Főoldal » 2012 » November » 6 » Az Alphaville albumok és jelképeik – 4. rész
2:29 PM
Az Alphaville albumok és jelképeik – 4. rész
Amikor a tudatlanság és a félelem elhallgattatja a szajhákat
 
Sorozatom következő részében az Alphaville negyedik albumának, a Prostitute-nak szimbolikáját járom körül. Sokan vagyunk azok, akik talán ezt a lemezt tartják az együttes eddigi legjobb munkájának. Ezt magam is így gondolom, jóllehet nem ez a kedvenc korongom tőlük. A jelképek körüljárása közben ki is derül majd, hogy miért.

Emlékszem arra a késő nyári délutánra, amikor is a keszthelyi sétáló utca egyik lemezboltjában megpillantottam a CD-t. Először elsiklottam felette, annyira jellegtelen volt, másodszorra azt hittem, hogy a Fools borítót látom, és csak harmadik nekifutásra esett le, hogy ez bizony az album, amit már öt éve várok. Sokáig nem értettem: mi akar lenni ez a nagy vörös plecsni? Az együttes neve alig látható, inkább a lemez címe van kiemelve és ez tűnt fel nekem is harmadjára (hát nem egy szokványos cím, igaz? :-) ), a festmény tetején látható kutyát pedig egyáltalán nem tudtam hova tenni. Az alfa betű is alig észrevehető az együttes neve előtt, de igazából azt hiszem, hogy ez is egy utalás lehet a problémák kezdetére: Alphaville > a kezdet városa, egyben a kezdeti problémák kiszélesedése: a kiadó árucikként (kurvaként) adja el a zenészt, sok mindent rákényszerítve, hosszú idő után pedig tönkre téve azt.

Meglehetősen sok idő telt el az ezt megelőző lemez, a The Breathtaking Blue (1989) megjelenése óta: pontosan öt év. Annak a lemeznek a jelképrendszeréből sokkal több pozitivitás sugárzik, s mint abban az írásban is utaltam rá, az 1994-es Prostitute-ról ez már egyáltalán nem mondható el. Elég, ha már az első borítóra pillantunk: ez egy apokaliptikus, meglehetősen pesszimista és negatívitást sugárzó borító, maga a festmény és annak stílusa is ezt erősíti: elmosott, hangsúlytalan és határozatlan részek, a kaotikusság kifejezése, amelyről maga a lemez is szól. A vörös szín a vér, a szenvedés, az apokalipszis, a káosz színe, amely eléggé riasztó és bizony sokáig nem tudtam vele mit kezdeni. Aztán a szövegek elolvasása után elég sok minden a helyére került. Sőt az együttes is igyekezett sok mindent megmagyarázni.

Egy fajtiszta uszkár jelenik meg még az első borítón a lemez címe felett és egy korcs szuka a hátsón: ez az ellentét utalás a prostitúcióra: a magasabb rendű állatnak alá van rendelve az alacsonyabb rendű állat. Ugyan az, mint a zenész és kiadó ellentéte a zeneiparban. A zenekar elmondása szerint ez volt az elsődleges mondanivalója ezeknek a szimbólumoknak. Az az állkapocs is megjelenik az albumon, amelyet a Fools-on már láthattunk: a ragadozó, a kutya kutyát eszik (Ain’t it strange) párhuzam ismét a zenész – kiadó ellentétre utal. Elég kétségbeejtő helyzetben lehetett az együttes annak idején, hogy vizuálisan is, ennyire erőteljesen hangsúlyozták problémáikat.

Aztán beljebb lépve, ha átlapozzuk a CD füzetét, ugyan ezeket a konzekvenciákat vonhatjuk le. A füzet uralkodó színe a vörös és a fekete, a szövegek kézzel írva, sok helyen csak nehezen olvashatóan kerültek bele. Ezek is mind utalások lehetnek a fent már említett káoszra, arra a káoszra, amely felé a világ halad. Ezt a feltevésem erősíthetik meg a Fools sorai, amelyeket a Jelenések könyvéből vettek, de akár említhetném a nyitó dalt is, amely a káosz elméletből építkezik. Ezeken kívül jó néhány dal erre a koncepcióra helyezhető rá: valóban bibliai időket élünk, ahogy Marian mondta annak idején, mert lassan beteljesedni látszanak a Jelenések könyvének víziói. Mint már fentebb írtam, erre az elkövetkezendő időre akar utalni az egész lemez vizuális és szimbolikai jelképrendszere is.

Valami megdöbbentőnek kell következnie: ahogy én is megdöbbentem az együttes tagjairól készült festményeken, vagy a teljes egészében megmutatott álkapcson a borító közepén. Megmutatják és magában hordozzák az apokalipszis következményeit is: a fájdalmat, a szenvedést és a reményvesztettséget is. Az együttes tagjairól szereplő fényképek is hasonló érzéseket váltanak ki belőlem, mert szinte kivétel nélkül (bocsánat, egy Ricky képet kivéve) mindig valamilyen homályos és nem egy tiszta, egyértelmű beállításban láthatjuk őket. Hozzá teszem, remek fotók ezek, amelyek nagyszerűen illenek az album hangulati, a borító képi világába. Abba a világba, amely igazából nem is egy, hanem két dologról szeretne szólni: az egyik a zenekar és kiadója ellentét. Tulajdonképpen ez a kiinduló pont, ebből indul az alap koncepció is. Azt, hogy ebből végül az együttes a pusztulás felé rohanó világ képére irányítja figyelmünket mind a borító, mind a szövegeken keresztül, zsenialitásuk dicséretére váljék.

Az elején írtam, hogy bár kitűnő lemeznek tartom a Prostitute-ot, mégsem ez lett a kedvencem az Alphaville-től. Pontosan az eddig leírtak miatt: elég, ha a borítót végig nézem. Szinte a mai napig megriaszt, elbizonytalanít és kétségbe ejt az a fájdalom és pesszimizmus, ami erről és a lemez dalaiból árad. Bármennyire is igaz, mert valljuk be az, hogy egy széteső világ felé tartunk. Elég, ha megnézzük a tv híradóit, halljuk és látjuk a szörnyűségekkel teli híreket, mit tesz önmagával, társaival és környezetével az emberiség. Azt is hozzáteszem, mindez már tizennyolc éve, hogy elkészült, s bizony azóta a helyzet csak súlyosbodott.

Egy apróság még így a végére: az Alphaville többször megígérte már a 90-es évek elejétől, hogy turnézni indul, ennek a lemeznek a megjelenése után majd egy évvel ez valóra is válhatott. Bár mondjuk én kapásból ProstiTour-nak neveztem volna el az első koncert sorozatot - hogy stílszerűek maradjunk – hiszen a fellépések vázát ennek az albumnak a dalai adták.
Megtekintések száma: 440 | Hozzáadta:: vafe