Főoldal » 2012 » Május » 30 » Az Alphaville albumok és jelképeik – 2. rész
10:08 PM
Az Alphaville albumok és jelképeik – 2. rész
Afternoons In Utopia - azaz hallgasd a delfinek hangját
 
Az Alphaville albumok jelképeit körül járó sorozatom második részeként, az együttes második albumát, az Afternoons In Utopia-t választottam. Nem véletlenül. Számomra ez a lemez mutatja a legtöbb hasonlóságot a legutóbbi, Catching Rays on Giant című albumhoz, mind zenéjét, mind témáját és mind szimbolikáját tekintve. (Lehet, hogy csak belemagyarázom, de mindkét lemez ugyebár a magányosságról szól és mindkét albumon szabadkőműves jelképekkel találkozunk.)
 
A leginkább szembetűnő számomra rögtön az együttes logója, amelyben a középső A és V betűt rózsaszínnel kiemelve láthatjuk. A két betű állásában épp egymás ellentéte, amely utalás lehet a lemez két oldalára, vagy az azon elhangzó történetre, de éppenséggel utalás lehet a szabadkőművesek klasszikus jelképére, a háromszögre is.
(Milyen érdekes, hogy Marian a CROG borítóján is egy ilyen háromszög előtt pózol.)


Az együttes fényképe is érdekes, pontosabban annak beállítása: a zenekar tagjai felfelé, egy pontot néznek. Ez a pont nem más szerintem, mint a Nap. A hátsó borítón az együttes tagjainak feje egy-egy szabályos ötágú csillagba helyezve látható: a szabadkőművesek a pentagrammát lángoló csillagnak nevezték, és a Napnak, az első anyagnak, az élet forrásának szimbólumát látták benne. A Nap köszön vissza a Red Rose utolsó szakaszában is, mint az a hely, ahova Carol végül hazatérhet és megtalálhatja az igazi utópiát. A csillagok mellett az a bizonyos 3 delfin motívum, amely a Sensations dal jele a lemezen, és amelyet tulajdonképpen az Utopia korszak logójává is választottak. Marian a következőképpen magyarázta ezt a jelecskét: „Listen to the voice of the dolphins – ez a sor utalás lenne John Lilly-re, akivel amerikai tartózkodásunk alatt találkoztunk, és aki évek óta a delfinek beszédének megértését kutatja.” 

 
A belső borítót nézve: az album minden dala kapott egy-egy jelecskét, amelyek mintegy vizuálisan összefoglalják az adott darab mondandóját, és ha végig nézzük sorban mindet, az egész történet (Carol története) is kiolvasható belőle. A szövegek is tele vannak különféle szimbólumokkal, nevekkel, amelyek jelentésére röviden majd szintén kitérek.



IAO
Az első dal már rögtön egy szimbólum, s nem csak megadja az album műfaját (International Aquarian Opera) de találgatásokra is okot adhat, mert, ahogy azt már az első posztban írtam, Amerikában ezzel a névvel futott egy titkos szervezet. A lemez kettő dala és a Dance With Me videója is New York-ban készült – volt tehát idő és lehetőség ismerkedni a fent már említett John Lilly-vel, aztán a hamarosan képbe kerülő, szintén amerikai Dr. Timothy Leary-vel, akik (csak megsúgom) szintén szabadkőművesek voltak.

Fantastic Dream - A hajó – A szivárvány harcos
The Aquarian Warriors: a bátor kapitány, a zöldek lovagja
Mr. Rainbow: Dr. Nelson
A Greenpeace hajójának tragédiája bújik meg a sorok között: a Rainbow Warriror –t 1985 nyarán süllyesztették el. A dal jelecskéje és tárgya is erre utal. S mint köztudott, az együttes tagjai akkoriban lelkes környezetvédők is voltak.
A szöveg első szakaszában: „Vízi harcosok építik újjá hajójukat, Mr. Rainbow már nincs közöttünk”.
Főnix madár: az örök élet és a feltámadás jelképe. A szövegben: „Eljött a Főnix ideje a szárnyalásra”.

Jerusalem – A korona – A királyság ígérete
Eris: a viszály istennője. A szövegben: „Eris, a szigetek hercegnője szétszórja szikrázó nyomaid” .
De maga a dal címe is szimbólum: Isten választott népének városa, majd a Red Rose-ban említett új Jeruzsálem, a megígért mennyei királyság, amely minden ember városa lehet (Krisztus által) a Jelenések könyve szerint.

Dance With Me – A hangjegy – A zene birodalma
The King: az illúziók nélküli ember (hallgasd meg a Big In Japan-t)
The Magnet Mages: az újságíró (hallgasd meg a Lies-t)
The Solar Boys: a következő generáció
A szövegben: „Amikor a királyok visszatérnek elefántcsont-tornyukba Engedd hullámzani a mágneses erőket”, „Csillagporban ébredő kristálytetők alatt Ahol a napfiúk játszanak”.
A hangjegy, mint jel és a zene birodalma, mint tárgy, utalás Carol első sikereire és szerelmére, amelyről ez a dal szól.

