Főoldal » 2020 » December » 26 » The Big Song
12:07 PM
The Big Song

(My journey to) The Big Song – részlet Colin Pearson könyvéből

Az alábbi szösszenet eredetileg a Forever Young 2019-es remastered album szövegkönyvében olvasható. Az írás Colin Pearson tollából származik, aki az album egyik producere volt. Érdekesnek találtam a visszaemlékezéseit, így azokat most itt adnám közre, az idei év utolsó bejegyzéseként.

A magam dacára, és mert túlságosan elfoglalt voltam, hogy észrevegyem azon a délutánon, amikor egy bizonyos Hartwing Schierbaum (később Marian Gold-ként megismert) először jött hozzám, hogy találkozzunk, egy rövid útjelző volt, hogy a jó irányba haladjunk tovább. (..) Számomra ez egy nagyszerű következmény pillanata volt, mint egy felvillanás vagy egy sugalmazás. Valamelyike azoknak a varázslatos pillanatoknak. Az álmodozásom félbeszakadt, amikor kopogtak az ajtón. Hartwing elnézést kért a késésért, és a rövid üdvözlés után kinyitottam a kazettatartó fedélét és becsúsztattam a kazettát, majd elindítottam a lejátszást. Röviddel azután, hogy elindítottam, azt gondoltam, hogy ez az együttes nagyon jó, aztán két dal után úgy gondoltam, hogy szokatlanul jó. Úgy éreztem, a hangszerelés zsúfolt, de a dallamok erősek voltak, az énekes eredeti és pontos, olyan amilyet már régóta kerestem. A következő nap Hamburgba repültem a WEA-hoz, hogy találkozzam egy másik ismerősömmel a régi hamburgi időkből, Peter Köpke-vel (annak érdekében, hogy bemutassam az Alphaville-t a lemeztársaságnak). (..) Megállás nélkül hallgatta a dalokat, aztán a rettegett reklám mappához fordult, amit én tettem bele a csomagba, felvette az együttes fekete-fehér fotóját és sokáig csendben nézegette.
„Hova valósiak? Angolok?”
„Óóóóó, nem.”
„Németek?”
„Nos, tulajdonképpen ők egy német együttes, de ők maguk írják a dalszövegeket…”
„Hova valósiak?” kérdezte ismét, közvetlenül rám nézve.
„Münster.”
„Münster!” nevetett hihetetlenül, „senki nem jön Münster-ből, ők igen?

SEEDS: Elhatároztam, hogy felveszünk három dalt az együttessel, az első a Big In Japan, egy ritka és különös dal, amelynek címe Seeds, és egy tempós dal, a Forever Young, és az első dolog, amit megtettünk, kirúgtuk a basszusgitárost.

FOREVER YOUNG: Néhány nappal később a „Forever Young” felvétele közben jött egy hirtelen elakadás. Mariannak nehézségei támadtak a dalszöveggel. (..) Ő egy igazán tehetséges szövegíró volt, és néha felügyeltem, hogyan is kell írnia egy idegen nyelven. Bementem a stúdióba és hallgattam a problémát. A sor amin dolgozott, a „We let them come true”-ra kellett hogy rímeljen.
„Javasolhatok valamit?” Kérdeztem őt.
„OK”, megrántotta a vállát, de láttam, hogy vonakodik beleegyezni. Aztán leírtam a javaslatomat: „So many dreams swinging out of the blue.” Mintha onnan jöttek volna, gondoltam, és semmi sem állt közelebb az örökké fiatal elképzeléshez, mint az álmok. Marian nem volt túlságosan boldog a sortól, de tetszett neki annyira, hogy elénekelje. Mindketten kimentünk a felvételi szobából, Marian a fürdőbe ment én meg a kontroll szobába (..) amikor egy színes pillangó szállt le a Neumann U87-es mikrofonra. Ott maradt egy ideig mielőtt le szállt volna a dalszöveget tartó állványra. Amint ott ült, finoman csapkodó szárnyai megakadtak az írott oldalakra irányított mennyezeti reflektorok erős fénytengelyeiben. A varázslat röpke, láthatatlan pillanata, mint egy villanás vagy egy suttogás.
A „Forever Young” jelentős problémával kezdődött számunkra. Nem voltunk odáig a ritmusától, és sokáig úgy is tűnt, hogy nem találjuk meg hozzá a megfelelőt. Magammal vittem a dalt a lakásomba menet és azzal töltöttem a fél éjszakát, hogy kitaláljak valami, a dalhoz illő ritmust. Másnap reggel, a sok elveszített alvás dacára elért eredményeim nem voltak sokkal jobbak. Andy besétált a kontroll szobába és meghallgatta a különböző erőfeszítéseimet. Aztán félre hívott és azt mondta: „Próbáld meg balladaként.”
„Mi?” „Forever Young … próbáld meg balladaként. Lassítsd le azonnal.” Eltartott egy darabig, hogy gondolkodtam rajta, de valóban, az ölet briliáns volt. És az sem volt egy utolsó dolog, hogy Mariannak is tetszett, aki szerette ezt a kísérletezést. A végső D-trombita szóló az együttes melódia ötletének ötvözete volt Wolfgang PPG szintijének hangjával. Véleményem szerint ez a rész emelte fel a dalt egy magasabb szintre és tette azt himnusszá.

