department 27

Az album, amire érdemes volt hét évet várni # 2. rész

Nos, az album második fele következik, amely nagyon meglepett, pontosabban (pozitív értelemben) megdöbbentett – de erről már írtam az első részben is. A lemez első fele hajaz inkább az együttes korábbi munkáira, a melankolikus és középtempós dalokkal, megfejelve azt két balladával.

A Strange Attractor második fele a húzósabb és rockosabb nótáké. Jó ötletnek tartom, hogy így lett felépítve a lemez, mert így legalább nem fárad el, nem ül le az egész, hanem, tényleg a hallgató figyelmét fenntartva, még inkább erősödik és fokozódik az album varázsa, hogy aztán a végére ismét megnyugodjon egy remekművel beteljesedve. Az előző részben szintén írtam már, hogy a háttér vokálok milyen nívósak és mennyire teszik dússá a dalok hangzását, nos, az album következő dalaira ez még inkábbi igaz.

SEXYLAND

Nem akarom leírni minden egyes darabnál a döbbenetet, amit először éreztem a hallgatásukkor, de ez az egyik dal számomra, ami mindet visz. Óriási ereje és lendülete van! Remélem ez lesz a koncertnyitó szám az elkövetkezendőkben! A szövege meg az első volt, amit már öt éve lefordítottam, és ha jól látom nem is változtatott rajta Marian. Über-brutál jó zene, le a kalappal!

RENDEZVOYEUR

Ez egy érdekes dal. Egyrészt olyan western hangulata van a gitár téma miatt, másrészt pedig leginkább egy amerikai néma burleszkfilm betétdalaként tudom elképzelni a múlt század elejéről. Először sokat léptettem, nem tudtam mit kezdeni vele, de mostanra azért nagyjából megbarátkoztam vele. A szöveggel még nem is foglalkoztam, a címét sem tudom mit jelent pontosan. Brutális a tempója, a leggyorsabb dal a lemezen. Nekem ez és a HC most talán az, amit annyira nem kedvelek...

NEVERMORE

Ezt a dalt nagyon vártam. Egyrészt  a szövegét évek óta ismertem és szerettem, másrészt kíváncsi voltam, hogy milyen zenei aláfestést kap majd. Hát csalódnom nem kellett, mert remekül folytatja az előző dalok lendületét. Kapott egy frappánsan építkező elektronikai alapot és ezt fejelték meg a zúzó gitár riffekkel. Minden a helyén van, ez is brutál jól szól és remélem koncert darab lesz. A szövegre visszatérve, kár hogy le lett rövidítve, de talán így is érthető az önmagával találkozó és viaskodó Gold félelme és kétségbeesése.

FEVER!

No, ettől a számtól féltem a legjobban a korábban megismert részletek alapján. Hát bevallom, hogy így három hét elteltével kezdett működni nálam, mert eddig nem igazán tetszett. Korábbi dalokra emlékeztet a dal felelgetős felépítése, ami egyébként kiváló ötlet itt is, de a mai napig inkább egy táncszámnak tartom. Persze mint miden dalnál, itt is remek a hangszerelés, a vokálok, Gold meg itt kezd el igazán sokat falsettót énekelni, ami stílusában nekem kicsit Bonós, de akár Prince-t, vagy a Bee Gees-t is említhetném.   

HEARTBREAK CITY

Amikor megjelent a kislemez, már írtam róla, és azóta egy kicsit változott a véleményem. Folytatódik az előző dal falsettó motívuma és lendülete, csak itt rögtön a verzékben. A refrén már inkább emlékeztet az Alphaville-re. Az albumot ismerve nekem ez az egyik leggyengébb láncszem most, nem is értem igazán, miért ez lett a felvezető single.
A videó viszont egy remekmű!

BEYOND THE LAUGHING SKY

Kétségtelen, a végére maradt az album zenei kiteljesedése, második zenei csúcspontja. Emlékszem, amikor előszőr hallottam, dobtam egy hátast a beindulós résznél. A mai napig így vagyok ezzel, mindig alig várom, hogy ahhoz a részhez érjen a dal. Érdekes az is, hogy itt kevésbé zavar a falsetto, a vokálok ismét csodálatosak, a gitártémák nagyszerűek, a végén ismét a felelgetős ének megoldások, egyszerűen az egész zseniálisan van felépítve. Én egy picit nyújtottam volna még, de kétségtelen amit hallunk, az roppant jól össze van rakva. Minden idők legjobb Alphaville dalai között van! Az utolsó dal, amit Marian még Martinnal írt...    

... és mit is írhatnék befejezésként? Nyilvánvaló, hogy elfogult vagyok, mert azért érzelmileg sokat kaptam az Alphaville-től az elmúlt 33 év alatt. Most sem csalódtam. Ez egy nagyon erős lemez, jól megírt dalokkal, szövegekkel. Stílusában, mint már írtam, nekem a Show és a CROG keveréke, bár sok új, eddig nem hallott stílust (indie, funky) kipróbált a zenekar ezen a lemezen. Nem tudom, írtam-e már, hogy mennyire brutális mélyek vannak a dalokban (először azt is hittem, hogy túl vannak tolva és majd szétestek a hangfalak) és hogy milyen jók a vokális megoldások. Az elmúlt három hétben volt, hogy nem tudtam napokig meghallgatni, ami nem is baj, annál nagyobb kíváncsisággal vettem elő újra. És ezt fogom tenni még hetekig...