az jobban tetszett. Valahogy most nem jött át a dolog, Marian sem volt talán olyan formában vagy kedvében. Valószínűleg, Martin hiánya jó ideig érezhető lesz még rajtuk. Amúgy jól tolták, a buli a második felére azért jól kikerekedett. Nekem most a SLAM és az Apollo volt a csúcspont, ugyanakkor az Iron John egyáltalán nem jött át, akármennyire is szeretem. Ezt a hülye „drink song” poént megy egyáltalán nem vette a közönség. A Song For No One-t már rég ki kellett volna hajítani a setlistből, a Lehben Ohne Ende-t meg bele sem kellett volna tenni.
Jakob hozta a formáját, nagyon jól játszott, Maja is odatette magát, a basszus sokszor brutális volt. Davidnak volt némi problémája a gitárral az elején, egyszerűen nem szólt, aztán a Golden Feeling közepére észhez tért a technikus. Bár mondjuk utána többször éreztem, hogy nem volt mindig helyén a gitár, vagy csak egyszerűen nem hallottam, mert rossz helyen álltam. Az új billentyűst egyből kiszúrta a feleségem, hogy milyen jóképű és fiatal. A mozgása és táncikálása a billentyűk mögött engem Bernhardra emlékeztetett, amúgy meg jól állta a sarat, igaz nem volt egyértelmű sokszor, hogy mikor és mit játszik élőben. (Olyan sok mindent szerintem nem.)
Összességében nem volt rossz, de nem is voltam elájulva, köszönhetően a fent már leírtaknak. Nem tudom, mikor lesz új lemez és egy hozzá kapcsolható megújuló setlist, azt sem, hogy legközelebb mikor játszanak majd nálunk, de igazán ráférne a dallistára egy frissítés. Sajnos ezek alapján, ennyi elfecsérelt év után, csak egy haknizó együttesnek tudom már nevezni az Alphaville-t. Bármennyire is tiltakozik bennem valami, kénytelen kell, hogy kimondjam: igen ez már csak a pénzről szól. Sajnos. De könyörgöm, ettől függetlenül miért nem lehet évente legalább 4-5 dalt kicserélni a koncerteken egy ekkora repertoárral rendelkező együttes esetében?
A koncert után el is jöttünk, annyira fáradt voltam, hogy meg sem fordult a fejemben az esetleges maradás, hátha kijön Marian, és legalább köszöntem volna neki, vagy egy fotót megengedett volna, mint Alsóörsön három évvel ezelőtt…
A hazafelé utat mindenek ellenére letoltam röpke másfél óra alatt…
(fotó: Voyager)
|