Főoldal » 2017 » Június » 15 » Alsóörs - 6 év után újratöltve
7:54 PM
Alsóörs - 6 év után újratöltve

Az Alphaville Alsóörsön

Voltam már jónéhány AV koncin, de el kell, hogy mondjam, ez volt az első olyan, amelyre mindenféle elvárások nélkül indultam. Úgy gondoltam, új album ide, új album oda, most bulizok egy jót a kedvenc együttesem koncertjén és nem vájt füllel, a kivetítőre szegezett szemekkel fogom ezt a fellépésüket kipipálni…

Volt némi protekcióm az estét és az esetleges találkozót illetően, csak hát pont nem sikerült ezt valahogy életre hívni, pedig annyira szükségünk lett volna rá! No, de erről majd még később…

Este hét körül érkeztünk meg Alsóörsre, ismerős volt a hely és a feeling, mert 2011-ben is itt voltunk az AV első itteni buliján. A megérkezés után Zoli bácsitól megkaptuk a vip jegyeinket, amit nem is használtunk ki igazán. Parkolás és lakókocsi elintézve, bár már lefelé jövet eldöntöttük a párommal, hogy nem alszunk ott, buli után jövünk haza és kész! No, mindegy.

Konci előtt csatlakoztunk a magyar fanclub tagjaihoz, aláírtam a pálinkás üveget, amelyet Gold-nak szánt ajándéknak a csipet csapat. Egy kis beszélgetés még belefért néhányukkal - köszi Zsolt, hogy megismerhettelek! + örültem mindenkinek, akivel találkozhattam! + Bocsi Voyager, hogy te kimaradtál! :-(

Tíz perccel a kezdés előtt indultunk a színpad felé, ügyelve arra, hogy túl közel azért ne menjünk. Percre pontosan kezdtek is a Romeos-szal. Jó kezdés, nagyon vártam már, hogy élőben halljam az egyik kedvenc dalomat tőlük! Lehetett volna gyorsabb meg rockosabb, mint az eredeti, de hát ezt is hiába beszéltük meg és szerettük volna Zsolt barátommal…

Szóval, mint ahogy az elején írtam is, én most végig táncoltam, énekeltem és csápoltam a bulit! Mivel nem volt tömegnyomor, volt is helyem erre rendesen. A közönség sem volt olyan jó szerintem, mint itt legutóbb. A feleségem meg magára vállalta a fotózást és a videózást, így ezzel sem kellett foglalkoznom. A setlist, amit a végén azért sikerült lefotóznom - köszi ismeretlen barátom! – jól volt összerakva, az új számok működtek, a Sexyland és a Nevermore nagyot ütött! Ez utóbbinál elképedtem Gold színészi képességein, rendkívüli előadás volt. A House of ghost és a Universe tök jól össze lett kapcsolva, Gold mint dramaturg, kiváló teljesítmény nyújtott. Hatásos volt! Nálam, mint ahogy a lemezen, a koncin sem működött a Heartbreak City (a francnak kell ezt erőltetni?) a Rendezvoyer viszont igen, nagyon jól tolták, zúztak is rendesen.
A régi dalok rendben voltak, kár, hogy Prostitute-ról és a Crazyshow-ról nem játszottak semmit. Tényleg, a CS-ról ugyan miért nem játszanak semmit évek óta?
Örültem, hogy végre kikerült a setlistből a Song for no one, az Iron John nekem hiányzott, meg mondjuk örültem volna egy Jerusalem-nek, vagy egy Fools-nak. De hogy az új lemezről hét dal nyomtak le, dicséretükre váljék!

Igazi meglepetés volt a zárás, mert az Apollo helyett a Beyond the laughing sky-t kaptuk. Nagyon szuper volt, ez volt az a dal, ami alatt már csak álltam és ámultam. Fantasztikus volt, nagyon jó és igazán hatásos zárás! A másik, amiről még nem szóltam, azok a kivetítések, amelyek szintén nagyon tetszettek, a House of ghost, a Nevermore és a Sexyland képeire kifejezetten emlékszem.

A találkozó, amire készültünk, sajnos nem jött össze. Hiába Zoli bácsi, aki ennek a fesztnek egyik alapítója - nem tudott segíteni. Gold amúgy is gyorsan lelépett, ami várható volt, mert másnap Lengyelországban játszottak, meg állítólag fájt a torka is. Szóval nem jött ki ahhoz az ötven rajongóhoz, akik még egy meglépetéssel is készültünk. Végül a pálinkát Jakob vitte el, reméljük, meg is kapta Marian…

Jakob a végén – mivel csak ő jött ki hozzánk, na meg egy pár percre Alex is – beszélt még egy idei győri koncertről, ami már biztos, csak azt nem tudta, hogy ez valami céges magánakció lesz, vagy igazi konci. Na, majd meglátjuk! Azért jó volt látni és hallani őket, igazán jól esett a lelkemnek!

update: egy jó kis írás a koncertről egy rock rajongó, és zenéhez értő ember tollából. ;-) 

fotó: Voyager

Megtekintések száma: 193 | Hozzáadta:: vafe