department 27

Azok a bizonyos délutánok egy elképzelt világban

Sok mindent leírtam már az Utopia lemezről, legyen szó kritikáról, vagy találgatásokról, de néhány személyes élményemet mostanra tartogattam, hogy a korong 30 éves lett. A legelső benyomásaim az Alphaville második albumát illetően elég vegyesek voltak, mert hát egy újabb szinti lemezt vártam a Forever Young után, ám a stílusváltásnak köszönhetően az Afternoons In Utopia csak hónapok elteltével kezdett el nálam beérni.

A teljes albumot megjelenése után majd egy év elteltével tudtam csak meghallgatni, annak ellenére, hogy '86 nyarának végén a lemez nagy részét sikerült felvennem Komjáthy György műsorából, a Töltsön egy órát kedvenceivel! címűből. A lemezt beharangozó Dance With Me nagyon tetszett,  a Universal Daddy-t is egészen megszerettem, mert nagyon sokat játszották a Poptarisznyában. Sőt, a fent említett műsornak az ajánlóját is hallottam, abban pedig a Jerusalem ment le. Óriási volt a nóta, ez volt az első és egyben egyetlen, ami első hallásra eltalált. Na, szóval, miután sikerült rögzítenem a dalok nagy részét (ha jól emlékszem, az utolsó 4 dal nem fért már bele a műsoridőbe) sokáig csak egy biztos pont volt a lemezen, ami tetszett: Marian Gold hangja. Sok időbe került, amíg megszoktam az új hangzást, amíg megszerettem az új dalokat. Magát a bakelit lemezt pedig valamikor '87 elején foghattam csak a kezembe, amikor kijött annak a magyar kiadása. A nagykanizsai Dél-Zala áruház zenei osztályának legfelső polcán, pont középen volt kirakva. Hihetetlen pillanat volt, annak ellenére, hogy ott kellett hagynom, mert nem volt 250 forintom, hogy megvegyem. Igaz, lemezjátszóm sem, hogy lejátsszam. Unokabátyám később megvette a műsoros kazettát (ami máig megvan) és azon is elképedtem, mennyien dolgoztak a lemezen. Ekkorra derült ki sok minden számomra a lemezt illetően, mégis - ahogy már említettem - sok időbe került a megkedvelése. Az együttes az egy évtizeddel később kezdődő első turnéján csupán három dalt játszott erről az albumról: a Dance With Me és a Jerusalem hosszú évekig a setlistek részei voltak, a Lassie Come Home azonban elég korán kiesett már a dallistából.

És hogy három évtizeddel a megjelenése után mit jelent ez a lemez számomra? Nos, nehéz megfogalmazni, de valahogy mindig azok az érzések és emlékek kavarognak bennem, mint akkoriban, jóllehet a lemezt idővel nagyon megszerettem, sőt ez az egyetlen, amelyet rendszeresen - két-három havonta biztosan - meghallgatok.