department 27

A faborítású falak egy berlini talponálló kedélyes hátsó szobájára emlékeztetnek. Alig mutat valami arra, hogy a Hohenzollerdamm 54 első emeleti kis terme egy hangstúdió lenne. Éppen ellenkezőleg. Nincs hideg csúcstechnika, nincsenek négyzetméterekben bővelkedő hatalmas termek. Egy lakószoba oldott hangulata uralja a helyszínt. Aligha gondolnánk, hogy az Alphaville három tagja éppen itt vette fel a legújabb és legmodernebb dallamait.

„Sounds Like A Melody” az új szám címe, amin Frank Mertens, Bernhard Lloyd és Marian Gold éppen dolgozik. „Három héten belül meg kell jelentetni a lemezt. De még nem tudjuk, hogy véglegesen ennél a címnél maradunk-e, ezen gondolkodunk ebben a pillanatban is, de a történet már mindenesetre kész” – meséli Bernhard, a ritmusbillentyűs. „Ezúttal egy párocskáról van szó, akik moziba mennek, a gondolataikat a mozivászon uralja, és úgy érzik magukat, mint Grace Kelly és Cary Grant.” Az Alphaville szereti a nagyívű történeteket és dallamokat, amelyek fülbemászóak, úgy mint már a „Big In Japan” esetében is. Ennek a számnak a megjelentetésével a münsteri trió világszerte ünnepelt együttes lett. Hollandiában, Luxemburgban, Svájcban és Olaszországban is a slágerlisták első tíze közé jutottak. Pár napja jelent meg a kislemez Angliában, Amerikában és Ausztráliában is. „De már előtte játszották ezek az országok a dalt a rádióállomásaikon. Egyszerűen kiimportálták Németországból” – csodálkozik Marian.
Nem csoda, hogy a fiúknak ebben a helyzetben alig van idejük dolgozni a stúdióban. „Egész nap szünet nélkül cseng a telefon. Gyakorlatilag már csak éjszaka tudunk az új lemezünkön dolgozni. Állandóan interjúkat adunk, fotózunk, próbálunk és időpontokat egyeztetünk. Ezekkel nem számoltunk, amikor januárban kiadtuk a „Big In Japan”-t.
Nena után most az Alphaville Németország legmenőbb exportcikke. Két hete Hollandiában, Luxemburgban és Svájcban álltak a tv kamerák előtt, a múlt héten Rómában voltak négy napot, most az angolok várják őket. „Ha minden meghívást elfogadnánk, nem maradna időnk komponálni. Ezért akarunk most egy videót forgatni Amerikának és Angliának. Csak ha az új lemezünkkel elkészültünk akarunk ott személyesen megjelenni. Ezt nyárra tervezzük. Addigra a nagylemezünknek is el kell készülnie. Négy szám már teljesen kész, a többi dalt még át kell gondolni, tovább kell csiszolgatni.” – mondja Marian, akit ez a hirtelen siker igazán megrémített. „Gyakran nem tudom megkülönböztetni, mi a valóság és mi az álom. Gyakorlatilag már csak a kofferből élünk a repülőgép és valamelyik stúdió között.”
Problémát jelent ez a hirtelen siker Bernhard Lloyd-nak is. A 23 éves fiúnak még le kell dolgoznia a civil szolgálatát Bielefeldben. „Itt természetesen folyamatosan, minden nap jelen kell lenni. Kezdetben ez még ment valahogy. Szabadságot vettem ki, vagy túlórákat, amik az idők során felhalmozódtak lecsúsztattam - de mára alig maradt valami, és minden új nappal nő a siker, egyre több a felkérés a sokfajta promóciós tevékenységre. Ha ez így megy tovább, a civil szolgálatom nem júniusban ér véget, hanem majd jövőre – persze ha továbbra is szabadságot kapok. Eddig is hatalmas szerencsém volt. Sajnos nem mondhatok fel, mint egy normális munkahelyen. Franknak és Mariannak egyszerűbb dolga van. Nekik csak a zenére kell koncentrálniuk, mialatt én az államnak dolgozom. Innen (a civli szolgálatból) nem jutok ki.” Addig még az Alphaville-nek lefékezett erővel kell dolgoznia.