department 27

"Ez most tényleg átkozottul hosszú volt" - Gold

Lassan fél éve már, hogy megjelent az új album. Mostanság egy kicsit félretettem, csak 1-1 dalt hallgattam róla, mikor éppen milyen hangulatban voltam. A mai napig tartom az eddigi véleményem, miszerint az újkori Alphaville egyik legjobb lemeze a SA. Előhalásztam egy interjút, amely még a megjelenés után készült egy német hírportál jóvoltából. Ennek a fordítását olvashatjátok most, miután végre odaértem, hogy be is másoljam ide.

A "Strange Attractor"-ral az Alphaville bejelenti visszatérését. A zenekar vezetője, Marian Gold az alábbiakban betekintést nyújt a fejlődési folyamatba.

Hét év után a szintipop-hős Alphaville visszatér egy új albummal. A "Strange Attractor" a régi és a modern hangzás közötti egyensúly megőrzését szorgalmazza. Miért érezteti az új lemez azt, hogy csak egy fél visszatérésről van szó; a zenekar vezetője, Marian Gold sietett segítségükre az alábbi interjúban ennek megfejtésében.

A "Strange Attractor" frissen, modernül hangzik, de egyben idézi a dicsőséges 80-as éveket is. Ez a kiegyenlítődés egy megfogalmazott cél volt, mielőtt új zenét kezdtetek írni?

Marian Gold: Ez többé-kevésbé adta magát. Nem tudnám olyan pontosan meghatározni, mint te. Csak feltételezem, hogy ez így van. Az albumot hét év alatt háromszor kezdtük el megvalósítani. Mindig viszonylag hosszú időre van szükségünk, de ez most tényleg átkozottul hosszú volt. A 24 elkészült darabból, végül a sötétebb és kissé komorabb dalok kerültek a lemeze.

A hosszú ideje veletek dolgozó billentyűs, Martin Lister 2014-ben váratlanul meghalt. Ez is oka volt a hosszan elhúzódó felvételi folyamatnak?

Gold: Ez egy nagy veszteség volt számomra. Nemcsak zeneileg, hanem személyesen is. Több mint 20 éve dolgoztam Martinnal. Ő egy zseniális zenész és zeneszerző, egy igazán barátságos ember volt. Számomra azt a tényt, hogy már nincs közöttünk, még mindig nehéz elviselni. Elvesztése egy nagy űrt hagyott a zenekarban. De azt akartam, hogy Martin nélkül folytassuk útunkat, ami végül is az album új tagokkal való előkészítését eredményezte a zenekarban.

Az album annyira sötét, talán mert az elvesztése a zenéjére is hatott?

Gold: Végül is illeszkedik a zenekar hangulatához és önismeretéhez. Mindannyian nagyon elégedettek vagyunk az albummal, és nagyon boldogok vagyunk, hogy olyan hosszú ideig velünk volt Martin. Az utolsó darab, amit Martinnal írtam, a "Beyond the Laughing Sky" ami egyébként az utolsó dal is az albumon. Őrület, hogy ez lett a címe. Ez majdnem, hogy Martin emlékműve. De nem írtunk neki semmilyen dalt. Hülyeség lett volna, mert tudtam, hogy egy ilyen veszteséget más módon kell feldolgozni.

Ön naprakész az aktuális pop-művészekkel, vagy hallgat más dalszerzőktől is a külvilágból?

Gold: Nagyon érdekelnek az aktuális dolgok. Különösen a független helyeken, mert ott folyamatosan fejlesztik az új zenét. Új lehetőségek vannak. De amint a stúdióba megyek, igazából nem tudok reagálni a kívülről érkező tanácsokra vagy hatásokra. Ez egy nagyon introvertált folyamat. Pontosan az ellenkezője annak, ha egy színpadon állsz. Ott mindent megpróbálsz, hogy összehozzad az embereket. Ez az a két polaritás, amelyek között az egyik művészként oszcillál. A stúdióban ez egyfajta terrorista meggyőződése, a színpadon inkább egyfajta prostituálté.

A zenészek keresik a rajongók elismerését és reakcióit.

Gold: És minden áron! Ha újra hangszereljük a dalokat az élő előadáshoz, aztán azon fogunk majd gondolkodni, hogy mi működött és mi nem. A művészi érték nem fontos számomra a koncerteken.

Most már több mint 30 éve vagytok a zeneiparban. Hogyan tudtad túlélni ezt a gyorsan változó üzleti világot?

Gold: Tehetségre és sok szerencsére van szükséged. Szerencse nélkül semmire sem mész. A tény, hogy oly régóta vagyunk, csak egy része a saját trágyának. Szerencsénk volt, hogy írtunk néhány világslágert. Ez önmagban elég ahhoz, hogy az üzlet része maradj. Amikor minden negyedik vagy ötödik évben kiadunk egy albumot, ez olyan mindig, mint egy fél visszatérés és természetesen ez hátrány. De ugyanakkor nagyon érdekelnek az emberek is.

Hét gyermeke van. Játszanak hangszeren, vagy akarnak az apjuk nyomdokaiba lépni?

Gold: Nem. A gyermekeim közül ketten játszanak hangszeren, de ez inkább hobbi. Nem azért, mert az apjuk zenész. A gyermekeimet teljesen más dolgok érdeklik.

És mi lesz az Alphaville jövőjét tekintve?

Lesz egy kis turnénk Németországra összpontosítva a már lefoglalt koncertek mellett. És a szokásaim ellenére, már most írunk dalokat a következő albumunkra. Nagyon optimista vagyok afelől, hogy 2018 elejére készen állunk majd a felvételek megkezdésére. [i]

A munkacíme Thunderbaby, és úgy néz ki, az utazás az ambient irányába megy majd nagyzenekari érzettel. [ii]