BIG IN JAPAN: A német rádiók, mindenhol az országban műsorukra tűzték a dalt, és meg voltak győződve róla, hogy az együttes angol, és elkezdték olyan őrületes tempóban játszani, mintha azt hitték volna, ez lesz az utolsó új romantikus produkció az Egyesült Királyságból.
Éppen éneksávokat vettünk fel valamelyik dalhoz az első albumukhoz, Marian az üveg mögött állt. Arra már nem emlékszem melyik dal volt az, csak arra, hogy nehézségeink voltak a megvalósításával, és nem alakult valami jól. Emlékszem Andy bejött a kontroll szobába mindezek közepette és folyamatosan csapkodott felém valamivel a keverőpult mögül. Meglehetősen dühös voltam már a zavarkolódása miatt, de ő csak folytatta. Próbáltam elmagyarázni Mariannak, miért is nem működik egy ének sor, és mi a helyzet megoldással, amikor láttam, hogy Andy egy kartonpapírt lobogtat a levegőben. Írt rá valamit. Ez állt rajta: „ELSŐK VAGYUNK! A Big In Japan átvette a vezetést a német listán!”

SOUNDS LIKE A MELODY: A WEA egyszerűen extázisba esett amikor meghallotta a Sounds Like A Melody-t, amelyben teljesen biztosak voltunk, mint második kislemez. Wolfgang Loos és én feljátszottunk néhány ötletet a végén hallható gyors részhez. Tettem néhány javaslatot, riffeket a hegedűn, amit aztán Wolfgang alkalmazott a szintetizátorra és hazugság lenne azt mondani, hogy ez nem volt probléma. Az egész szakasz elég kockázatos volt, belemenni kétszer ugyanabba nem lehetséges, a diszkó korszakában, garancia, hogy a hazárdőröket a táncparketten tartsad, nincsen garancia, hogy „állíts be a műholdat”. Emlékszem az őrületes dalszövegre, és ahogy a zenekar egyre lazább lett a felvételi szakaszban, és Wolfgang fantasztikus hangszerelése a Berlini Opera zenekarának közreműködésével. Furcsa módon a magasan képzett zenészek következetesen játszottak a ritmus mögött több, mint 16-szor. Wolfgang sikertelenül próbálta rávezetni őket, hogy számítsanak a taktus első ütemére, de ők udvariasan ragaszkodtak a klasszikus értelemben vett időhöz. A lényeg, hogy a fülükben biztosak voltak, és az ütem nyomása nem olyan, mint általában. Azután, hogy elmentek, az egészet egyből digitalizáltuk. 

A tény az, hogy a Forever Young album óriási eredmény volt. Nem csak azért, mert arany és platinalemez lett számos országban, hanem, mert kereskedelmileg is óriási sikert aratott, és legalább egy nagyon ismert dalt tartalmazott, amely nemzeti örökzölddé nőtte ki magát, és amelyet később számos nemzetközileg elismert előadó feldolgozott. De ez egy nyugatnémet kisvárosból érkező együttes agyszüleménye volt, egy olyan országból, amelyet a 80-as évek zenepiaci vezetői, nevezetesen az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok gyakran elutasítottak, nevetségesen jelentéktelennek tartottak. Ők azonban idegen nyelven írva és énekelve megrohamozták az ifjúság és az előítéletek bástyáit, hogy egy elragadó és időtlen varázslatot hozzanak létre.
 

Megtekintések száma: 61 | Hozzáadta:: vafe