Főoldal » 2016 » Május » 10 » Alphaville-t hallgatva - következő rész
10:05 PM
Alphaville-t hallgatva - következő rész

A tükör sokadik oldala

A legutóbbi poszthoz kapcsolódik valamennyire a mostani is, mert a szülinapos Dance With Me b-oldalán hallható The Mirror olyan hatással volt rám, hogy majd tíz év elteltével én is írtam egy ilyen című dalt. Ennél több közük ugyan nincs egymáshoz, mégis szeretném megmutatni, mert az Alphaville és a szintetizátorok iránti rajongásom vitt odáig a 90-es években, hogy magam is dalok (illetve inkább dalötletek) fabrikálásába kezdtem. A tükör talán az egyik legjobban sikerült (és az egyik utolsó) szösszenet volt, aztán utána valahogy másfelé kanyarodott az életem. Mint ahogy a versek írása is abba maradt, a dalok írása sem foglalkoztatott már tovább. Egy irodalmi kritikus mondta anno a verseimet olvasva, hogy „jók, jók, de ezeket már mind megírta Ady, Pilinszky és József Attila. Vagy felül tudok majd emelkedni ezeken, vagy abba hagyom”. Nos, igaza lett, nem írtam már tovább, és valami hasonló történt a dalszerzéssel is. De őrzöm a régi felvételeket, néha-néha még bele is hallgatok azokba a dalocskákba. Jöjjön akkor tehát előbb a vers, s alatta a link, ahol bele lehet nézni a tükörbe, pontosabban belehallgatni a nótába.    

A tükör

A tükrön át, a tükrön át érkezel
A mosolyod vág, a mosolyod vág - így ünnepelsz
Fogom kezed,  kezem fogod és énekelsz – velem vétkezel
Még hátra van, még vissza van – a golyó a fejed felé tart

Szórd szét a hangokat, ha hangosak, vagy vigyázz rá
Mentsd meg a színeket, ha kedvesek, jégeső hull ránk

A tengeren még szendereg a Nap, ahol a hajóm áll
A tükrön át, ha érkezem, fogd meg a kezem és segíts át
Majd ölelj még és szoríts jól, hogy ünnepeljük a könnyeink
Ott várok rád, s ha az Isten is vár, Ő megbocsátja bűneink

Szórd szét a hangokat, ha hangosak, vagy vigyázz rá
Mentsd meg a színeket, ha kedvesek, jégeső hull ránk

PS
(az első versszak utolsó sora a későbbiekben módosult, a koncerteken így hangzott el:

 Még hátra van, még vissza van – a hajóm a vihar felé tart)

a dalt hallgasd meg itt: http://www.alphaville.hu/afterland_a tükör.mp3

 

 

 

 

Megtekintések száma: 849 | Hozzáadta:: vafe