Martin Lister itt hagyott bennünket
Már egy hete, hogy Martin nincs közöttünk.
Valamennyire csillapodott a fájdalom, de az űr, amelyet Martin maga mögött hagyott, valahogy nem enged. Lister halála megrázott és hosszú napokig nem tudtam elhinni. Pedig nem kötődtem hozzá olyan szorosan, érzelmileg nem volt akkora hatással rám, mint az őt megelőző Alphaville tagok. Sőt, kezdetben egy kicsit még haragudtam is rá, mert hát valljuk be, azért Ő volt az, akivel elindult 1995-ben az együttes lassú átalakulása úgy, hogy a régi tagok lassan elfogytak Marian mellől. Igen, ebben Gold keze is benne volt, meg persze a többiek döntése is. Ugyanakkor örültem, mert végre az Alphaville elkezdett élőben játszani. Ehhez pedig kellet egy profi és képzett zenész, egy zenei rendező, aki színpadra tudta formálni és állítani a zenekar dalait. 19 év nagyon hosszú idő. Igen, ennyi ideig egyengette Martin az Alphaville útját, adta tudását és tehetségét a dalokhoz, a koncertekhez. Aztán jöttek az első közös szerzemények Mariannal. És nem is akár milyenek. Napok óta a Still Falls The Rain jár a fejemben. Micsoda remek muzsika és milyen szép, fájdalmas és mementó jellegű vers. A vers, amely Martin elvesztéséről is szólhat akár...
Nyugodj békében Martin!
Nagyon fogsz hiányozni…
Még hullik az eső
Az eső végtelen küzdelme a szélvédővel
Sok éve már, mióta úton vagyok
Végre kikötöttem a bolondok hajójával
Régen hős, most már csak egy idegen; visszatért
Szívesen elcserélném az aranylázamat az ezüsthálódra
Tudván, mi fog történni
És a karjaidban örökre elveszek
De nem tudom, Te hogy érzel irántam?
Nem furcsa? Még mindig hallom hívó szavad
Nem furcsa? Többé már nem vagyok szellem
Nem furcsa vagy őrültség?
Nem furcsa a dicsőség és a hírnév?
Emlékszel még, mit játszottunk?
Hogy lobogtattuk zászlónkat a napban?
Emlékszel, hogy adtuk át magunkat néhány furcsa mókának?
És úgy mosolyodtunk, mintha értettük volna a falfirkákat,
És hogy főztük ki a fűszereket az ezüstkanalakban?
És ha nem láttuk volna, hogy virrad, túllőttük volna magunkat a következő éjjel
Nem furcsa? Még mindig hallom hívó szavad
Nem furcsa? Többé már nem vagyok szellem
Nem furcsa vagy őrültség?
Nem furcsa a dicsőség és a hírnév?
Az égésnyomok az ujjaimon nem csillapítják a fájdalmadat
Vagy én öltem ki a szenvedést a szemedből?
Mikor a csend megnőtt a falra vetett árnyékunkon
De ha az volt a csend, hallhatnánk még egy kicsit tovább?
Nem tudom, hallasz-e most engem?
Nem furcsa? oh,
Nem furcsa? Még mindig hallom hívó szavad
Nem furcsa? Többé már nem vagyok szellem
Nem furcsa vagy őrültség?
Nem furcsa a dicsőség és a hírnév?
Még hullik az eső...
(fordítás: Tompa E.)
|