Főoldal » 2012 » Március » 25 » Alphaville-t hallgatva - első rész
11:13 PM
Alphaville-t hallgatva - első rész
Ébredés
 
Álmos őszi reggel volt. Carol zörgetett fel. Párnámon még az arany csönd álmodott, de megmozdult valami. Bolond szél zúgott a felhők alatt. Valami zene szólt a harangok játékában, de nem emlékeztem a színekre. Fáradt vád hempergett a paplan alatt és visszatért emlékezetembe az az ijedt esős nyári nap, amit otthagytunk az állomáson sok-sok évvel ezelőtt. Ébredj – szólt valami hang a távolinak tűnő éjt maga mögött hagyva, de a kulcs a zárban, az ajtó csapódása, Carol hangja közel hozta eltűnni látszó magányomat, elhessegette a napfényben megmártózni készülő reggelt. Még aludnom kellene, de nem hagyott nyugodni a készülő ünnep, az ajtóban toporzékoló gyermekkorú idő, amely megszelídítette a húszévnyi álombeli utazást, és arra késztetett, hogy végre ledobjam a takarót és elinduljak az ajtó felé. A kedvesem apró mosollyal köszöntött és édes öleléssel.
 
Karjai óvatosan takarták ki az ajtó mögött hagyott hideget. Megbocsátott és talán már feledésbe merültek a sebeket szaggató vitáink apró szilánkjai. Valami esztelen dolog törtenik velünk – gondoltam és letöröltem örömtől duzzadó könnyeim, ahogy arcommal kabátjába bújtam. Nem először. Kétségek lapultak a folyosó kövei alatt. Mennyivel egyszerübb lenne, most nem itt állni ebben a kényelmetlenül kanyargó szédülésben, csak várni, mint arra a nyári esőre, ami összehozott bennünket.
De nem. Egészen más érzések fojtogattak: talán mégis menekülni kellene és elhallgatni a hetedik harsonaszót. Tudomást sem venni az ajtóról, a hidegről, ami belém vágott, csak enni adni annak, aki zörgetett. Felütni a régi könyvet, meghallgatni a porosodó lemezek egyikét, csak hogy kiszakadjak innen, hogy valaki átvigyen a kétségek között és lepihenhessek a csend végtelen kéksége alatt. Igen. Azt hiszem így szeretném. S hiába a tollait hullató hold a szemekben, a virágesőt könnyező kert, én még mindig ott alszom a rólunk álmodó nyárban, a keserűség ócska viharában.

Most már igazán megérdemelném az a szétfolyó ébredést, ami ott bujkál a napban, és bőrömbe áztatja illatod tengerét. Ha ezek után megérintenél, végig úsznál az arcomon, megfürödnél a szememben, és velem kiáltanál, talán enyhítenéd a szomjam és gondolataim újból ott találnának téged, mint akkor, azon az első hajnalon.
Megtekintések száma: 338 | Hozzáadta:: vafe