Afternoons In Utopia – A gyerekek – Az ártatlanság
(For Inka)
Két fontos szimbólum is megjelenik benne:
S.M.I.²L.E.: „ Space Migration, Intelligence Increase, Life-Extension” kifejezés rövidítése, amely egyébként a szövegekben az értelmes smile, azaz mosolyt jelenti. Utalás Dr. Timothy Leary, amerikai íróra, aki könyveiben a kábítószerek „jótékony” hatásait boncolgatta.
The Mighty Maomoondog: Az Univerzum mestere
A szövegben: „A gyermekarcok végre napként ragyognak”, „Hatalmas Holdkutya kergetőzik a pázsiton át”. A dal jele és tárgya úgy gondolom utalás Carol ártatlannak tűnő gyermekálmára (amit a dal le is ír) és ami a későbbiekben a visszájára fordul: álmainak követése végül az életébe kerül.

Sensations – A delfinek – A barátság
The Mighty Maomoondog: Az Univerzum mestere
The Geine – Te!
S.M.I.²L.E.– lásd AIU
A három delfin az együttes három tagjára utal, s ugyan úgy a Nap felé néznek, mint Marian, Bernd és Ricky az első borítón. Ezek az állatok a legintelligensebb emlősök, nem hiába lettek az emberiség legjobb barátai.

20th Century – A bomba – A XX. század
A Carol által megváltoztatott világ olyan, mintha bomba robbant volna: nem egyértelműen jó és pozitív az, amit létrehozott. Ez utalás lehet mindarra, amit az emberiség is művelt a 20. század folyamán. (És teszi ezt mind a mai napig.)

The Voyager – A léghajó – Egy különös álom a repülésről
A dala jele és tárgya egy újbóli utalás az album drogos főszereplőjének sikereire, amelyet az általa megálmodott és létrehozott világban ért el.

Carol Masters – Az üstökös – A hazatérés
A’daar: tájegység a Marson
Cygnus: a fehér hattyú csillagképe (a CROG borítón ez a csillagkép látható Marian arcának helyén is)
Martian Homesick City: Carol születési helye.
Carol Masters: Eleonor Rigby, utalás a Beatles dalára, amely szintén a magányról szól.
A szövegben: „Marsbeli szülővárosába utazva”, „a hideg vörös nap alámerül A`daar medreibe”, „Mint ahogy a Hattyú a sivatagot csókolta”.
Az üstökös Carol felemelkedésére és bukására utal, a hazatérés pedig a valóságba való visszatérésére, mint egyetlen lehetőségére.

Universal Daddy – A kalapács – Az örökmozgó
A címben szereplő univerzális apuci nem más, mint The Mighty Maomoondog – Isten, aki a világmindenséget alkotta, annak fenntartó és mozgató ereje. Erre utal a dal jele és tárgya.

Lassie Come Home – A kutya – Az Isten
Billie Holloway: Lisa da Vinci
Little Yellow Man: The Mighty Maomoondog
S.M.I.²L.E.– lásd AIU
A szövegben: „Ott áll egy kicsi sárga ember”, „Képeket festeget Billie Holloway téglafalaira”, „Kedves hölgy mosolyog”.
Érdekes párhuzamba állítás a dog és a god (a kutya és Isten, mint jel és tárgy) mert a két szó egymás tükörképe az angolban. Lassie, az örök hazatérő kutya, ismételt utalás lenne Carolra: egyetlen megoldás van, mégpedig a realitásba való visszatérés. Az Isten pedig nem más, mint az ember egyetlen és örök szövetségese, az, akire mindig számíthatsz, és akiben megbízhatsz.

Red Rose – A rózsa – A kék napfény
A vörös rózsa maga Carol, aki halála után a Napban talál ismét otthonra: „A millió hold városa felett el fogjuk érni a Nap palotáját”, vagy „Ez olyan, mint a kék napfény”.
69: a két szám egymás ellentéte, ugyanakkor az egymásba kapaszkodás, a körforgás, az állandóság jelenik meg benne. A szövegben inkább a továbblépésre, az új világ beteljesedésére utal: „Ez forradalmi idő, amikor hat kilencre fordul”
S.M.I.²L.E. – lásd AIU
„Do what you will” – a dal utolsó szakaszának fontos sora, vagyis, „Tedd azt, amit akarsz” – a szabadelvűség egyik alaptétele, amelyet a kábítószerek legális fogyasztásával is párhuzamba állítottak. (Nem emlékszem pontosan, de talán a Dance With Me maxi egyik oldalának barázdái mögé is begravírozták ezt az elhíresült mondatot)

Lady Bright – E=mc2 – Az új világ
Lady Bright: jeruzsálemi hercegnő, kedvenc járműve egy nagy sárga Cadillac
Albert Einstein híres képlete lett a dal jele, amely a relativitáselméletre utal: a fény gyorsabb az időnél, amely egyfajta új világot, új dimenziót jelent be. Mindezek mellett benne van az állandó körforgás lehetősége is: gyorsabb az érkezés az elindulásnál, és így jutunk el ismét a történet elejére.
 

Megtekintések száma: 1427 | Hozzáadta:: vafe