A Red Rose interjú – 2. rész – premier!
avagy: a művészet, mint a legszabadabb hely a Földön
Ahogy a blogindító bejegyzésemben megígértem, örömmel adom közre az együttessel készült interjú második felét, miután ezt néhány hete megtaláltam. Valószínű, hogy csak egy, hosszabb interjú készült anno, de az akkori pártállamban ezek a részek nem mehettek le adásba. Ezért is került megvágásra, és csak a már korábban bemutatott részeket ismerhettük meg. Ez a rész elég kalandos úton került hozzám: ha jól emlékszem 1995-ben kaptam meg Bné Nyilas Mónikától, aki egri (és nagy Alphaville fan) lévén az Egri Rádióban hallotta és onnan kérte el a másolatot. Az, hogy ez miként került a Magyar Rádiótól az egrihez, fogalmam sincs, de tulajdonképpen már teljesen mindegy. Úgyis mondhatnám: „belátom, ez ma már történelem”.
(A narrátor: Szikora Róbert: - Az Alphaville együttes 1984-ben a Big In Japan című kislemezes dalával hónapokig ostromolta és el is érte a nyugati slágerlistákat. Az első jelentős sikert követően különböző zenei kísérletezésekbe kezdtek. Például a berlini Német Operaház vonósaival vettek fel kislemezeket, például a második kislemezüket. Míg 1984-ben megjelent a Forever Young, az Örökké Fiatal című albumuk. Ez aranylemez is lett, és ez világsikerhez juttatta a zenekart. Baróti Éva exkluzív interjúja) :
Marian: - Remélem a közönség már hiányol bennünket, mert ha senki sem hiányol, akkor tudod nem szeretik a zenédet, másrészt viszont ha sokat foglalkozol a rajongókkal, a közönséggel, úgy elvész az identitásod. Ha a lehető legtöbbet akarod adni, mindig légy önmagad.
Baróti Éva: - És mit akarnak elérni a kiadó cégek?
Ricky: - A kiadó cégek, ők csak pénzt akarnak. Azt hiszem, értékelnék, ha turnéznánk, mert amíg el tudják adni a zenét, hát ez sem érdekli őket. Szerintem a nagy rock and roll show-k visszatérnek, a zene egyre keményebb.
Marian: - Persze hogy szükségünk van a terjesztésre, mert csak így érhetjük el a közönségünket. Bár, ha lenne rá mód, én nem dolgoznék a kiadókkal, mert ők csak lerombolják a művészetet. Ott néhány embernek fogalma sincs az igazi zenéről.
Ricky: - Ami a turnékat illeti, az utóbbi néhány évben sok újságíró megkérdezte már, hogy mikor turnézunk. Kezdetben azt mondtuk, talán jövőre, de ezt ma már nem tennénk, mert mindeni várná, így viszont meglepetés.
BÉ: - Említették a rock bandák újjászületését. Ti szeretitek ezt?
Marian: - Szerintem ez nagyszerű, hogy a rock and roll újra előtérbe került. Ez a mi zenénket is befolyásolja. Ez olyan, mint a diszkó: először nem volt divatos, időközben azonban megállja a helyét, fogyasztható zene, számomra azonban egyre unalmasabb. Kezdetben érdekes diszkószerű zenét játszani, ma már jobban vonz a rockos irányzat.
BÉ: - Meddig akartok élni?
Marian: - Örökké. Materiális világban élünk, így a tested alkotó elemei mind megtalálhatók az univerzumban. Ily módon hallhatatlan vagy. A zenész számára ez furcsa szituáció. Fogyasztható zenét próbálsz létrehozni, amely egy napon talán eltűnik. Másrészt viszont megpróbálsz örök dolgokat létrehozni, a biztos örökzöldet.
Néhány rock koncertben van valami fasiszta, amire oda kell figyelni. Mi is használtuk a fasiszta szót, de az emberek nagyon negatívan reagáltak, így töröltük aztán ezt a szót a Forever Young című szám első versszakából. Ma ez a sor ugyan azt mondja, sőt talán erőteljesebben is számomra, mint korábban, ezért is egyeztem bele, hogy húzzák ki. Mint német, egyszerűen kelljen, hogy érdekeljen a történelem, különösen a 20. századi történelem, hogy védekezhessünk olyan dolgok ellen, amelyek megtörténtek.
BÉ: - De vajon ki érti meg azt, amit mondani akarsz, ha ez nem világos?
Marian: - Engem nem érdekel, ha félre értenek, mivel én egy művész vagyok. Szabad művész. Semmilyen felelősségem nincs olyannal szemben, ami kívül esik a zenén. Azzal szemben van felelősségem, amit művészként teszek. Nem hiszem, hogy valaki fasiszta és művész tud lenni egyszerre. Amíg eszerint élek, az rendben van.
BÉ: - Mégis több ezer ember hallgat titeket. Ebben a helyzetben felelősségetek van nem?
Marian: - Nem hiszem. A művészet magában hordozza a félreértés veszélyét, máskülönben ez propaganda. Szerintem a művészetnek nincs hatalma. A művészek még soha nem idéztek elő olyan társadalmi változásokat, mint például a politikusok, vagy a hadsereg.
BÉ: - De harcolni lehet ellene…
Marian: - Hát persze. De ha én Wachendorfsban, vagy egy antinukleáris fesztiválon játszom, zenész és művész vagyok. Szórakoztatom az embereket. Vigyáznunk kell a művészetre, mert ha óvjuk a művészetet, úgy másokat, önmagunkat és a környezetünket is óvjuk. Ez a művészet: a legszabadabb hely a Földön.
Az interjút meg is hallgathatod itt.
|